Íme egy újabb „Így készült..." poszt, ezúttal a
Pinkhell 5. számában megjelent
Az apák bűneiből. Arról már volt szó, hogy nincs recept a forgatókönyvírásra, írója válogatja, hogy „csupán" szöveges forgatót készít a rajzolónak és esetleg részletesebb leírásban taglalja a vizuális elképzeléseit, megjegyzéseit – vagy még ettől is eltekint és a rajzolóra bízza a dolgot –, de olyan is előfordul (bár ez a ritkább), hogy konkrét rajzokkal, kompozíciókkal látja el, készíti elő az oldalakat. Én az utóbbihoz tartozom, még azt sem bírtam megállni, hogy a fény-árnyék viszonyokat kihagyjam a forgatóból – nyilván ez azért van, mert magam is inkább rajzoló vagyok. Hogy Graphitnak ez könnybséget vagy éppen ellenkezőleg, túlzott kötöttséget jelentett-e, arról majd ő nyilatkozik... :)


Az alsó sor utolsó két paneljén szépen látszik, hogy a rajzoló sokszor felülírhatja az író elképzeléseit. Ebben az esetben átbeszéltük Graphittal a módosítást, amivel maximálisan egyetértettem, így a két fekvő panel helyett két álló panelbe komponálta a lovas és az asszony közelijét.