2007. január 1.

Újévi „Szuperkívánságok"

Igaz, hogy az elmúlt évben kevéssé kedveztünk azon rajongóinknak, akik inkább kultiválják a szuperhősös keményvonalat – helyette humorizáltunk, aktualizáltunk, de reméljünk, kevéssé habosítottuk a „lila ködöt", amely már így is a nyakunk köré vont egy „csinos kis boát"...
Most viszont nem tudom kihagyni, így veletek is megosztom, a szilveszterre és egyben szülinapra is szánt kis produktumomat, amit egy nagyon kedves barátomnak rajzoltam – mivel betöltötte harmincadik életévét. Ilyennek képzelem Pepét – igaz, a valóságban is ilyen –, talán csak repülni nem tud! :)

14 megjegyzés:

Cserkuti írta...

Elolvastam, megnéztem a képet, és az aláírásnál meglepôdtem, mert addig azt hittem, h ez egy Gáspár post. Nemtom, miért.
Szóval megvan az elsô újévi meglepetésem! :)

Zorro de Bianco írta...

Hiába, mit vársz egy eklektikus kaméleontól... :))
Persze hónapokig gyakoroltam, hogy gáspáros legyen, de ez maradjon köztünk! :)

raveon írta...

Mindenesetre jól beverhette a könyökét az égboltba. :)

zoli79 írta...

A rajzból (azon belül is talán a fej miatt) én is Gáspárra tippeltem először, de a szövegből rájöttem. Hiába, a fórumnak és hosszúra nyúlt levelezésünknek hála, akkor is felismerném Zorrót, ha Don Diego de la Vegának adná ki magát. :)

Névtelen írta...

nem jövök rá mi volt a régi gépen a passwordom szóval geek lennék és ez egy zseniális JIM LEE!!!!
Csak jobb...
Túl sokat nézegethetted a husht vagy valami mást kaméleon úr:D
Mindenesetre ki be b*... szóval jó!

fritz írta...

... sztem rövid a rendezői bal-felkarja a rajzon a szupermen-hasommásnak...

Zorro de Bianco írta...

Így van, ez egy Jim Lee – Ön nyert! :))
Csakhogy nem nyugodtam volna, ha újra meg nem rajzolom (milyen gyatra dolog lett volna bemontázsolni), úgyhogy volt ínyhüvelygyulladás, meg fogaknak tsikorgatása rendesen. Hogy ezeken a szuperhősökön m'ért van annyi izom? Tuti a protein miatt... :(
Úgyhogy kedves Fritz úr, tessék Jim Lee-nél reklamálni, ami a felkart illeti! :P

Dr. Gáspár írta...

Nem csodálom, hogy csikorgattad a fogaid.
Ez a rajz kimunáltabb mint az eredeti... :))

Dr. Gáspár írta...

...vagyis "kimunkáltabb".
Képet belinkelni tudok, javítani nem. :(
Biztos én vagyok béna... :P

Tikos Péter írta...

Plágium! Plágium ismét! A NatGeo után most a DC-t hozod a nyakunkra, Zorro?! :)))

Dr. Gáspár írta...

Nyilván valamelyik megrendelo"je egy full verziós Adobe Plagizátorral fizetett neki, aztán most azt gyu"ri éjjel-nappal... :))))

Zorro de Bianco írta...

Jah, hát arra már rájöttem, hogy vagy én vagyok béna (látod, én ebben vagyok az :)) vagy még nincs a kezemben a megfelelő eszköz, de tussal az ilyen vonalak kihúzására nem vállalkozom, ezért cerkával nyomattam végig – ez okozta az ínyhüvelygyulladást. Biztos túl agresszív voltam. :)
(Meg hát Jim Lee-nek ez "csak egy" oldal volt, nekem meg A rajz, amit ajándékba adok.)
A plágiumhoz csak annyit: készülhettek rá, hogy ebben az évben a tagdíjakból nem lapot fizetünk, hanem perköltségeket – számítok a szolidaritásotokra. Ahogy a NatGeos sztorinál is. :))
Adobe Plagizátor – basszus, félrenyeltem a kakót! :P

raveon írta...

Adobe Plagizátor - ez kolmoly!:)))
Amúgy mit aggódtok, a Da- Vinci sem ment volna annyira, ha nincs a balhé. Gondoljatok arra micsoda relkám ez a Pinkhellnek. A következő kellendőbb lesz mint, a pléjboly, amiben a Zalatnay levetkőzött. :)

Dr. Gáspár írta...

Perköltségre pénzt a kasszából?!
Wahhhahha-haha-ha-hahhhhhahahahhahaha!!! >:DDD
Ez volt az utóbbi ido"k legabszurdabb vicce...