2007. október 26.

Ha áram van...

2007. október 25.

Mamutvadász


Artistpub heti skicc téma: mamutvadász. Nekem ez jött össze.

2007. október 23.

KÉP, REGÉNY, SZABADSÁG – mustra!



Ellátogattam ma délelőtt a kiállítás helyszínére. „Örülök", hogy konkrét művel nem szerepelek, így dícsérhetem a többieket. Meg persze irígykedhetek is kicsit, hiszen bizton állíthatom, hogy ennyi „kívülálló", képregényt még testközelből sem igen látott, olvasott embert, akikbe most botlottam, és akikről a biztonsági szolgálat (hehe) úgy mesélt, hogy „ahhoz mérten most még igen csekély mértékű a számuk", meglepett. (Talán Heideggeren szocializálódtak, de az egyikük igen cizelláltan fogalmazott.) Rendben, ott figyelt mellettünk a történeti kiállítás, nyolc év körüli fiúcskák csimpaszkodnak a korabeli autók platóján, „Rákosit a Dunába!" felkiáltással zökkentek anyuka karjába – mondókának ugyan nem egy Bóbita, de minimum ráolvasás a Banyára.

Hosszúra nem nyújtom, de sorozatos meglepetések értek... A Szabó Jenő által írt (hármat is elkövetett, tessék őt magasztalni :) és Gáspár Tamás által megrajzolt történetet, ahol két, anno a Parlamentben rekedt „hűséges dinoszauruszról" szól a fáma, (nem lövöm le a slusszpoént, tessék megvenni a Pinkhellt!), egy az egyben sikerült lekövetnie a realityben motoszkáló nézők megtévesztésig azonos párjának.

A következő – kedves – meglepetés akkor ért, mikor a Kemenes Tamás forgatókönyvéből, Győri Tibor rajzai által, végül Haránt Artúr szorgalmával és zsenialitásával kiszínezett (valójában megmentett) történet oldalai előtt múlattuk az időt. Kisgyermek és anyuka kettőse egyébként sem volt ritka a „vérmezőn", de ezúttal az apró könyörgőre fogta: – Oda menjünk, ahol aszongya a kisfiú, hogy ÁÁÁÁÁÁÁ!!! Odamentek. Fél perc sem telt belé, a múlté volt már Rákosi dunábalövetése, a kamera-forradalmárok lelkes rikoltozása... Mit tesz a hangutánzó, mit tesz a szemléletes komiksz – mindent betöltő visítás következett... :)

Végezetül kölcsönkérek egy remek fotót az Index.hu-tól. Mi sem jellemzi jobban a mindenkori erőviszonyokat... Van nekünk kis Atlaszunk! :)

A videjót meg ne tessék kritizálni, most csináltam ilyet először! ;)

2007. október 22.

A pilóta hagyatéka

Írja: Jenoe
Rajzolja: Fabe / Horváth Henrik
Színezi: KissGz (?)

Coming soon ...

Colony


Egy szintén kizárólag az internetre készűlt képregény olvasható minden hónap első napján a 'Marvel' Iron Man legendás rajzolójának, Bob Layton http://www.boblayton.com/ honlapján.
A COLONY www.boblayton.com/colony egy felnőteknek szánt sci-fi, amiből hamarossan mozifilm vagy TV sorozat készűlhet.
Maga Bob Layton írja, az tuskihúzás is az ő feladata. Képregény veterán Dick Giordano http://www.dickgiordano.com/ ( egyik nagy "silver-age" kedvencem ) rajzolja.
Jelenleg a story a 13. résznél, 65. oldalnál tart és az oldalakat le lehet menteni jó minőségben.
Cheers,
Fabe

2007. október 20.

Dark Horse Presents - online

Az amerikai Dark Horse kiadót remélhetőleg nem kell bemutatnom senkinek itt, de ha mégis, röviden:

