2006. június 13.

Japán kultúra a kArtonban


Sajnálhatja, aki nem vett részt a hétfői kArtonos "anime" előadáson.
Meg volt hirdetve, de mégis maximum 30-an lehettünk vendégek. Sokan ha meghallják a szót - anime - egyből Inuyasára, Pikácsura, Songokura gondolnak, holott maga a szó jelentése rajzfilm.
Elhangzott magának a műfajnak a kialakulása is. Akik foglalkoztak valaha a japán nyelv tanulmányozásával, szembesülhetnek azzal a jelenséggel, hogy nagyon sok jövevényszó épült az ő kis nyelvükbe ( mint ahogy nálunk is megfigyelhető, de 1-2 japán példa : computer-kompjúteru , suitcase-szucukeszu, animation-anime ).
A japán anime eleinte csupán a japán művészek kis művészfilmjeit jelölte, de aztán, mint ahogy azt a piac megkívánta, egyre több sorozatot kezdtek el gyártani, az Ő kis stílusukban, amit a nyugatiak, mint a cukrot elkezdtek falni. Ezeket a nyugat, mint anime fogadta be, hiszen így hívták a kis keletiek. Így esett hát, hogy amikor szóba kerül az anime mint kifejezés, akkor a legtöbben az itthon is vetített populáris filmekre gondolnak. Ugyanez játszódott le Japánban is, humoros ez a többszörös csavarodás.

Az előadáson ... Maya Yonesho beszélt munkáiról. Nagyon szép festett-animált kis könyvei vannak, igazi kis gyöngyszemek. Azt hiszem az első nem hagyományos értelemben vett anime-kat láthattam, ami azt hiszem ritka dolog.
Kedden az előadás témája a japán képregény lesz, ez is ígéretesnek tűnik, a mai tapasztalatok alapján.
Ajánló a kArton oldalán fentebb.
Az estét kis körben egy magyaros vacsora elfogyasztásával zártuk, ahol sok érdekességet megtudhattunk, melyik kultúra hogyan fejezi ki magát, és a színfalak mögé is betekintést nyerhettünk, amikről a képregénykockák nem beszélnek.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk a kArton galériában ma, kedden 17:00-kor.

1 megjegyzés:

LM írta...

csini japán néni volt...
igaz, messziről láttam, zoli szerint meg már 50 éves (holott csak 41)...
na mindegy.

az előadás meg: hát igen, volt ott valami előadás is...

csak aztán rohantunk el néhány osztálytársammal mediahackingelni...