2007. július 21.

El Kazovszkij - a képregény-festő

(Fotó: Bayer Antal, 2005. Gödör Klub, a Képregény Világnapja)

Végre rászántam magam és szövegfelismerővel beolvastam és szerkeszthetővé tettem egy '98-as tanulmányomat, mely az Előfutár c. irodalmi és művészeti antológiában jelent meg (az első és egyetlen számának művészeti szerkesztője is voltam) El Kazovszkij képzőművészről, aki azóta (2002-ben) Kossuth-díjat is kapott. (Egy beszélgetés a művésszel a 1997-ből /Operatőr: Gulyás János, Árva László, Raum Attila/, illetve egy részlet a Dzsan-panoptikumból /Operatőr: Gulyás János/.)
Kazovszkijt nem csupán a mesteremnek tekintem, de egy képregényes fórumon már csak azért is tartom fontosnak megemlíteni (amellett, hogy nem véletlenül állítottuk ki mind a Retortában, mind pedig a Képregény Világnapján), mert művészete gyakorlatilag egy folyamatosan ismétlődő képregény (egy állandóan replikált belső történet állomásait festi, rendezi egymás után – ráadásul a munkáiban igen gyakran használja is a képregény formaelemeit. Kritikusai is rendre megemlítik a kilencedik művészeti ágat, ha értekeznek róla.)
A tanulmány – számomra legalább is – „az ősidőkben" íródott, tehát ma már másként fogalmaznék, szerkeszteném. Ettől függetlenül, akinek van érkezése a hasonló hangvételű írásokra, szeretettel ajánlom! Igyekeztem megkönnyíteni a dolgotokat, ezért bizonyos neveknél linkeket alkalmaztam, a könnyebb megértés miatt.
Itt olvashatjátok.

52 megjegyzés:

feki írta...

Úgy mestered, mint Robinnak Batman?

raveon írta...

Már megint a bulvár. :füttyfütty:

:)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

:)) Nem, „úgy" nem mesterem, már csak azért sem (bár azt már tisztáztuk, hogy Robinnak sem „úgy" mestere Batman :), mert Kazovszkij női testbe született - bár már három éves kora körül felismerte, hogy a lelke és a teste nem egészen vannak szinkronban egymással, hiszen magát homoszexuális férfinak érzékeli. Ezt a kisugárzást az akkori játszópajtásai is felismerhették (akkor még Leningrádban/Szentpétervárott élt), hiszen a fotókon egyértelműen mint egy férfit (hadvezért) rajongják körül - Kazo pedig tenegerészegyenruhában feszít közöttük. (A tengerészkapitány, mint modell és mint egyfajta fétis, azóta is fontos jelkép számára. Lásd még az egyik kedvenc filmjét, a Jean Genet regényéből készült Querelle-t, ahol Franco Nero alakítja a tengerészébe szerelmes kapitányt. R. W. Fassbinder egyik legnagyszerűbb filmje egyébként.)
A tanulmányban ezt is részletesen tárgyalom - mármint Kazovszkij identitását.

raveon írta...

Ejj, de messze vagyok én attól a világtól amit én gyerekkoromban képzeltem róla. Ráadásul akkor még azt hittem, az utolsó pillanatban jégkorong kapus leszek, vagy delfineket fogok megmenteni a tengerbe ömlött olajból, ilyesmi. Ehelyett itt ülök az internet nevezetű izé előtt és azon gondolkodom, hogy egy nő hogy lehet homoszexuális férfi! Tejóég!

:)))

Holnap valószínűleg sort kerítek a cikkedre, de már most látom fel kell kötni a gatyeszt. ;)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

„(...) egy nő hogy lehet homoszexuális férfi" – Egyszerű: az elsődleges nemi jegyeink nem biztos, hogy minden esetben egyeznek az Istentől/természettől kapott nemi identitásunkkal. Ha valamelyest egyeznek is, akkor is, minden embernek át kell esnie egy bizonyos tanulási folyamaton, tudod, mikor gyerekkorodban megkérdezed apukádat, hogy honnan lesz a kisbaba, miért foltos reggel a lepedőd és miért érzed a szíved a torkodban, ha a szomszéd lány kifekszik napozni az erkélyre stb. Már ha ilyeneket az apjától kérdez az ember... ;)
Ha nem egyezik test és identitás, az persze megnehezíti az illető életét, mondhatni meg is keseríti, hiszen képzeld el, hogy egész életeden át, ha reggel a tükörbe nézel, nem az tekint vissza rád, akivel azonosnak érzékeled magad. Kazovzkij, hogy ezt a tragédiát még valahogy még elviselje, minden energiáját az utazásba, más kultúrák felfedezésébe és a művészetbe öli. Persze a dolgok ettől még nem változnak, sajnos...

A cikket szerintem úgy érdemes olvasgatni, hogy csak mindig egy keveset haladsz vele, mert ha elveszíted a fonalat, akkor később már nem találsz ki a „labirintusból". Sok sikert hozzá! ;)

Az Előfutár főszerkesztője egyébként azt mondta rá, hogy nem ártana néha letenni a vésőt, meg a kalapácsot, mert olyanok a mondataim, mintha márványba vésték volna. És hogy egyértelműen süt belőle, hogy inkább képzőművész vagyok. :))

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Hoppá, milyen kis csemegét találtam (egy régebbi beszélgetés Kazoval, még én sem ismertem):
http://raumfilm.hu/kazovszkij-bevezeto.htm?keepThis=true&TB_iframe=true&height=354&width=386

raveon írta...

