2006. november 6.

SUSHI 2

Annyi minden van ezen a világon, amit lehet utálni. Most nem a közel-keleti konfliktusról beszélek, és nem is azokról az átláthatatlan matek egyenletekről… Beszéljünk arról, amit igazán utálok.

INTERNETES BLOGOK!

Terike szexuális életéről, meg Gyurika aranyhaláról, mindenféle eszközökkel fel lehet kerülni a netre és megosztani sok mit sem sejtő áldozattal a napi vérzéseinket.

Na most ez nem vonatkozik ugye az olyan értelmes és fontos dolgokra, mint egy új képregény beharangozása, csak gondoltam elmondom, mert úgyse kérdezte senki.

Hatásszünet és Dávidra nézek, aki kényszerít erre az egészre!

Igen!!! Tudja meg a világ, hogy erőszakkal és lelki terrorral vettek rá, hogy blogoljak, ami ráadásul még csak nem is egy értelmes szó!

Kedves olvasók! Lázadjunk fel! Vegyük el a hatalmat azoktól, akik kényszerítenek minket blog írásra, és vonuljunk közösen a Sugár Üzletközpontba december kilencedikén, hogy ott tüntetőleg kidobjuk pénzünket a SUSHI STRIP 2 megvételére, ami be lett tördelve és megy a nyomdába nemsoká….

A pénzkidobás és a Sushi részleteit majd később megbeszéljük, most együttesen zúgolódjunk Cserkuti Dávid jobb keze ellen, aztán aki egyetért az igaz üggyel emelje poharát és töltsön nekem, mert kezdek kifogyni.

8 megjegyzés:

Haragos írta...

Cserhalmi, bocs!

Gáspár Tamás írta...

Monnnnyonnnleee!!!

Cserkuti írta...

Na, egész ügyes lett!
Tényleg.
A helyesírási hibákat javítottam.
Na de ilyet leírni, hogy "Cserkúti"???!!!
Kérem vissza a dedikált kinley-s üveget!

Legközelebb meg majd megmutatom, hogyan lehet képet csatolni a posthoz.

LM írta...

hello geek, egész jó a borító

hanem ha nem késő és elfogadsz egy javaslatot, én máshová biggyeszteném az mka-logo-t, sztem ott, ahol most van, nem a legideálisabb, valami levegősebb helyre kéne biggyeszteni. tippek: a lap jobb alsó sarka VAGY a "strip" szó "p"-jének tövéhez valahová VAGY a "sushi" szó alatti igen levegős részhez (bár talán ez a legkevésbé jó)

de segítsenek a többi grafikus kollegák is!! több szem többet lát, így mondják vidéjken, meg aztán, hátha én tévedek, nem kizárt

Peter Tikos írta...

Tévedtél. Viszlát.
:))))))))))))))

Gáspár Tamás írta...

Kééééso" - hétfo"n nyomdába ment a cucc...

LM írta...

hát akkor spongya rá
nem fog leszakadni az ég
csak néha tök jó lenne ilyet előbb látni, még terv szinten és összedugni a fejünket, megdumálni, ha már csapat, akadémia stb.
már, ha van rá igény, persze _részemről volna néha

(...)

Cserkuti írta...

Hidd el, Mátyás,
nekem már az is "tök jó" lett volna, ha a kész anyagról szóló hírt itt, az oldalon lehetett volna először látni, "ha már csapat, akadémia stb."