2007. december 20.

MACSKAFOGÓ 2.

Kedden volt a Macskafogó 2 sajtó, stáb, és V.I.P. vetítése. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ott lehettem, ezúton is köszönöm a szervezőknek. Az index.hu eléggé lehúzza a filmet, de sztem nem olyan rossz, mint amilyennek beállítják. Sőt én kimondottan élveztem, és szakértő szemmel nézve bármelyik walt disney filmmel felvehetné a versenyt, mint akár az első rész is felvehette volna, ha kiengedik a KGST országokon kívülre.
Node vissza a filmre. A CGI és rajz animáció szépen összeért, ami két kiváló kollega munkája, rendezése: Csákovics Lajos, és Weigert Miklós.
Persze a rendezőt, Béla bátyánkat nem kell bemutatni, Őt mindenki ismeri. A sztori néhol kicsit billeg, és az utolsó 5 perc sztem már csak egy felesleges pluszcsavar, és a szó-poénoknak is "elég nagy a szórása", mintha 2 stáb írta volna a forgatókönyvet . Ezen dolgoktól eltekintve, nagyon-nagyon örülök, hogy végre elkészült, és tuti, hogy még vagy 10x meg fogom nézni a moziban, és tuti megveszem DVD-n is.
Mindenkinek ajánlom figyelmébe a kedvenc jeleneteimet a dzsungeles részben, amikor a Főnök, és Mióka tanácskoznak :-P .
És a végén két ízelítő kép, szóval ezt a részt kell majd jóóól figyelnetek:
Ugyan mé ????? :-)))) tippeket a commentek közé kéretik ...

8 megjegyzés:

Haránt Artúr írta...

bevallom én is kicsit félek tőle, én a hétvégén fogom megnézni, és az lesz a taktikám, hogy nem az első rész (szinte überhelhetetlen) mércéjét veszem alapul, hanem beülök egy teljesen új rajzfilmre.

mondjuk elég nehéz lesz "friss" szemeket elővenni, de szerintem a sok reflexfika (ami kishazánban sajnos gyakran eléri a sikeres vagy nagyszabású dolgokat, konformista módon...), nem csak abból fakad, hogy az első rész mércéjét várták a 2. résznél is, hanem, mert manapság már tök új dolgokat nehezen lehet eladni, midnen sikeresebb film/zene/könyv az remix, remake, vagy bármilyen feldolgozás (ebben az esetben ismert film folytatása), és gondolom emiatt is fikkantják az ilyesmiket, hogy ezzel is kritizálják "korunk ötlettelenségét és lejátszottságát"

engem nem érdekel, én bizakodva és szolidárisan fogok beülni a moziba, előítélet nélkül fogom sztem végignézni a filmet, akik meg már az elején eldöntik hogy a végén majd azt mondják, hogy "tudtam hogy szarabb lesz mint az első rész" azok kapják be... rohadtul agyatlan az ilyen "kritika", mert egyértelmű hogy az első rész "A" Macskafogó, és ezek az emberek nem gondolnak arra, hogy nem volna jobb ha nem létezne a (valószínűleg önmagában kifogástalan) 2. rész...

és még csak annyit, hogy egyet értek a DVD vásárlással egybekötött mozimegnézéssel, minden álnemzetieskedés nélkül: aki letölti netről ezt filmet az szintén kapja be. szerintem ilynkor kell "magyarnak lenni" nem az utcán macskakövet feltépve... (mondjuk ez így nem hangzik túl szépen, télleg politizálás mentesen mondom, totál apolitikus vagyok)

lehet sokszor írtam most csúnya dolgokat, és azt sem állítom, hogy nem hangozhat el negatív kritika a film felé, de miután olvastam az egyik indexes kritikában, hogy "a Macskafogó 2 gyalázat", akkor kicsit elpukkant bennem a méreg, mert ilyet írni az nem átgondolt kritika, hanem értelmetlen sértés.

nem láttam a filmet még, de szerintem a negatív/pozitív kritikákon felül azt írni a Macskafogó 2-ről hogy gyalázat, az: gyalázat...

U.i.: például azt előre sejtem, hogy nem lesznek benne olyan eszméletlen jó hang FX-ek mint az első részben, a denevérek pisztolyának a hangja és a kiváncsi légy hagja akkoriban kikeverve analog szintiből, úgy hogy ma is megállja a helyét: respect a köbön :). de ilyen téren sincs túl nagy félelmem.

Csacso írta...

Én is lelkes „kíváncsisággal” várom a rajzfilmet. Kritikát szándékosan nem olvasok megtekintése előtt. Viszont az óriásplakát kicsit megingatott, úgy érzem annál nem nehéz jobbat csinálni –főleg, hogy nem is olyan régen ap kapcsán DR. Gáspár kényeztetett el minket ;)

Előzőrész FX, analóg szinti részleteit nem ismerem. Viszont 80 as évekig alkalmazásban volt pár rutinos szakember, akik szinte bármilyen hangeffektet elő tudtak állítani manuálisan. Erről a légy kapcsán hallottam, ahol bárhogy próbálkoztak, nem sikerült valós légyhangokat rögzíteniük az alkotóknak :)

Névtelen írta...