Te Zorro, ne haragudj meg, de ez nekem nagyon meredek. Már az elején azt sem tudom melyik képet kell nézni, a zárójeles számok sem egyértelműek, hogy most mire utalnak, teljesen elvesztem benne. Az rendben van ha kutyára azt mondod, ezt vagy azt jelenti és elmagyarázod, hogy ez kultúrtörténeti mivoltából tudod, vagy hogy hogyan fogalmazzak, de tényleg nem tudom, hogy most merre nézzek, ilyenek. Pedig szeretném megérteni.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Először azt gondoltam, hogy a zárójeles számokat meg kell magyaráznom, mármint, hogy azok a jegyzetpontokat jelölik, amiket a végén találsz, de végül úgy éreztem, hogy ez igen szájbarágós lenne - ezek szerint szükséges.
Amikor egy-egy gondolatmenethez illusztráció is tartozik, akkor mindig - szintén zárójelben - jelzem, hogy melyik is az. (Pl. „3. kép" stb)
Remélem, segítettem... :(

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

De ne ijedj meg, ez tényleg nem egyszerű szöveg, nem is annak készült, ahol megjelent, csupa nehéz nyelvezetű elemzés társaságában foglalt helyet! (Pl. Szász Áron remek összefoglaló értekezése a posztmodernről vagy a nagy vitát kiváltott cikk, melyet Sturcz János művészettörténész az akkori fiatal művészgeneráció helyzetéről írt.)
A hiba tehát nem az Ön készülékében van, valószínű, hogy nem szoktál hozzá a hasonló nyelvezetű írásokhoz! Ha ismeretlenül olvasnám, nekem sem menne elsőre pár gondolatmenet megértése - bár így újraolvasva is „egyetértek magammal" ;), de az biztos, hogy ma már másként súlyoznám a különböző fejezetekre szánt terjedelmet.

feki írta...

Van benne egy freudi elszólás:

"Minden vágya, képzete és tapasztalata, minden kétsége és bizonyossága, szeretete és gyűlölete, minden követhető és követhetetlen megnyilvánulása egy férfié, aki olyan vidékre száműzetett, ahol a lélekben fogant szellem mindattól megtosztatik, ami létét interpretálná."

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

:)))))))))
Jogos, köszi!

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Még biztos, hogy vannak benne elírások, sajna a Recognita sem mindenben tökéletes. Ha találtok benne, megköszönném, ha jeleznétek! ;)
De ez a "megtosztatik" zseniális! :)

raveon írta...

Az egész mondat zseniális, lehet kikéne nyomtatni és kiragasztani a bolt üvegére. :D

Huh, na akkor mégegyszer. :)

raveon írta...

Javítandó: "a Szépség fénye messze pistákol attól, amit e szörnyek koruk moráljának jegyében űznek"

A nyolcadik kép alatti szövegrészben van.

Nos, én elég műveletlen embernek tartom magam, akinek a Barátok Közt kevés, a művészet meg úgy általában sok. Úgy látszik ez nem fog változni. Maradok Luis Royo-nál és Walter Girott-nál. sajnálom. :(

raveon írta...

Pontosabban Walter Girotto. :)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Köszönöm a javítandó részt! ;)
Na, majd személyesen dumálunk róla - barátok közt :D -, mert ez a szöveg tényleg egyszerűbb is lehetne, nem benned van a hiba! Csak tudod, ez olyan köldöknézegetős, lila ködbe burkolt, elefántcsonttoronyból pislogó fajzatoknak íródott, mint amilyen én is vagyok. :P

Névtelen írta...

bla-bla-bla

a képregény egy olyan "alacsonymûvészeti" ág ahol jól jön a manuális kézség.

Éljenek a tahó illusztrátorok!

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Hajrá, éljen a manuális készség - tudod, nem "kézség" - kizárólagossága a képregényben (is)! Hiszen a vizuális érzékenységnek semmi köze a szellemhez és a műveltséghez, pusztán cirkuszi bravúr, ami elég is ahhoz, hogy tessünk a publikumnak.
Erről eszembe jut a kisképzős grafikatanárom bután elsült mondata: „Tulajdonképpen a művésznek műveltnek is kéne lennie..."
Pár évvel később, mikor kiléptem a Képzőművészeti Egyetem kapuján, véletlenül szembetalálkoztunk. Nem köszönt, pedig egy pillanatig a szemembe nézett. Ő is egy volt azok közül, akik felkészítetettek a szakmára...
Szeretem a „tahó" illusztrátorokat is, már amennyiben nem csupán a készségeiket fitogtatják, de gondolkodni is képesek - ahogy ezt a szakma megköveteli.
Vagy én vettem túl komolyan a hozzászólásodat... :(

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Egyébként mint "névtelen" véleményformáló, érdekelne, hogy mely manuális készségeimmel vannak problémáid és miért? Köszönöm, hátha tanulok! ;)

raveon írta...