1986-ban alapította Mike Richardson, képregénybolt-tulajdonos - aki a '80-as évek közepére elvesztette minden hitét az akkoribban publikált "mainstream" populáris képregények "üzeneteiben". Az átlagosnál gyengébb színvonal, a 2 nagy kiadó (Marvel vs. DC) állandó civakodása, pereskedése, a piac uralmáért kialakult "mennyiség-minőség", ami végülis totál csődbe taszította az egész képregényipart a '90-es évek végére (sajnos én már csak tudom).
Az első DH kiadvány a pulp feeling-es Dark Horse Presents első száma, ami egy fekete-fehér nyomásos képregény antológia volt. 3 folytatásos képregény minden hónapban, az akkori "underground" és képregényes "szupersztárok" lelkes közreműködésével.
Csak néhány név és cím a korai évekből: Frank Miller (Sin City), Mike Mignola (Hellboy), Stan Sakai (Usagi Yojimbo), Sergio Aragonés (Groo), Neil Gaiman (Murder Mysteries), Will Eisner (The Escapist), stb., de egyik szintén korai kiadványuk, az Alien filmek képregényes feldolgozása is frissen hatott az akkori "superhero blabla" kiadványok között.
Nekem volt szerencsém majdnem az elejétől (1988 -től) végig kísérni az elején még kis kiadónak számító cég forradalmi és díjnyertes kiadványainak népszerűségét, csúcsra törését. Mára a harmadik legnagyobb képregénykiadó, szorosan a Marvel és a DC mögött.
Sajnos igen sok DH képregényem elenyészett az 1998-as Magyarországra való költözésem során, de máig büszke vagyok a korai Alien, Hellboy és Star Wars DH gyűjteményemre.

Idén ősszel ismét forradalmi lépésre szánta el magát a kiadó. Újraindította az azóta megszűnt Dark Horse Presents képregény antológiát - online. Mondjátok: "De hisz van ilyen már a Marvel kiadó honlapján évek óta..." - ami igaz, viszont a Marvelnél csak korábban nyomtatásban már megjelent képregények vannak a honlapon feltüntetve. A www.myspace.com/darkhorsepresents interaktív (online társasági hálózat - hasonló mint az iwiw itthon) oldalán megjelenő 3 folytatásos képregény minden, csak nem másodrangú. Természetesen ingyenes, olvasóbarát az oldal.

Íme a köszöntő:
"MySpace and Dark Horse Comics have teamed up to bring a historic comic book experience online. For years, the name Dark Horse Presents has been synonymous with new visions from top talent. Now, DHP is reborn as MYSPACE DARK HORSE PRESENTS! MDHP will feature the best writers and artists in comics creating original work – all for free, and exclusively on MySpace.Upcoming issues will include Mike Mignola, Rick Remender. Steve Niles, Tony Millionaire, Peter Bagge, Ian Edginton, D'Israeli, Conan, The Goon, and more. You’ll also witness the debut of brand new talent -- all discovered on MySpace. Come back every month for premiere comics you won’t find anywhere else – only on MYSPACE DARK HORSE PRESENTS!"

Jelenleg a 3. számig lehet olvasni, a 4. kiadás november 7- én jelenik meg.

Cheers,
Fabe ( talán még MKA tag:)

2007. október 16.

KÉP, REGÉNY, SZABADSÁG – 1956

Képregénykiállítás óriásplakátokon

A kiállítás megtekinthető az ’56-osok terén
(a Hősök tere mellett, volt Felvonulási tér),
2007. október 20. és november 4. között
.

Az ARC és a Magyar Képregény Akadémia, valamint további képregényalkotók közös projekttel készültek az 1956-os forradalom 51. évfordulójának megemlékezésére. Hat, egyenként hat oldalas történetet mesélnek el képregényben, melyekben különböző szemszögekből – a gyermek, a munkás, a politikus, a diák és a szovjet katona figuráján keresztül – láttatják a forradalom eseményeit. Öt képregény külön a kiállítás alkalmából készült, de nagy örömmel üdvözölhetjük a hatodik, már ismerős történetet, Fazekas Attila Tűzvihar című művét is.

Történész szakértő: Eörsi László

Tűzvihar
Írta: Bán János
Rajzolta: Fazekas Attila

Paralel
Írta: Kemenes Tamás
Rajzolta: Győri Tibor
Színezte: Haránt Artúr

Üdvözlet Budapestről
Írta: Oroszlány Balázs
Rajzolta: Felvidéki Miklós és Lanczinger Mátyás
Színezte: Kiss Gábor

Parlamenti túlóra
Írta: Szabó Jenő
Rajzolta és színezte: Gáspár Tamás

Rádiók ostroma
Írta: Szabó Jenő
Rajzolta: Zabos Csaba (Graphit)
Színezte: Temesi Péter (Hopsy)

T34BP56
Írta: Szabó Jenő
Rajzolta: Szentmihályi Dániel (Slow)

Közreműködtek: Fehér Zoltán (Zorro de Bianco), Kroboth Jenő, Kánvási Krisztián, Boros Nikolett (ARC) és Bakos Gábor (ARC)

Kurátor: Bolgár Eszter (ARC)

Eddigi beszámolók a kiállításról: Csacso a Képregény.Neten, illetve az Index.hu fotói.

2007. október 15.

