2006. július 1.

Morrissey Archív



Ráérős óráimban a fiók mélyére túrok. Így került elő a Mások újság '94-es karácsonyi száma, amelyben megtaláltam egy akkor futó zenei-kritikai sorozatom egyik érdekes példányát Morrissey-ről, illetve ahol tágabb értelemben a Smiths együttesről értekeztem – természetesen az akkori ismereteim szerint.
A cikkhez egy '93-as datálású rajzomat illesztették a szerkesztők, ami azóta elveszett, így a fenti, újságból szkennelt variációval szolgálhatok csupán.
Morrissey aktualitását az a nem elhanyagolható tény szolgáltatja, hogy július 5-én, 20 órakor tiszteletét teszi a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadán. Igaz, hogy a Smiths nem áll össze ismét (szerencsére), de az ismerős számokat mindenki újraélheti Moz mester előadásában – az azóta igencsak sikeres szólókarrier egyik újabb állomásaként. Morrissey először koncertezik Magyarországon.
E jeles alkalomból a hajdani kritikámból válogattam:
„Talán a kőtáblának, talán a foglyul ejtett léleknek, de Morrissey valahogy így válaszolt: Találkozzunk a temetőkapunál, veled van Keats és Yeats, de veszítesz, mert Oscar Wilde velem van!...
Szőnyei Tamás újságíró pedig így értelmezte a Smiths-jelenséget: 'Morrissey máskor és máshogy hajlította a hangokat, mint azt az ember elvárná, ráadásul megőrzött valamit a fürdőkádban való danászás diszkrét bájából, gátlástalan, önszórakoztató jellegéből is.'
1986-ban Derek Jarman filmrendező/festő három, művészi igénnyel kivitelezett klippet készít a Smiths számára, úgy, hogy az együttes tagjai nem is tartózkodnak akkortájt a londoni helyszíneken. A Panic társadalmi érzékenységről tanúskodik: Morrissey-t mélységesen felháborította a tény, hogy a rádióban a csernobili atomkatasztrófa híreit követően még fel sem ocsúdhatott, mikor a lemezlovas egy vágással a Wham slágereit kezdte sugározni. A Panic szövege hűen tükrözi felindultságát: Akaszd fel az áldott lemezlovast, mert a zene, amit játszik, semmit sem mond el az életemről!
Politikai álláspontját tükrözi az 1986-ban megjelent lemez, a Queen is Dead, majd a két év múlva debütáló Margaret on The Guillotine is, melynek kapcsán Morrissey kifejti, hogy sajnálja, hogy Thatcher nem lelte halálát az IRA egyik bombamerénylete közben.
1991-ben, a Smiths feloszlását követően világgá kürtöli: Igen, én vagyok az utolsó nemzetközi hírű playboy!"

2 megjegyzés:

Jose írta...

Jó a rajz, plusz én érzek benne egy kis 'Barnás' beütést is. (szerintem ezt csak Te érted :)) A koncertet viszont szerintem ne hagyd ki! Sôt senki ne hagyja ki!

Zorro de Bianco írta...

Jogos! Sajnos az információskényszerem azt diktálja velem, hogy a többiekkel is megosszam, hogy Joséval osztálytársak voltunk a Kisképzőben és valóban, Barnás Ferenc az esztétika és irodalomtanárunk (aki azóta az „Élősködő" c. regényével nagy sikert aratott) igen hasonlított Morrissey-re! Ráadásul ő nyitotta meg az egyik, 2001-es kiállításomat is! :)
Reklám helye: José tervezte Odegnál Robi „Hívó" c. képregényalbumának borítóját!