Azért ebben a kézségben van valami logika, mint a

készpénz-kézpénz
ventilátor-bentilátor

című elhallásoknak. :)))))

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Tény, hogy beszédes... vagy bezédes? :))

eLeM írta...

miért volt bután elsült mondat a tanár bácsié? csak mer' sokszor én is így érzem, hogy ennek így kék lennie (a magam félművelt, tahóillusztrátor fejivel, hö!)... ártani nem árt, ha művelt valaki, az biztos. viszont, amikor nem köszönt, akkor te köszöntél neki? ha nem, akkor kettőn állt a vásár, corro. ha te köszöntél neki, és erre ő szótlanul eloldalgott, ő volt a nagyobb brékó (tanár létire, khhrr-pökk!, a fene vinnéjel az ijjeneket, la)

_Matyinger profészor úr

raveon írta...

A bezédesben nincs logika. :P

Tikos Péter írta...

Miért, mi az a bentilátor?

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Matyi, lehet, hogy kicsit zavarosan fogalmaztam (kell nekem hajnali órákon válaszolgatni, csak felpöckölt kissé ez a névtelen hozzászóló).
Azért hoztam csak fel a példát, mert az, hogy egy művész művelt, szerintem alapkövetelmény. Mellesleg nem csak a művésznek kell tájékozottnak és intelligensnek lennie, hanem úgy általában nem árt, ha az ember fia az. Viszont az különösen bosszantó, mikor egy festő vagy „tahó" illusztrátor képtelen megfogalmazni egy épkézláb mondatot arról, hogy mit miért csinál. Persze azért rajzol vagy fest, mert nem beszél róla, viszont ha nincs tisztában azzal, hogy miért teszi, amit tesz, az a művén is meglátszik, lemérhető.
Magyarul: a kritika vagy elemzés egyátalán nem felesleges „bla-bla", hiszen értelmezhet, feltárhat az alkotásban bizonyos összefüggéseket a néző számára, amiket nem biztos, hogy elsőre észrevesz - vagy nem tudja úgy megfogalmazni. Főleg akkor van rá nagy szükség, ha maga a művész is számolt azzal, hogy értő szemekre - pontosabban agyakra - talál.
Vannak olyan képzőművészek, akik inkább emocionálisan közelítenek a választott témához, van, akinek a művei nagyobb tájékozottságot kívánnak meg, kódoltabbak a képei. Ez nem a modern vagy a posztmodern hozadéka, mindig is fontos volt, bár tény, hogy a modernitástól jelentős hangsúlyt kapott az önreflexió, a művészetről magáról való gondolkodás, ill. egyfajta összművészeti tevékenység. Lehet a fejünket a homokba dugni, de ettől csak nekünk lesz rosszabb, igen sok izgalmas dolgokból kimaradhatunk emiatt. Másrészt a képregény is művészet (szerintem), éppen ezért a tájékozottság, a kódok és összefüggések megfejtése ott is szükséges - persze vannak olyan képregények, ahol kevésbé, van, ahol inkább (pl.: Tükörváros, Disznóól).
Persze magamat inkább grafikusnak vallom, viszont élvezettel olvasok és írok is más művészek munkáiról - egy jó kritika vagy tanulmány maga is művészet, önálló életet él.
(És ennek semmi köze ahhoz, hogy „aki nem tudja csinálni, az ír róla, aki meg... abból lesz a testnevelőtanár." :))
Ja igen, én köszöntem természetesen, hiszen az ember igyekszik előre üdvözölni az idősebbet, így a mesterét is. Egy kicsit ez a része talán félreérthető volt: azért említettem csak, mert többször is találkoztam már olyan jelenséggel, hogy ha egy-egy tanítvány intellektuálisan túllép a valamikori mesterén vagy esetleg többre viszi (bár ez igen relatív), akkor az egyfajta sértődöttséget mímel. Pedig attól, mert valamit nem értünk vagy elsőre magas nekünk, még nem kell elitizmussal vagy sznobizmussal vádolni a másikat. (De ez meg már egy másik történet... És ezzel nem azt akartam mondani, hogy én húha de mennyire leköröztem az öreget, másoknál ugyanígy tapasztaltam ezt a jelenséget! Ráadásul én boldog lennék, ha a tanítványom továbblépne, hiszen az alapokat tőlem kapta, sajátította el.)

Tikos, nálatok nincs otthon bentilátor? Ebben a nagy melegben? :(

raveon írta...

Tikos: a Bentilátor a Ventilátor elhallása, amit logikusan következtetett ki az agy, elvégre a ventilátort inkább bent használjuk. :)

Zorro, szerintem - bár persze nem rólam van szó, így nem tudhatom - de szereintem szarni rá az ilyen beszólásokra. Egy-két ilyen mindig van.

Szerintem amúgy biztos van olyan alkotó aki úgy csinálja a dolgait, hogy akkor nem jön le neki, hogy a pálmafára felkapaszkodott piros/fekete mezei nyúl bézbólsapkában mégis mit jelent a képén (miközben egy művészetbe vezető elemző egyből megmondja), de akkor éppen tudná, akkor elveszne számára a varázs és nem lenne kedve megcsinálni. Elvégre a csoda is attól csoda, hogy nem tudjuk miért van/jött létre.

raveon írta...

