2009. június 22.

Komikszpícsek Éjszakája

A Cívis Kommandó a MODEM bevételére készül.
(Tikos Peti, Fritz Zoli, Vass Ricsi és Felvidéki Miki)

A Joe Fritz Band zenéjére hamar megjön az alkotókedv is.
Én nem szeretem a jazzt.

A koncert után közös comic speech a banda tagjaival.

Fritz & Fritz.

Nem mind képregényrajongók.

Miki durvul.

Nem minden gyerek akar rajzolni, de muszáj.

Comic Speechel az egész család.

Para-Kovács is belekezdett egy CS-be, talán egyszer be is fejezik Wahornnal.
(Bakáts Tibor, Para-Kovács Imre, Wahorn András)

Vass Ricsi és Szendrei Tibi Wacom vs. Magic Color eszmecserét folytat.

Itt a vége, bármikor újra elmegyünk szívesen. Jó hely ez a Debrecen.

Nagy-nagy köszönet Koppányi Péternek a Direkt fanzintól, valamint a Modem Baráti Körnek, akik megszervezték nekünk a dolgot. Péter végig mellettünk állt, de valahogy egyik képen sem találtam, csak háttal. Köszönet Vass Ricsi párjának, Merlinnek, és az enyémnek, Mesinek, hogy ott voltak és segítettek mindenben. És köszönjük az MKA nevében a ModemShop alkalmazottainak, hogy lehetőséget biztosítanak a számunkra, így ezentúl már náluk is kapható a Pinkhell.

2009. június 20.

Klaus Nomi, a romantikus kiborg

Klaus Nomi (1944-1983)
Írás a FIAT! blogomon.

2009. június 19.

Modem, Múzeumok Éjszakája 2


Aki ott lesz Debrecenben Jún. 20-án a MODEM környékén, annak érdemes megnéznie Gutema Dávid és Mikulán Dávid audiovizuális előadását. Nagyon ajánlom. Gutema Dávid nevével képregényes vonatkozásban már találkozhattunk: ő a 3. helyezettje az EU-s képregény pályázatnak. A blogomon olvasható egy kicsit hosszabb poszt a 2D Crew-val kapcsolatban.

2009. június 18.

A Torony (2004) – „A kulisszák mögött"

Elindítottam egy „kulisszák mögött” sorozatot a blogomon, akit érdekel…

2009. június 17.

10000

Fekete csönd


Megjelent az új Műút, benne a Csáth Géza novellájából készült, 8 oldalas képregényem, a Fekete csönd.

2009. június 16.

Direkt 4 előzetes

Az előző posztban olvasható volt, hogy először hol és mikor lesz kapható, de aki kíváncsi az előzetes oldalakra is, az klikkeljen ide.

2009. június 15.

Modem, Múzeumok Éjszakája, MKA

A MODEM Baráti Kör ezen a délutánon és estén fiatal alkotókat és különböző kulturális kiadványok szerkesztőgárdáját hívta meg bemutatkozni a művészeti központ megújult kávézójába. A StandArt standjain jelen lesz a ROHAM irodalmi és művészeti magazin legfrissebb száma, bemutatkozik a Direkt fanzine, továbbá megismerhető a Magyar Képregény Akadémia, melynek csapata többek között a képregénykészítés fortélyaiba bevezető előadással, comic speech-csel, portrérajzolással és lapbemutatóval várja a közönséget. Elkészül továbbá a Kör-Képeslap a művészetért projekt, melynek első alkotásai hozzáférhetőek lesznek a Múzeumok Éjszakáján.

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
4025 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.
Telefon: +36-52-525-018
www.modemart.hu

Labirintuslakás képregénygyűjtőknek

Klikk a cikkhez ide!

2009. június 13.

MOME Anim Diplom 2009

Nyilvános védés június 15-én hétfőn, 9 órától.
Szeretettel várunk szinte mindenkit!

2009. június 6.

A Fekete Holló - előzetes

Előzetes a Fekete Holló „Ki a király?" című epizódjából. A teljes képregény a Pinkhell hetedik számában lesz olvasható.
Hamlet is megemlékezik a Fekete Hollóról, méghozzá a Könyves Blogon – köszönjük!

