A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ünnep. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 23.

Még él a képregénykultúra Kerekegyházán

Délben elindultam a boltba, és észrevettem, hogy milyen szép idő van. Amikor a szelektív hulladéknál ráfolyt a romlott tej a kabátomra, már tudtam, hogy jelet küldtek nekem az istenek. Hiába is próbáltam kiverni a fejemből, azonnal haza kellett térnem, hogy újra felkeredekedhessek, és még elérjem a kerekegyházai kiállításmegnyitót. Szép történet, szépen indul. Mondjuk ez a kerekedés nem megy annyira gyorsan, ha egy családot kell felkerekíteni, de azért nekiveselkedtünk.


A napfény kitartott Kerekegyházáig, úgyhogy kicsit bántuk, hogy nem a napelemes autónkkal jöttünk.


A művelődési házat könnyen megtaláltuk, mert a nap pontosan odasütött.


A kiállítást a Kisteremben állították fel. Ezt először furcsálltuk, de aztán megtudtuk, hogy a Nagyteremben a Himnusz van, és ezzel minden a helyére került. Később rámtört a gondolat, hogy a Himnuszt képregényben dolgozzam fel, de félek, nem mindenki fogadná jól.


A kiállításmegnyitót természetesen persze épp lekéstük, de a megnyitó végével szerencsére nem bontják el automatikusan a kiállítást. A BBC már a város híres szülöttét interjúvolta.


A terembe csak akkor merészkedtünk be, amikor a csalódott Felvidéki Miki rajongók már végképp feladták, és elmentek inkább újabb Noname tetoválást csináltatni maguknak.



A kiállítás kompaktabb lett, mint a Bartók galéria nagyjából hatszor nagyobb termében, de szerencsére nem ártott neki a tömörítés.


Persze volt minden, ami szem szájnak ingere, sőt, még a későn jövőknek is jutott belőle.


Miután befogadtuk a műveket, megkértük helyi nevezetességünket, hogy mutassa be nekünk kollégáit. Elsőként a városházát figyeltük meg, melyet bizonyos kerámiák tesznek híressé. A kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében természetesen vannak baloldali és jobboldali kerámiák az épületen.


De a hírességek közé tartozik még a Pinkhellről elnevezett buszmegálló,


... és a híres családi pékvállalkozás is.


Volt egy remek galambkiállítás is az iskolában, ahol megtudtuk, hogy manga galambok márpedig igenis léteznek.


Aki nem hiszi, járjon utána.

2010. november 1.

Halloween

Németh Gyulától kaptuk a fenti képet az alábbi szöveggel:
"Heppi Helóvínt" kívánok az egész MKA-nak!!"
Köszönjük.

2009. december 30.

Utókarácsony

2009. október 30.

Bon anniversaire!

A NépszabadságOnline és az Asterix.com mellett a KönyvesBlog is megemlékezett a jeles évfordulóról.

2009. május 5.

AZ ELSŐ HIVATALOS MKA FOTÓ

Ez volt az első közös MKA fotó, azóta félig lecserélődött a stáb. Azóta kicsit idősebb, kövérebb, szőrősebb, ráncosabb, de a miénk !!!

2009. május 1.

Happy Birthday MKA!

„Ma, 2004. május 1-én,
bejelentjük a Magyar Képregény Akadémia megalakulását."
(Idézet az MKA alakulásakor megfogalmazott kiáltványból.)

2009. április 18.

ALFABÉLÁK


Az idei Alfabéta díjasok MÁR rendes oklevelet kaptak!
  • Legjobb Kép-regény: Stroboscopa (Kemenes Iván, Varga Péter)
  • Legjobb Kép-novella: Miserere homine (Lakatos István, aki MKA-s)
  • Legjobb Kép-sor: Papír(on) (Szentgyörgyi Ottó)
Gratulálunk mindenkinek!

2009. április 13.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

2009. február 5.

lagzi strip

nyári képregényes melóm. klakk a képre.