Magamat karmolom. Ilyen siralmas fogalmazású hozzászólást még nem írtam. Legközelebb jobban átnézem mielőtt küldöm.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Nem mondtál hülyeséget, illetve értem, hogy mit akarsz mondani. ;)
Már én is kezdem azt érezni, hogy túlokoskodom ezt az egészet (bár egy kritikáról is születhet kritika vagy nyílt vita, sőt...), de azért erre még:
Nyilván van olyan elem (nem Elem :) vagy kapcsolat egy műben, amit nem biztos, hogy szándékosan vagy átgondoltan alkalmazott az alkotó és neki is meglepetés, ha valaki rámutat a dologra. Viszont egy jó mű ennél bonyolultabb (akkor is, ha pofonegyszerűnek hat), több olvasata is lehetséges, de persze ne úgy képzeld el, hogy aztán mindent mindenbe bele lehet magyarázni - az nem kritika, hanem „bla-bla". :))
Vannak szándékos, jól átgondolt és követhető mozzanatai és vannak emocionális, inkább érzelmi, transzcendens hatások által vezérelt rétegei is egy alkotásnak. Így együtt egész a dolog, így együtt varázslatos. (Ha csak egy egzakt matematikai képlet lenne egyetlen megoldással, akkor matematikának és nem művészetnek hívnánk.)
A jó kritikus vezet, rámutat - és mint mindannyian, én is ezért olvasok élvezettel jól megírt kritikát, ugyanis az ember mindig tanul. Persze az már régen rossz, ha egy művet a kritika miatt szeretünk csupán és egyébként nem tetszik. (Erről már Dr. Gáspárral és Dáviddal is vitáztunk egy sort. ;)
No, most aztán már keményen didaktikus is vagyok. :)
Anno a főiskolát is többek közt azért hagytam ott, mert nem találtam olyan közeget, akikkel egy kicsit intellektuálisabb töltetű műveket (bár ez elég nagyképűen hangzik) is létrehozhattunk volna vagy legalább egy mélyebb szinten is beszélhettünk volna a saját műveinkről. (Persze volt ilyen, csak akkor én nem nagyon találtam.)
A „külvilágban" viszont rátaláltam ezekre az emberekre, így a szakmai közegtől (pusztán a képzőművészekre értem, mert írókkal, zenészekkel, táncosokkal ragyogóan elvoltam) szép lassan eltávolodtam.
Pedig a dolog kétoldalú: igen is kell a manuális készség és a technikai tudás - amit pl. a kisképzőben megkaptunk -, csak nem elég. „A művésznek tulajdonképpen műveltnek is kellene lennie..." :))))

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Jav.: nem "mélyebb", hanem magasabb szinten. :)

raveon írta...

Hát, zorro, ha ebből az akadémiából tényleg akadémia lesz... :)

Egyébként mind Dávid, mind a te kritikád nagyon bejött a Hámozóból. Nem véletlenül kértem el a kökökö-n megnézésre az albumokat.

Valójában a kritikákkal szemben vegyes érzelmeket táplálok, pontosabban általában semmilyet. Magukat komolyabban vevő lapok is sokszor olyanokat adnak közre ami körülbelül a Bravo magazin szinvonalát mutatja. Aztán persze vannak olyanok is - szintén nem kis számban - amiket elolvasva még az én nemhozzáértő elmémmel is kérdőre vonok, merthogy az illető nagyon szeretné megmutatni, hogy ő milyen jó kritikus, de hiába kapálódzik. Sokszor úgy érzem, hogy azt az értelmes részt amit leír, azt is valahonnan valami külföldi újságból szedte össze.

De van, hogy kedvem van magam felfedezni a dolgokat, ami tökjó élmény, lekapni egy albumot és nézegetni, mindig valami újat felfedezni benne. Legnagyobb élményeim REM dalszövegek fordításaihoz és értelmezéséhez kötödnek - vháá, amikor egyértelművé válik, hogy a narancslé az amerikai jólétet, a gerinc meg az amerikai jólneveltséget, példaéletet jelenti, oszt huzzál szolgálni a hazádat fegyverben a tengerentúlra, na akkor nagyon okosnak éreztem magam. :))))

Bár ez lehet, hogy tök egyszerű, csak én gondoltam bonyolultabbnak, pedig egyből lejött, csak gondoltam nem biztos, hogy ez mindenkinek az. (?)

raveon írta...

Na mostmár nekem is van itt novellám. :)))))

Tikos Péter írta...

