A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hazai alkotók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hazai alkotók. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 16.

Futurobi a Cartoon Forumon

"Egyetlen magyar filmterv a Nyócker!-t is készítő Lichthof Productions és a Tonuzaba Entertainment koprodukciójában készülő Futurobi, amely Vígh Zoltán és Vass Richárd Futurobi és a szemétharcosok című képregényéből készül."

A magyar.film.hu-n megjelent írásért katt a képre!

2011. május 23.

Boros & Szikszai go to America

A szándékról már régóta tudtunk, és lassan valóssággá válnak a tervek: Boros Zoltán és Szikszai Gábor egy jobb élet reményében elhagyják kis hazánkat, hogy a tengerentúlon próbálják meg minél jobban kiaknázni a lehetőségeket. Terveik mellett az elmúlt negyed század munkájáról és sikereiről is beszélnek az indexnek adott interjúban. Azt hiszem, az egész MKA nevében kívánhatok minden jót és sok sikert a nagy kalandhoz.

2011. május 4.

Severed


Augusztusban debütál az Image Comicsnál Futaki Attila új, 7 részes mini-sorozata, a Severed, amit íróként a Scott Snyder - Scott Tuft páros jegyez. A múlt század első felében játszódó horror-képregényről bővebben a Comic Book Resources oldalán olvashattok.

2011. május 3.

Némajáték


"A Némajátékban részben azt a helyzetet próbáltam meg vázolni, hogy a képregényrajzoláshoz nem kell anyagi háttér, csak idő és lelkesedés. A sztori négy alkotó közös munkáját mutatja meg, ami nagyszerű dolog, igaz, én eddig nem nagyon dolgoztam csapatban. A főhős egy fehérre mázolt arcú, néma pantomimes, van egy bevezető epizód és három szereplő srác által írt rész, ezeket a negyedik illusztrálja. Mindhárom rész stílusa kicsit más, színvilágban és sztoriban is, a történet vége igazi katarzis."
A Képregényfesztiválon debütált Felvidéki Miklós első önálló kötete, a Némajáték. Ennek kapcsán jelent meg róla egy írás a Kultúra.hu oldalán.

2011. május 2.

Fritz Zoltán alfabéta-díjas

Szombattól egy újabb tagunk mondhatja el magáról, hogy alfabéta-díjas szerző. Sőt, szemben a korábbi győzteseinkkel, ő tényleg a vitrinjébe is rakhatja a díjat: Fritz Zoli az első, aki oklevél és könyvcsomag helyett egy valódi üvegszobrocskát kapott. A díjat a Pinkhell 7. számában megjelent Korhelyhajhászat című munkájával érdemelte ki Kép-novella kategóriában.
Gratulálunk!
A portrét az Index cikkéből, a lírai kompozíciókat Fritz FaceBook oldaláról kölcsönöztem.

2011. április 28.

Futaki az első Zórád-díjas

Zórád Ernő klasszikus magyar képregényrajzoló születésének százéves évfordulója alkalmából a Szövetség és az örökösök idén ítélik oda először a Zórád-díjat, mely azt a magyar képregényalkotót illeti meg, aki az elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hazai vagy nemzetközi képregényes életben. A díjat az idei Fesztiválon Futaki Attila veheti át, akinek rajzaival az Egyesült Államokban megjelent Villámtolvaj képregény nyolcadik helyen nyitott a New York Times bestseller listáján.

2011. április 20.

A 7 grafikusa: Tikos Péter

"Nemcsak a hagyományos grafika vagy a tipográfia terén rejtegetnek igazi nagyágyúkat kis hazánk határai. Tikos Péter neve valószínűleg a fantasztikus irodalom és képregények iránt érdeklődőknek ismerős rögtön – nekik viszont igazán."
A hg.hu oldalán futó sorozat eheti alkotója szeretett elnökünk, a hamarosan apává váló Tikos Péter.

2011. április 19.

Comic strip speed painting

Megszaporodni látszanak a munkameneteket megörökítő videók. Varga Zsoltihoz hasonlóan Vass Ricsi és jómagam is időnk nagy részében a Nadirim projekten dolgozunk, ahol néha képregényrajzolásra is sor kerül - így toljuk mi:




2011. március 21.

Nadirim's secrets - Speed painting



Az online játékok kedvelői és a magyar játékipar ismerői egy ideje tudhatják, hogy nagyszabású fantasy MMORPG készül a Twisted Tribe fejlesztő csapat stúdiójában. A munkatársak között több képregényalkotót, MKA-tagot találunk: Cserkuti Dávid, Gáspár Tamás, Ábrai Barnabás, Varga Zsolt, Vass Richárd, Sallai Péter és Tikos Péter is közreműködtek vagy dolgoznak jelenleg is a Nadirim világának megalkotásában. A fenti videó a játékhoz készült egyik pályaelem születését mutatja be, és Varga Zsolt keze munkáját dicséri.

