Délben elindultam a boltba, és észrevettem, hogy milyen szép idő van. Amikor a szelektív hulladéknál ráfolyt a romlott tej a kabátomra, már tudtam, hogy jelet küldtek nekem az istenek. Hiába is próbáltam kiverni a fejemből, azonnal haza kellett térnem, hogy újra felkeredekedhessek, és még elérjem a kerekegyházai kiállításmegnyitót. Szép történet, szépen indul. Mondjuk ez a kerekedés nem megy annyira gyorsan, ha egy családot kell felkerekíteni, de azért nekiveselkedtünk.
A napfény kitartott Kerekegyházáig, úgyhogy kicsit bántuk, hogy nem a napelemes autónkkal jöttünk.
A művelődési házat könnyen megtaláltuk, mert a nap pontosan odasütött.
A kiállítást a Kisteremben állították fel. Ezt először furcsálltuk, de aztán megtudtuk, hogy a Nagyteremben a Himnusz van, és ezzel minden a helyére került. Később rámtört a gondolat, hogy a Himnuszt képregényben dolgozzam fel, de félek, nem mindenki fogadná jól.
A kiállításmegnyitót természetesen persze épp lekéstük, de a megnyitó végével szerencsére nem bontják el automatikusan a kiállítást. A BBC már a város híres szülöttét interjúvolta.
A terembe csak akkor merészkedtünk be, amikor a csalódott Felvidéki Miki rajongók már végképp feladták, és elmentek inkább újabb Noname tetoválást csináltatni maguknak.
A kiállítás kompaktabb lett, mint a Bartók galéria nagyjából hatszor nagyobb termében, de szerencsére nem ártott neki a tömörítés.
Persze volt minden, ami szem szájnak ingere, sőt, még a későn jövőknek is jutott belőle.
Miután befogadtuk a műveket, megkértük helyi nevezetességünket, hogy mutassa be nekünk kollégáit. Elsőként a városházát figyeltük meg, melyet bizonyos kerámiák tesznek híressé. A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében természetesen vannak baloldali és jobboldali kerámiák az épületen.
De a hírességek közé tartozik még a Pinkhellről elnevezett buszmegálló,
... és a híres családi pékvállalkozás is.
Volt egy remek galambkiállítás is az iskolában, ahol megtudtuk, hogy manga galambok márpedig igenis léteznek.
Aki nem hiszi, járjon utána.
Bejegyzések