Írod, Zorro, a művészetről magáról való gondolkodást. Van erről egy elmélet, mely először is megkülönbözteti a keleti és a nyugati gondolkodást. Keleten az emberek elfogadják a dolgokat (lásd keleti vallások, filozófiák), míg nyugaton állandóan mindent meg akarunk magyarázni, mindenbe bele akarunk látni. Történt aztán egy olyan változás errefelé, mikoris a keletinél sokkal emberibb istenünről megtudtuk, hogy nem is lakik a felhők felett; aztán Nietzsce is kimondta, hogy Isten halott. A legvégső válasz nélkül minden megválaszolatlanná vált, és ekkor kezdtek el a művészetek azzal foglalkozni, mi is az a művészet. Persze ezt nálam jóval hozzáértőbb filozófusok sokkal jobban el tudják mesélni, de azért remélem, valamennyire érthető voltam.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Pontosan, bár a művészetről magáról már az ókori görögök is... (Igaz, Japánhoz képest a Milói Vénusz is nyugati.) ;)
Ráadásul a művészettörténet is éppen azt követi nyomon és elemzi, hogy melyik korban miért úgy csinálták a dolgokat, ahogy. Elfogadja, de ettől még elemzi, következtet - ha tetszik: magyarázza. A végső választ valószínűleg soha nem találjuk meg (mármint, hogy miért is műveljük azt a „luxust", amit művészetnek nevezünk és ez már Nietsche előtt is így volt.)
Persze az, hogy belelátunk (és nem feltétlenül magyarázunk) dolgokat bizonyos művekbe, teljesen jogos, mivel már maga a művész is (és nem csupán a modernitásban, de akár a reneszánszban is) belefogalmazott bizonyos összefüggéseket. (Vagy félreértik és akkor mást látnak bele, viszont ettől még szándékosság esete forog fenn.) Tehát mindig is számolt vele, csak annyi változott, hogy míg a modernitásig (illetve a polgárosodás megerősödéséig) jelentős gyakorlati funkciói is voltak a műalkotásoknak (pl. oltárképek), addig a falra akasztott képnek ez a funciója elveszett. (Bár bizonyos értelemben vallásnak is minősíthetjük a műélvezet okozta katarzist.)
Szóval ez azért nem olyan egyszerű, hogy kelet, meg nyugat... ;)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

De ha már Kazo... Ő is éppen azért vonzódik a görög mitológiához és művészetekhez, mert ez az a modell (szerinte és Nietsche szerint is), ami még egyfajta egységben értelmezte az embert és környezetét - keresztény terminológiát használva: a Teremtést. Magyarul a Lét még megbonthatatlanul egységes volt. Hamvas ezesetben az archaikus emberről beszél, szemben a későbbi történeti emberrel, ahol ez az egység megbomlik és végül ott tartunk ma, ahol - körbe lehet nézni...

raveon írta...

Erre az utolsó hsz-re még holnap lehet, hogy visszatérek, de ma már nem tudok gondolkodni.

A művészethez nem értek, de én még idézőjelben sem tartom luxusnak, hiszen az üzenet a jelennek és a jövőnek. (Hangosan gondolkodok)

A ventilátor, na az luxus. :)

hopsy írta...

Szerintem egy igazán jó alkotáshoz nem kell kritikus aki megmagyarázza, hogy miért is jó.
Régen rossz lenne ha ideállna valaki és megmagyarázná, hogy a All along the watchtower azért ráz meg mert ez az akkord után az jön és a szövegben erre meg arra mutat rá... Nem kell duma, csak hat a dolog. Hozhatnék más példát is. Pl. egy Tintoretto képet:) Tartsa fel a kezét, aki egy Kazovszkij kép előtt állva valaha is katarzist élt át!

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Kedves Hopsy, utolsó kérdésedre válaszolva: én és még sok tízezren - akikből személyesen csak kb. 100 embert ha ismerhetek (de őket most nem sorolnám fel :), ugyanis bármennyire is szeretnéd ráhúzni a vizeslepedőt a kritikus és művészettörténész szakmára, nem fog menni. Nem a kritikusok magyarázkodása okán az egyik legnépszerűbb és nemzetközileg is elismert kortárs magyar képzőművész El Kazovszkij. (Ez azért nagy szó, mert a magyar művészetről pl. Amerikában sok galériás még csak nem is hallott, ellenben Fehér László és Kazovszkij rendszeres meghívottak kint - de biztosan nem értenek hozzá. :)).
Ha a dolgok úgy működnének, ahogy írod, már régen nem művészetről beszélnénk, hanem valamiféle értelmiségi maffiáról.
Nem állítottam, hogy egy mű csak akkor élvezhető, ha azt a kritikus megmagyarázza - ez a ló túlsó oldala lenne. De mint mondtam, segíthet az értelmezésben.
Sajnálom, hogy mint gyakorló rajztanár, ennyire sarkalatosan képes vagy azt sugallni, hogy míg Tiziano élvezhető, Kazovszkij értéktelen és felpumpált szemét. Utoljára ilyet a nagymamámtól hallottam (a tipikus kriksz-kraksz effektus), de nála megértem és elfogadom ezt az álláspontot. Bár Wostry Feri Pinkhell-kritikájában felemlegetett alma-hasonlat (akkor festhet „elvontat", ha egy almát képes élethűen lefesteni és csak a sznob kritikus képes bármit egy képbe látni - valami ilyesmi volt) is szép példája a vizuális gondolkodás és modern kultúra sajátos értelmezésének.
Sajnos most nem találom, de a Mindentudás Egyetemén tavaly volt egy remek előadás erről, Rényi András esztéta tartotta - Rembrandt képei kapcsán.

Egyébként örülök, hogy ennyire tetszett az elemzésem! ;)
Ferit pedig nem bántani akarom - még mielőtt félreérti, csak meglepődtem ezen kijelentésén, elvégre filmkritikus.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Egyébként tudod mit?
„Posztol nektek a halál!" :)))

Tikos Péter írta...

