2007. november 24.

Unicum illusztrációk

Örömmel – és persze büszkén – ajánlhatom figyelmetekbe ezt a szép és komoly kiállítású albumot, amely két jeles tagunk, Cserkuti Dávid és Gáspár Tamás illusztrátorok és képregényrajzolók közel három és fél éves, az ismert keserűlikőr reklámkampányában folytatott tevékenységét mutatja be. A Képes Kiadó gondozásában megjelent Unicum illusztrációk a képregényes színtér számára is izgalmas élményt nyújthatnak – nem véletlenül vállalkozott kiadására egy képregényes profillal rendelkező kiadó –, hiszen a három, stílusában jól elkülöníthető, ám felfogásában mégis egységes rajzi világ – a Rejtő-regényekből ismerős idegenlégiósok , a 70-es éveket idéző, hedonista Boondie klubja, valamint a realistább, de mindvégig a dekorativitásra, az ornamentikus, stilizált felüleltek játékára hajazó Red Nextes milliő – egyaránt a képregényes hagyományokból merít, vállal közösséget, hol a 60-as évek francia-belga képregényiskolájával (légiósok), hol pedig a korban ugyancsak ezt az időszakot jellemző, amerikai grafika látványvilágával (Red Next). Persze alkotóinkat korántsem ragadja el a divatos retrohullám „vasútja", párhuzamaik, vizuális utalásaik mintegy kikacsintásként vannak csak jelen az adott stílusok irányába – egyébként kivétel nélkül önálló és egyedi, nagyfokú szakmai tudással kivitelezett munkák kerülnek ki a kezeik alól.
Ajánlhatom hát a könyvet minden, az igényes illusztrációkat kedvelő olvasó számára – sőt, a képregénykedvelőknek külön csemegeként szolgálhat, hogy több „valódi" képregény is szerepel majd a válogatásban! Keressétek hát december elsejétől a jobb könyvesboltok polcain, illetve a Hungarocomix 2007 képregénykiállítás- és vásáron, december 2-án az Aranytíz Művelődési Központban!

A kiadvány fülszövege:
„Cserkuti Dávid és Gáspár Tamás illusztrátorok. Az elmúlt több mint három évben a legismertebb magyar keserűlikőr reklámjainak vizuális megjelenítésén dolgoztak. Munkájuk eredményét most egy kötetbe gyűjtve adjuk az olvasó kezébe. A közel 150 illusztráció, 40 fotó, neves személyek bevezetői mellett eddig sosem látott képekkel is találkozhatunk a könyvben: a rajzfilmekhez készült figuraterveken és a különböző plakátok vagy díszdobozok kezdeti variációin túl bepillantást nyerhetünk az illusztrációk készítésének kulisszatitkaiba is... és ettől lesz ez a kötet igazi unikum!"

6 megjegyzés:

vassrichard írta...

Na.:)
Akkor kidobom a "kocsmagyűjteményem".

Szabó Jenő írta...

én még kivárok, hátha megkapom karácsonyra! :)

Miklós Felvidéki írta...

Hú az első magyar "Art of" jellegű kiadvány! Csakígy tovább!

Névtelen írta...

A Boros-Szikszai párosnak is volt Art of jellegű kiadványa,nem?

Amúgy gratulálok, sikeresen felrúgtátok a Hungarocomixos költségvetési tervimet. :)

Cserkuti írta...

Ricsi: Azért nem kell kidobni! Én is megtartom a sajátjaimat. :))

Jenoe: Remélem, nem csalódsz.

Miki, Raveon: Köszi, valóban Boros-Szikszaiék megelôztek ezzel, viszont most kárpótlásul írtak egy igen hangulatos bevezetôt a mi könyvünkhöz.

Peter Tikos írta...

Szemfüles módon meglestem a még csak készülő kötet oldalait: amellett, hogy szép, igen tartalmas is ez az album. Amilyen büszke vagyok a Boros-Szikszai dedikált porfoliómra, olyan büszke leszek erre is.
Miki meg éppen 5 éves volt, mikor megjelent az Eclectic, nem csoda, hogy már elfelejtette :D