A korábbi verziók ilyenek voltak – illetve ilyen lesz majd az első oldal, a fenti stílusban:


És nagyon remélem, hogy Miki megbocsátja, de szerintem a figuraterveit is érdemes közzétenni (még az édi-bédi Holló-tervekkel együtt is, amik külön kedvenceim):

2009. június 5.

The Beatles Rock Band





A zseniális intrót a Gorillaz videókat is jegyző Pete Candeland rendezte.

2009. június 3.

Ingatlanadó

2009. május 31.

HÍREK AZ ISTÁLLÓBÓL II.

Alkotónk az Index címoldalán. Klikk a képre a cikkért!

2009. május 28.

Kell egy hős!

Mátyás, a király
képregény és irodalom találkozása a
Mátyás, a király képregény-antológiában

A Filmhu 2008-ban kísérletet tett arra, hogy megvizsgálja, jelent-e valamit itt és most a magyar történelem, anekdotakincs és hagyományvilág egyik ritkaságszámba menő, élő figurája, Mátyás király, ezért kortárs írók bevonásával, a Reneszánsz Programiroda – Hungarofest Kht. partnerségével, a Reneszánsz Év keretében pályázatot hirdetett meg képregényrajzolók számára.

Hét alap Mátyás-mesét negyvenkilenc rajzoló gondolt újra a legkülönfélébb stílusokban. Ezzel párhuzamosan a Litera irodalmi portál írókat és pályakezdőket vont be az új Mátyás-értelmezésbe. A 80. Ünnepi Könyvhéten jelenik meg 1 kötetben 16 alkotó 24 munkája, a Mátyás, a király képregény-antológiában.

Ha érdekel, hogyan kel életre hazai képregény rajzolók kezei között Mátyás, a király és hol tart ma Magyarországon a képregény, lapozz beljebb!

Könyvbemutató:
2009.06.06. 17.00-18.00, GÖDÖR Klub

„A kötet valamennyi képregénye és novellája más-más alakban mutatja be a nagy királyt, de szándéka szerint mégis úgy, hogy ne a mátyási nimbuszt koptassa, hanem – ha tud – hozzátegyen valamit. Latinovits Zoltán érezhette annyira otthon magát Szindbád szerepében, vagy Szuhay Balázs a Zsebtévé Hiszékeny Úrjáéban, amennyire Mátyás királynak jól áll ez a legújabb álruhája, a sokféle alakban megjelenő képregényhősi mivolt."
(M. Tóth Géza, animációs filmrendező)

„Ez a válogatás bátorítás lehet a rajzolóknak és felhívás keringőre az íróknak. Már körvonalazódik, hogy kiktől kaphatjuk meg az új magyar képregényt. Ismerjük meg őket, barátkozzunk a gondolattal."
(Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke)

154 oldal, 2700 Ft, Cérnafűzött kötés.

A kötet a Filmhu „Mátyás, a király" képregénypályázatának és a Litera „Mátyás király Gömörbe’" című novellapályázatának 10 novellájából készült. A vállalkozás a Reneszánsz Programiroda – Hungarofest Kht.-vel partnerségben, a Reneszánsz Év keretében jött létre.

A Mátyás, a király képregény-antológiában szereplő díjnyertes képregények, illetve illusztrált és képregénnyé adaptált novellák alkotói:
Bardon Barnabás, Filkor Gábor, Fórizs Gergely, Haránt Artúr, Harsányi Hajnalka, Horváth Henrik, Jámbor Lajos, Juhász Márk, Kalászi Benjámin, Kovács Péter, Lakatos István, Lanczinger Mátyás, Matheika Gábor, Ritter Ottó, Vincze Nóra, Zabos Csaba

Az illusztrált és adaptált novellák szerzői:
Balázs Attila, Dragomán György, Esterházy Péter, Gődény Balázs, Jászberényi Sándor, Józsa Márta, Podmaniczky Szilárd, DrMáriás és Spiegl Máté.

Mátyás, a király képregénypályázat – www.matyaskepregeny.hu
Filmhu – www.magyar.film.hu – filmhu@forum.film.hu