Zorro, én nem arra gondoltam, hogy hogyan elemzi a művészettörténet a műalkotásokat, vagy hogy voltak-e régebben mélyebb tartalmak a művekben, hanem a művészetnek önmagával való viszonyára: ahogy a "mit" kérdésével szemben fokozottan előtérbe kerül a "hogyan" és a "mivel". Egy általam nemrég hallott előadás pont ezt feszegette: a modern (nyugati?) művészet sokszor elmerül abban a kérdésben, hogy mi is önmaga; pl. a festészet egy ideje arra keresi a választ, hogy mi is az a festészet.
Apropó Wostry és az alma: a Picasso biográfiák egyik igen jellemző része, mikor előcitálják az öregnek azt a mondását, miszerint már gyermekkorában úgy tudott rajzolni, mint Raffaello, ezért engedjék már meg neki, hogy olyan "krikszkrakszokat" fessen felnőtt fejjel, amilyeneket csak akar - még ő maga is úgy vélte, zseniális akadémikus tudásával kell igazolnia úttörő tevékenységének létjogosultságát.
Rényi előadásának csak a második felét volt szerencsém látni, de az valóban nagyon figyelemreméltó volt. Viszont ne hasonlítsuk már Kazót van Rijnhez! :)))
(Vicc vicc vic!!!)

hopsy írta...

Utolsó mondatommal nem Kazovszkijt kívántam minősíteni, csupán azt szerettem volna megvilágítani, hogy azok a művek, amelyek megértéséhez át kell rágni magát a befogadónak néhány szakszövegen, amelyek megmagyarázzák magát a művet, szóval az ilyen és ehhez hasonló műalkotások nem érintenek meg mélyen és közelről, mivel itt nem maga a mű hat önmagában, hanem a hozzájuk fűzött magyarázat értelmezi a művet, azaz én és a mű közvetlen kapcsolatába belép egy harmadik, "nemkívánatos" személy, a kritikus, miáltal én és a létrehozó művész intim viszonya megszűnik.

hopsy írta...

Tikos Petinek:
"...még ő maga is úgy vélte, zseniális akadémikus tudásával kell igazolnia úttörő tevékenységének létjogosultságát."
Pont ezért érdekes, hogy még ma is a művészeti iskolákba a felvételi egyik szempontja az akadémikus rajztudás.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Tikos Petinek :) :
Igen, ez egy folyamat ugyanis, ami részben független maguktól a művészektől, de a műelemzőktől is. Természetesen a „hogyan" és „mivel" az ókori Egyiptomban is ugyanolyan fontos volt, mint a „mit", sőt... Ahogy utaltam rá, az archaikus embernek különösen közvetlen viszonya volt az anyagok, tehát a technikák és eszközök esszenciális minőségéhez (lényegiségéhez), így nem csupán ötletszerűen alkalmazta azokat, ismerte az anyagok lelkét.
De értem, hogy te mire gondolsz és egyet is értek vele. Viszont azt nem gondolom, hogy ezek után (főleg mint alkotók) bekötött szemmel és befogott füllel kellene járni-kelni, alkotni - mint ahogyan ma nem Tiziano képeket kell festeni/másolni. Tudomásul kell venni, hogy a művészetet nem csupán önmaga, hanem a történelem időszakai, a társadalmi berendezkedés, a filozófia, a tudományok állandóan alakuló, képlékeny állapota ugyanúgy befolyásolja. A filozófia sem ott tart már, mint Platón idejében, viszont komolyan a művészet is csak akkor vehető, ha korszerűen (és ezt most jó értelemben vedd) gondolkodik, de úgy, hogy a hagyományt nem radírozza ki maga mögül.
Pl. Kazovszkij az egyik legjobb és a kevés, egyedülálló példák egyike ilyen tekintetben. Amikor megismerkedtem a műveivel, majd később vele magával is, éppen a totális nihil állapotában tengődtem, mert számomra kevés volt az ízesen felkent, szép felület, az impozáns anyaghasználat, a barvúros rajztudás - valami elementáris és katartikus tartalmat hiányoltam az akkori főiskoláról (leginkább a mesterekkel való konzultáció terén). Éreztem, hogy a művészet több (mindig is több volt) a technikák bravúros elsajátításánál, illetve a kézügyességnél. Mondhatnám, hogy az iparos ilyen, de ez sem lenne igaz, mert az iparművészet sem csupán funkció és „felület".
Rajztudás: nem állítottam, hogy az akadémikus rajztudás felesleges, sőt, ebben a tekintetben igenis konzervatív voltam sokáig - és még most is azt gondolom, hogy a jó művésznek igenis meg kell tanulnia rajzolni. Persze mondhatnék példákat (Henri Rousseau, Bukta Imre, Csontváry, Gulácsy stb.), akik gyakorlatilag soha nem tudtak volna lerajzolni egy „Wostry-féle" almát, mégis zseniálisak voltak/vannak. Ők átugrottak egy lépcsőfokot, amit mások elhagynak. Ettől még ugyanolyan jó a művészetük, mivel közvetlenül, egy viszonylag rövid, autodidakta tanulási folyamatot követően érkeztek el a fontosabb pontokra - a tehetségük nem a kézügyességükben kulminál, hanem a lényegesebben: a látásmódjukban. (Egyébként Kazovszkijt is a legtöbb pontszámmal vették fel anno a főiskolára és látva az akkori tanulmányrajzait /a suli folyósóján sokáig virítottak, mikor odajártam/, nem érdemes kételkedni a rajztudásában.)
Ha pedig valaki Picasso rajzaira a „kriksz-kraksz" kifejezést használja, akkor az almáit sem értette.

hopsy írta...