Lingua Comica

Szerénységem egy hónapja beválogatták a LINGUA COMICA: The 2nd Asia-Europe Comics Project című online és workshop-formában zajló képregényes "cserekapcsolatba". A projektben volt szerencsém együtt dolgozni Azisa Noor indonéz képregényrajzolóval, kivel közös adaptációnkat ezen az oldalon tekinthetitek meg.


2007. október 14.

Strigoi! Moroi! Ordog!

A vámpírmotívum, valamint annak magyar és román vonatkozásai
Mike Mignola műveiben

„Szeretve tisztelt uram, üdvözlöm a Kárpátok peremén. Már igen várom.”
(Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei)

Abban, azt hiszem, mindenki egyetért, hogy ha Mike Mignola, akkor Hellboy. Az alkotó és kreatúrájának neve örök időkre összeforrt. Ez a zseniális karakter, hihetetlenül szórakoztató sorozat és összetéveszthetetlenül egyedi rajzstílus hozta meg az elismerést és a gótikus pop artba oltott viktoriánus szuperzseni státuszt alkotójának, aki azt megelőzően – ahogyan önmagát jellemzi – tűrhető szuperhős-rajzolóként tevékenykedett. Az olyan adaptációk mellett, mint a Chronicles of Corum (1987) vagy a Fafhrd and the Gray Mouser (1991), egy idő után már Superman és Batman füzeteket is Mignolára bíztak. Így alkothatta meg a Sanctum című Batman epizódot (a Batman: Legends of the Dark Knight sorozat 54. száma – 1993), melyet úgy emleget, mint az első Hellboy képregényt. Hellboynak ugyan színét sem látjuk az említett műben, viszont Mignola itt már alkalmazza azt a jellegzetes és összetéveszthetetlen rajztechnikát, amely azonnal a védjegyévé vált. Korai műveihez képest, melyeket a ’80-as években alkotott (például a gyengécske Rocket Raccoon 1985-ből), a ’90-es évekre munkáiban egyre nagyobb szerepet töltenek be az árnyékok: az átmeneteket a legritkább esetben tartalmazó színes felületek mellett mind nagyobb és nagyobb fekete foltokat alkalmaz. Ha profánul akarnánk fogalmazni, mondhatnánk, hogy amennyire következik Prattból Miller, úgy nőtt ki Millerből Mignola - ám ahogyan a Sin City alkotójának, úgy neki is sikerült túllépnie előképein, és egy egészen egyedi stílusban egyesítette példaképeinek hatásait.

A viktoriánus hangulatot és gótikus horrort Mignolánál méginkább erősítik a sokszor egy az egyben beemelt metszetek, szobrok, domborművek képei, melyek egyfajta tiszteletadást is kifejeznek. Így találkozhatunk Albrecht Dürer, Francisco Goya vagy a Vlad Ţepeş vajda képmását a XV. században fába metsző lübecki mester alkotásaival a B.P.R.D.-tagok kalandjainak aláfestéseként. Ám ez nem a varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a műtőasztalon: a korabeli képrészletek itt a képregényoldalak szerves egészévé válnak.

(A cikk teljes terjedelmében a Buborékhámozó című képregényes szaklap 3. számában olvasható. A lap megvásárolható az Eduárd képregényboltban és rendezvényeken.)

2007. október 13.

Óriás és ékszerész


2007. október 12.

Festészet Napja


A Magyar Festészet Napja alkalmából 2007.október 17-én, szerdán 16.30 órakor a Kondor Béla Közösségi Házban nyílik kiállítás, „Kép és kerete" címmel, amelyen néhány képpel én is részt veszek. A képeken szereplő szövegek sajátok. Az Ajkai Őszi Tárlaton szintén szerepel néhány ebből a sorozatból.

Agyelszívás

2007. október 11.

Új tagok az MKA-ban

Az elmúlt napokban három új taggal bővült a Magyar Képregény Akadémia: Lakatos István és Fórizs Gergely rajzolókkal, valamint Andok Tamás íróval. Remélem, a Tamás tollából származó MKA-s képregényeket mihamarabb a PinkHell oldalain üdvözölhetjük - István és Gergely rajzait nemkülönben. Ez utóbbiak eddigi munkáiból álljon itt egy kis ízelítő. Gergő képregényének érdekessége, hogy a Gemini jelentés színezésével magának képregényes körökben is jól csengő nevet szerző Haránt Artúr volt a kifestője.

Válogatás Lakatos István munkáiból:


Részletek Fórizs Gergely és Haránt Artúr Meló című képregényéből:

2007. október 10.

Kiállítás Ócsán

Október 13-án, Ócsán nyílik kiállítás Kiss Ferenc forgatókönyvei alapján készült képregényekből. Erre az alkalomra kiszíneztem négy oldalt, Rejtő Jenő a Fehér Folt című regényéből készült képregényemből.

