2007. október 7.

Vogel-emlék

Sikerült újfent a végére járnom, hogy az akvarell, ecolin és más hasonló, vízbázisú festékféleségek köszönőviszonyban sem állnak velem – de inkább fogalmazzunk úgy, esküdt ellenségek vagyunk! :)
Kiss Feri (az ismert képregénygyűjtő és -író) a III. Képregényfesztivál morajlása közepette adta át azt az emlékkönyvet, amit boldogult Gross Péter hagyományozott reá, vélhetően azzal a meghagyással, hogy a benne már eddig helyet foglaló képregényrajzolók sorát (Zórád Ernő, Fekete Imre stb.) a tőle telhető módon gyarapítsa. Feri ennek eleget is tett, immáron a részére készülnek a berajzolt illusztrációk. Az, hogy az ifjú nemzedék (leszámítva a korábban már „nyomot hagyott" Cserkuti Dávidot és Zsoldos Pétert) egyik első képviselőjeként rajzolhattam az emlékkönyvbe, igen megtisztelő feladat.
Sajnos a kompjúterben színezés ezúttal nem lehetséges, így megpdóbálkoztam az említett anyagokkal – gyanítom, félsikerrel.
Arra talán épp elég, hogy bevezessem a készülő Vogel album pár jelentős szereplőjét: Hamletet a csillagos tojást, a lyukacskát, akinek nevére lassan pályázatot fogok kiírni (merthogy az Óz és az Ózon igencsak szakállas elnevezések), illetve a női nemiszervként daloló agyvelős tűsarkakat (Szirének), valamint Phalupot, aki... igen, az. :)
Az album egyelőre a „Möbius" munkacímet viseli és jövő karácsonyra szeretném befejezni és megjelentetni.
Ez most így sikerült, azt hiszem maradok a ceruzánál...

8 megjegyzés:

Peter Tikos írta...

Jó lett ez, Zorro, nagyon is, fel a fejjel! Nekem csak a vakond nem tetszik kicsit, de a vaginális velőrózsák kárpótolnak mindenért. Mert hát kinek a Phalup, kinek meg emezek :)))
Viccet félretéve: gratulálok!!!

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Muhaha, vakond! :D
Szegény lyuk egy átok miatt kötődik a kerítéshez, de ahogy... hmm... fogom be a számat, majd az albumban kiderül.
A karfiolok mint műpi**k bejöttek - akkor ok! :P
És köszi! Lassan majd csepegtetem a szereplőket, mint figuraterveket és akkor majd kiderülnek azért dolgok - bőven lesznek...

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Azt felejtettem le, hogy az akvarell, ecolin, akvarell-ceruza és tus mellett bejátszott a hipó is - tudom ajánlani, szépen ki lehet szedni az ecolint!

Gáspár Tamás írta...

Pöcsszörny, punciagyak és golflabdányi eseményhorizont?
Zorall de Bingó akcióban... :)))
Egyébként egyetértek Tokis professzorral, kár sírni, csini kis darab lett - viszont a fenyegetően tornyosuló, jóllakott Bránermájszter valóban "kilóg egy kicsit a sorból". :)

Névtelen írta...

Lógjon csak, vagy álljon fel és menjen el,heh? :)))

hopsy írta...

Sztem teljesen jól megfestett akvarell. Aki tud festeni, mindegy mivel teszi. Talán azt kell jobban megnézni, miféle akvarell, mivel minden gyártónak másféle színei vannak, ahány cég annyi payenne grey pl. (Kínai brrrr) és pl. ecolinnal én nem keverném... Akvarellt sörte ecsettel vízzel simán vissza lehet szedni hófehérre, (csak a papír bírja:)!
A képen szereplő ezek meg azok nekem túl direktek, a noname fekete yukkal tudok leginkább azonosulni.:)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Köszönöm mindenkinek a vígasztaló szavakat - igazából azért is lóg ki a vakondok, mert a színeket nem tudtam kellően közelíteni egymáshoz, gépi színezéssel sokkal inkább meglenne a harmónia. Meg persze így, ebben a tumultusban nem igazán passzolnak egymáshoz a figurák, de majd a képregényben, ahol a vonalvezetés, tónusozás stb. egységes lesz, össze fog állni, remélem! :)
Hopsy, pontosítok: az egészet ecolinnal festettem, csak az agyaknál használtam akvarellceruzát (ami mellesleg percenként törik, így a barna cerka egy használat után 3 centire zsugorodott).
A szereplők meg azért direktek, mert azok - illetve ezt lehet, hogy nem is értem... :I

Névtelen írta...

Biztos emelkedett hangulatban készült a kép. :)