2011. február 12.

KARTON KIÁLLÍTÁS


Fritz Zoltán és Lanczinger Mátyás közös kiállításra készül, mely a kArton galériában lesz látható 2011. február 15. és március 21. között, Fritzinger’s COMIC JAM néven. A két alkotó munkássága többnyire három területet – képregény, animáció, karikatúra – foglal magába, nem egyszer közös projektek erejéig is. A kiállítás gerincét ennek megfelelően e három területhez kapcsolódó anyagok (eredeti és printelt képregényoldalak, skiccek, figuratervek, stb.) teszik majd ki, kiegészítve a kiállítás ideje alatti egyéb eseményekkel: lesz például beszélgetés az alkotókkal a Képregény Kedvelők Klubjában, animációs filmvetítés és koncert is.

A kiállításhoz egy extra képregényes megmozdulás is kapcsolódik a Facebook segedelmével - egyelőre legyen elég annyi róla, hogy a régi MKA-s blank képregényoldalak, vagyis az ún. "comic speech"-ek kerülnek újrafeltámasztásra. A későbbiekben a „Fritzinger” szeretné a közönséget, a Facebook community-t is meginvitálni és bevonni az alkotói folyamatba, egy közös jammelésre... A többire majd fény derül a megnyitón, de addig is a képgalériákat folyamatosan bővítjük az utóbbi években elkövetett fesztiválos impró komikszokkal.

JAM and LIKE! És viszlát a megnyitón!!

2011. január 17.

MKA KIÁLLÍTÁS VIDÉKEN

A Magyar Képregény Akadémia aktuális, PINKHELL című kiállítása vidékre utazik!
Helyszín: Kerekegyháza, Katona József Művelődési Ház, Szent István tér 12.
Megnyitó: 2011. január 22. (szombat), 14:00
A kiállítást Szabó Csaba ( HABI ) nyitja majd meg. Aki tud, jöjjön!

2011. január 12.

A 7 grafikusa: Fehér Zoltán

"Színházzal, zenével, képzőművészettel és kritikával is foglalkozott – mégis a magyar képregény világának központi figurájaként ismertük meg Fehér Zoltánt, azaz Zorro de Biancót. Tehetséges fiatal grafikusokkal foglalkozó sorozatunkban ezúttal az ő munkáiba nyújtunk bepillantást."
A hg.hu cikke itt olvasható.

2010. december 16.

A 7 grafikusa: Cserkuti Dávid

"Hazai grafikusokat bemutató sorozatunk 38. epizódjának szereplője Cserkuti Dávid, akinek munkáival a legkülönbözőbb helyeken találkozhattunk, hiszen illusztrált történelemkönyvet, de animációs videóklipet is jegyez."

A teljes portré a hg.hu-n olvasható.

2010. december 8.

A Sátán pecsétje

Írta és rajzolta: Csordás Dániel
Megjelenik a PinkHell 7. számában

2010. december 6.

Random

A Geekz blog, a képregény.net és az RPG.hu kalandorai beváltották fenyegetésüket, és a világra szabadították a Random virtuális képregényantológia első számát. Telis-tele fekete fehér, R besorolású képregényekkel, ingyenesen hozzáférhető és azonnal fogyasztható a fenti borítóképre kattintva.

2010. november 23.

Létállapotok gördeszkán


Megnyílt Létállapotok gördeszkán című kiállításom a budapesti Vörösmarty Moziban. Képregényszerű sorozataim kerültek ki, amelyek gondolatvilága a gördeszkás portyáim alkalmával fogalmazódtak meg. Érdekesség még, hogy egy sorozat az elhasznált gördeszkalapjaimra került ki, amelyek önmagukban is "műalkotások", hiszen több hónapos gyakorlások lenyomatai. A kiállítás december 4-ig látogatható. A kiállításról és a Portfolio Points rendezvényeiről a linkeken olvashattok.


2010. november 14.

Leonardo da Vinci meséi

A kötetben a Magyar Képregény Akadémia következő tagjainak illusztrációi találhatók, s lesznek megvásárolhatók az aukción:

2010. november 9.

2010. november 1.

Halloween

Németh Gyulától kaptuk a fenti képet az alábbi szöveggel:
"Heppi Helóvínt" kívánok az egész MKA-nak!!"
Köszönjük.

2010. október 24.

Bestseller a Villámtolvaj


A 8. helyen nyitott a Futaki Attila által illusztrált képregény a The New York Times bestseller listáján.