A további kiállítók névsora:
Berényi Béla, Csordás László, Dönti Károly, Fazekas Attila, Gergely László, Matheika Gábor, Podmaniczky Ferenc, Sarlós Endre, Szendrei Tibor, Topálovics Pál, Vass Mihály

2007. október 9.

Vortex

Sziasztok!
Ez egy illusztráció a jövő tavasszal megjelenő Vortex regényhez.
Lesz némi képregény is benne... addig is még jó sokat kell melóznom bele.
Üdv!
R.

Orosz

A napokban megemlékeztünk Szecskó Tamás hihetetlenjó illusztrációiról.
Azt hiszem nemzedékek nőttek fel rajzain, és egészítették ki lazán félbehagyott kompozícióit.
Gondoltam beszkennelem az egyik könyvem, történetesen az orosz tankönyvem 89'-ből, hogy akik ezt olvasták nosztalgikus könycseppeket hullajthassanak, akik meg nem olvasták a kacagástól könnyezhessenek.
Az oroszul nem tudók részére lefordítottam a szituációkat, és narrációt írtam a rajz kiegészítésekhez.
Ezúton kérem mindazokat, akik hasonló rajzokkal rendelkeznek, nyugodt szívvel osszák meg élményeiket, de legfőképpen rajzaikat.

2007. október 7.

Vogel-emlék

Sikerült újfent a végére járnom, hogy az akvarell, ecolin és más hasonló, vízbázisú festékféleségek köszönőviszonyban sem állnak velem – de inkább fogalmazzunk úgy, esküdt ellenségek vagyunk! :)
Kiss Feri (az ismert képregénygyűjtő és -író) a III. Képregényfesztivál morajlása közepette adta át azt az emlékkönyvet, amit boldogult Gross Péter hagyományozott reá, vélhetően azzal a meghagyással, hogy a benne már eddig helyet foglaló képregényrajzolók sorát (Zórád Ernő, Fekete Imre stb.) a tőle telhető módon gyarapítsa. Feri ennek eleget is tett, immáron a részére készülnek a berajzolt illusztrációk. Az, hogy az ifjú nemzedék (leszámítva a korábban már „nyomot hagyott" Cserkuti Dávidot és Zsoldos Pétert) egyik első képviselőjeként rajzolhattam az emlékkönyvbe, igen megtisztelő feladat.
Sajnos a kompjúterben színezés ezúttal nem lehetséges, így megpdóbálkoztam az említett anyagokkal – gyanítom, félsikerrel.
Arra talán épp elég, hogy bevezessem a készülő Vogel album pár jelentős szereplőjét: Hamletet a csillagos tojást, a lyukacskát, akinek nevére lassan pályázatot fogok kiírni (merthogy az Óz és az Ózon igencsak szakállas elnevezések), illetve a női nemiszervként daloló agyvelős tűsarkakat (Szirének), valamint Phalupot, aki... igen, az. :)
Az album egyelőre a „Möbius" munkacímet viseli és jövő karácsonyra szeretném befejezni és megjelentetni.
Ez most így sikerült, azt hiszem maradok a ceruzánál...

2007. október 6.

Cosplay

Igaz, hogy mostanában egyre több mangát olvasok, egyelőre mégsem éreztem különösebb késztetést arra, hogy elzarándokoljak a hétvégén megrendezésre kerülő Őszi Animeconra. Bár egy ilyen cosplay dologra igazán kíváncsi lennék most már...





(A fenti képek nem Magyarországon készültek.)

2007. október 5.

Hyena


Stylized Animal Challenge havi kiírására készült.

2007. október 3.

Tesco színes

Végítélet


Ma estve, midőn a nagy óratorony elüti a hatodikat az fogaknak csikorgatása, beleknek kiontása, szíveknek kitépése leszen. A távolmaradók nyugodjanak békében...
A részletekről a Yahoo-ra küldött körlevelemből tájékozódhatnak az érintettek.

2007. október 2.

"HAVEROM A KALAUZ"


A számítógép, és főleg az internet már gyermekkorban elkezdi szedni áldozatait. A nem rendeltetésszerű számítógéphasználat ellen kezdett "kampányba" az "ablak" és az egyszervolt.hu.
?Aranyos? kis állatfigurák kalauzolják majd a csimotákat a virtuális világban.
Az illusztrációk vektorosan készültek. Hamarosan készülnek még plusz rajzok is, és a szórakozzunk menüpontban játékok, képregények is be vannak tervezve.
Érdekesség, hogy a mintául szolgáló anyagban Disney karakterek vannak, így aztán fel van adva a lecke...