A Kazovszkijről szóló cikkel én nem boldogultam, feladtam valahol az elején, sajna. Az uj Harry Potter eredetiben kivitelezhetőbbnek tűnik, holott nem is tudok angolul...

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Izgalmas egyébként ez a beszélgetés, bár személyesen könnyebben menne. ;)

Hopsy, elhiszem, hogy nem bántani akrtál, de erősen ez sugárzott a mondandódból, ezért érthettem félre!
Este az ágyban még eszembe jutott erről az, hogy amikor még csecsemők vagyunk, mennyire nem tudunk (úgy igazán) élvezni még egy Tizianot sem, mivel ahhoz is kell egy tanulási folyamat, hogy szépnek lássuk magát a festészetet. Ez a tanulási folyamat pedig ugyanúgy sok dologból tevődik össze: nem csak hozzászoktatjuk a szemünket a különböző látványokhoz és ezáltal önállóan differenciálunk szép és csúnya, giccs és művészet között, hanem (ahogy a kritika olvasása vagy egy előadás meghallgatása során) számos tényező befolyásol minket, így beszélhetünk vizuális kultúráról vagy műveltségről.
Amikor te azt állítod, hogy Kazovszkij művei pusztán kritikusi interpretáció során érthetőek, élvezhetőek, akkor egészen egyszerűen nem mondasz igazat, ugyanis nincs másról szó, mint az említett tanulási folyamat egy újabb lépcsőfokáról, ami lehet, hogy nálad még nem következett be, másnál viszont már ösztönös szintre emelkedett, ergo: nem kell ahhoz könyveket bújnia, hogy kazarzist éljen át egy festményével találkozva. (Abban egyetértünk, hogy ha CSAK interpretációk segíthetnek a műélvezethez, akkor az a művészet fabatkát sem ér.)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

„Kazarzis": katarzis és nem valami újabb műszó! :))

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Érdekesség - aztán megyek tovább dolgozni -, hogy nemrégiben éppen Dáviddal beszélgettünk ugyanerről, mikor nálam járt.
Az egyik képem kapcsán került szóba (ez volt az: http://bp1.blogger.com/_0ZCpdnr16Rs/Rfi5MQwORbI/AAAAAAAAAA0/AQ0b_ZBWbus/s1600-h/Szat%C3%ADr+%C3%A9s+Nimpha.jpg ), hogy vajon én valóban tudom-e élvezni (amúgy érzelmi alapon) azt a művet, ahol olyan kódokkal találkozom, amik nem feltétlenül emocionális jellegű, a szépérzékemre, érzelmeimre ható jelek, hanem pl. az említett tanulási folyamaton belül is, egy racionálisabb (utalásos) gondolatfolyam részeiként vannak jelen a képen. Persze, abszolút, mivel ez nálam érzelmi, katartikus reakciót vált ki - ösztönös tehát. Ha nem lenne az, akkor erőltetett, belemagyarázós lenne.
Persze, ha valaki az „utcáról esik be" (magyarul nincs ilyen jellegű előélete - vagy mert nem tanulta soha vagy mert nem is érdekelte) egy pl. Kazo tárlatra, akkor könnyen látja megfejthetetlen „kriksz-kraksznak" a látványt, ő ugyanis a realisztikus, fotószerű minőségnél ragadt le. Figyeld csak meg, hogy az emberek többsége még mindig nem tud különbséget tenni giccs és művészet között, s sokan az előzőhöz húznak.
De ez mindig így volt, ez nem a modernitás hibája vagy hiánya. A sixtusi kápolna freskói és egy korabeli, gyengébb kvalitású freskó között sem tudott jelentős különbséget tenni az „átlagember", számára a témát jelentette csupán, amit lát - márpedig akkor a bibliai témaábrázolás kánonnak számított. (Könnyebb is a feladata egy reneszánszot kutató művészettörténésznek, mint mondjuk a dadát kutatónak.)

Hopsy, sajnálom, bár ez egy baromira nehézkes szöveg és nem is mindenhol pontos - ma már én sem fogalmazok ennyire kódoltan.

raveon írta...

Az kazorzis lenne. :))

Van amúgy valami Kazovszkij műveiben, bár nem hiszem, hogy a kedvencem lesz, de ezt most ne tessék negatív értelemben venni.

hopsy írta...

Ez tényleg egy hosszabb ( és élő) beszélgetést kívánna, amúgy azzal, hogy ez tanulási folyamat, egyetértek. A lényeges külömbség az, hogy míg egy Tizianhoz elég az általános festészeti ismeret, még jobb ha gyakorlat és némi művészettörténeti háttér, addig azoknak a képzőművészeknek a megértéséhez, akik a saját magánmitológiájukat alkotják, minden esetben saját külön dekódoló kell, hogy értékelni tudjuk.
Mivel volt szerencsém Károlyi Zsigmond és Tolvaly Ernő művészettörténet óráit látogatni többek között, ezért én még szerencsésnek számítok, ha pl. a Nagy Üvegről van szó, de ez az ismeret semmivel nem visz közelebb Kazovszkij kutyáihoz, egészen addig, míg valaki meg nem magyarázza nekem miről is van szó. Sajna a Te tanulmányod annyira szakmabelieknek szól, hogy ezt a megértést nem segíti elő, sőt inkább fokozza a bizonytalanságot...

hopsy írta...

külömbség=különbség, elírtam bocs.

Tikos Péter írta...

"Izgalmas egyébként ez a beszélgetés, bár személyesen könnyebben menne."

Szerintem is, hiszen úgy tűnik, képtelen vagyok érthetően kifejezni magam, hiszen valahogy elbeszélünk egymás mellett :) Én nem az anyagokhoz való viszonyt próbáltam feszegetni, hanem azt, hogy míg pl. egy istenközeli civilizációban akár évezredekre konzerválódik az ábrázolásmód (lásd ókori Egyiptom), addig a modernebb időkben, és kiváltképp az "istentől elrugaszkodott" nyugati világban egymást követik azok az izmusok, amelyek középpontjában már nem az ábrázolandó tárgy van, hanem azzal foglalkozik, hogyan is ábrázolja akár a legegyszerűbbnek tűnő dolgokat. Valami ilyesmire gondoltam, de akkor majd valamikor személyesen :)
És ha már szóba került Rényi előadása (ő legalább érthetően fogalmaz):
http://www.mindentudas.hu/renyiandras/20060225renyi.html

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Félreérthető voltam, bocs!
„De értem, hogy te mire gondolsz és egyet is értek vele." - Itt erre utalok, mármint, hogy az előző gondolatom félresiklott. ;)

Hopsy, „Károlyi Zsigmond és Tolvaly Ernő": szuper, igen komoly és színvonalas órák lehettek.
Viszont azt furcsállom, hogy ha neked Duchamp, aki egy sokkal racionálisabb, kódoltabb és helyenként túl tudományoskodó művész is volt (persze nagyon jó), érthetőbb, mint Kazovszkij, aki sokkal közvetlenebb, követhetőbb a figurális „képregényeivel", gyakorlatilag három mondatban leírható a meséje/mitológiája, akkor valamit én nem értek. :(
Nem véletlen, hogy annyi képe van magángyűjteményben is (orvosok, ügyvédek, magánemberek falain), mert ugyan többrétegű, de a legkülső héja is élvezhető, értelmezhető. Nem muszály annyira belemerülni, ahogy azt én is tettem.

Egyébként még utoljára - hogy emészthetőbbé tegyem a témát - összeválogattam pár linket azoktól, akik lényegesen közérthetőbben fogalmaztak Elről. Jó szórakozást! (Különösen a punk csaj blogja aranyos! :)

Magyar Narancs:

http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=11209

Élet és Irodalom:

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0505&article=2005-0206-2206-55YEJR

Karinthy Szalon:

http://karinthyszalon.hu/exhib/kazovszkij

Élet és Irodalom 2.:

http://es.fullnet.hu/9950/interju.htm

Élet és Irodalom 3.:

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=INTERJU0320

Új Forrás:

http://epa.oszk.hu/00000/00016/00098/040818.htm

Balkon:

http://www.balkon.hu/balkon02_12/07sarosdy.html

Kieselbach:

http://www.kieselbach.hu/m-11939

Bartók 32 (ez egy közös tárlatunk):

http://bartok32.hu/exhib/testtesztturak

Színház.hu:

http://www.szinhaz.hu/index.php?id=1&cid=11651

Zoé bárkája (na ez nagyon vicces, egy punk csaj ír Kazoról, most olvasom először :))

http://zoebarkaja.blogter.hu/?post_id=118332

Élet és Irodalom 4.:

http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=MUBIRALAT0703&article=2007-0121-2149-49PGYD

Várfok Galéria:

http://www.varfok-galeria.hu/kiallitas.php?gid=58

Litera.hu (egy kellemes beszélgetésről, ahol Nádasdy Ádám, mindkettőnk barátja is részt vett a Bárkában):

http://www.litera.hu/object.b36c0bd8-39ef-4def-95d8-4f4dc8b2d960.ivy

Mindentudás Egyeteme (letölthető videóval):

http://www.mindentudas.hu/mindentudasegyeteme/20040525megerteni.html

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Ja igen, még Tikosnak:
„Én nem az anyagokhoz való viszonyt próbáltam feszegetni, hanem azt, hogy míg pl. egy istenközeli civilizációban akár évezredekre konzerválódik az ábrázolásmód (lásd ókori Egyiptom), addig a modernebb időkben, és kiváltképp az "istentől elrugaszkodott" nyugati világban egymást követik azok az izmusok, amelyek középpontjában már nem az ábrázolandó tárgy van, hanem azzal foglalkozik, hogyan is ábrázolja akár a legegyszerűbbnek tűnő dolgokat."
Teljesen egyetértünk, viszont én éppen ezért csalódok sokszor a kortárs művészetben. Ellenben Kazonál (ahogy azt a hiperkódolt elemzésemben is írom), pont az a zseniális, hogy számára ez az isteni, transzcendens világ valóság, és nem érdeklik az éppen aktuális művészeti trendek. Benne pont azt találtam meg, amit más, profánabb, divatos művészeknél hiányoltam.
A megjelenítésnél (ezért nem is foglalkozik festészeti problémákkal és ezért is „csúnyák" a képei) talán még fontosabb a különböző szerepek és viszonyok fennállása, a létük! Gyakorlatilag egy okosan felépített színdarabot látunk. és fura, de mintha egy archaikus ember agyával gondolkodna - nekem ez tetszett meg benne.