kedves egybegyűrtek

annak idején volt szerencsém látni egy jelenet animatikját a Macskafogó 2-ből. egy patkányos jelenet volt és irdatlan nagy csalódás, az összes korábbi poén felmelegített verzióját pufogtatták csupán. nos, ez csak egy jelenet volt persze, de ez is elég, hogy ezek után óvatos legyen az ember. később a jutubon láttam a trailert, ami már sokkal bíztatóbb volt. mindenképpen megnézem, ahogy tehetem, hiszen nagyon kíváncsi vagyok, hogy osztja Benedek Miklós és a többiek ismét. sőt, néhány helyen egymás után tolják mind a két részt, ebben az esetben az első rész moziban való megtekintése nyom igazán a latban - ami után sejtem, a 2-es még nagyobb hendikeppel fog indulni.

zoli, ez a film anno tényleg nem ment szerinted kűfődön? folyton emlegetnek valami oscar-jelölést is... illetve a film eleve magyar-kanadai-német kooprodukció volt, tehát csak lenyomták má kanadába' is... valamit hallottam, hogy az USA-ban csak videón jött ki, Cat City címen...

blablabla

ja és: a jelenet, amit jóóól meg kell majd figyelni, a mozi leggyengébben animált jelenete, nem?;)

Haránt Artúr írta...

na tegnap végre sikerült megnéznem nekem is a filmet.

számítottam rá, hogy jó esély van rá, hogy nem lesz 100%os, de nem zártam ki azt a lehetőséget sem, hogy 100%ot fogok neki adni

én olyan 80at adnék neki (karácsonyra való tkintettel legyen 85 :))

negatív: nem voltak egységesek a rajzok, valahol nagyon szép és laza volt a kihúzás, valahol meg eléggé görcsösen döcögött, mintha az utolsó éjszaka alatt meg kellett volna csinálniuk a film felét (nem azzal van baj, hogy nem csillog mindenütt a rajz, hanem hogy nem teljesen egységes).
a dramaturgia tényleg elég sok kívánnivalót hagyna maga után: megállás nélküli a poénkodás. vannak nagyon jó poénok benne, de szerintem a felét le lehetett volna hagyni és csak a jobbakat meghagyni, persze alapjban véve ez egy vidám rajzfilm, de a drámaibb, izgalmasabb, komolyabb részekkel jobba lehetet volna ellenpontozni a poénos részeket és az "olykor a kevesebb jobb" szabály érvényesülni tudott volna. végül: nem nagyon tetszett az héttereken látszódó akvarellpapír textúra, de ez lehet csak engem zavart.

pozitív: a kompúter grafika tényleg nagyon jó volt és abszolút nem ütött el a hagyományos elemektől.
a hangeffektek is jók voltak, pedig féltem, hogy túl elkapkodott lesz. a színek is szépek voltak, főleg az elején az afrikában játszódó résznél.
és legvégül: az szinte a legfőbb pozitívum, hogy ilyen film is van végre :)

összességében: nem túl kicsi, nem teljesen sárga, nem nagyon savanyú és ráadásul a miénk! :)

Cserkuti írta...

Kedves Artúr!

Azt gondolom, ez a blog (még ha – jobb híján – az MKA oldalaként is funkcionál) megfelelő felület arra, hogy az ilyen kritikaként is értékelhető véleményt ne komment(ek)ben közöld, hanem önálló posztban oszd meg velünk.
Épp így, cizellálatlanul, lezserül, bátran! Ne nyomasszon Zorro lentebbi akadémista (!) székfoglalójának súlya! :))

D.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Még sajnos nem jutottam el oda, hogy megnézzem a filmet, de épp most olvastam az Indexen, hogy a negatív kritikák ellenére már 100 ezer feletti a nézőszám. Ellenére vagy sem, azért a cikk alatti nézői kommentek sokat elárulnak az élményből - szomorú:

http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2007/12/28/szazezer_nezo_felett_a_macskafogo_2/

chamichaze írta...

Én a két ünnep között láttam a filmet. Nem tetszett. Mégis tök jó olyan postokat olvasni, amiben pozitívan nyilatkoznak a filmről, mert azt várom, hátha egyszer az egyik meggyőz.
Igyekeztem előítéletek nélkül beülni a moziba, de ez állati nehéz és hamar szertefoszlik, ha állandóan az első rész poénjaira utalnak.
Artúrnak: igazad van tényleg túlzás azt mondani a filmre, hogy :gyalázat. Én egyszerűen szomorúságot éreztem, mert ott vannak ezek a zseniális alkotók és hatalmas munkát végeznek és ezzel az erővel sokkal jobb is lehetett volna. Technikailag nem volt semmi bajom a filmmel (bár az akvarellpapír textúra engem is zavart:)), de a sztori és a poénok egyáltalán nem működtek.Igazából nem volt sztori és ez már az első öt percben kiderült. "Poén" füzérekből próbáltak összerakni egy sztorit, mintha egy vicc gyűjteményt próbálnánk úgy olvasni, mint egy regényt. Egy példa: az elején Stanley egér elvileg dr. Livingstone-t keresi a dzsungelben, megtalálja, elhangzik egy "poén" aztán dr. Livingstone eltűnik. Mintha csak annyi dramaturgiai szerepe lett volna, hogy megindokolja, hogy kerül Stanley a dzsungelbe és sajnálom, de nekem ez kevés.
Ja és még egy dolog: a zene. Szerintem azt nem lehet megvédeni sehogy. Bevallom, rám az mérte a végső csapást (pedig ez is eléggé a film eleje), amikor a dzsungel macskák "buliznak" valami semmilyen unga-bunga zenére és egyszercsak ott van egy bennszülött macskanő, valami állat koponyával a mancsában, hasonló pózban és ruhában, mint az első rész "miu-mi újság" macskája. Mintha az alkotók azt mondták volna: "emlékeztek ez milyen jó kis jelenet volt, az első részben?" és én csak azt tudom mondani:"igen, OTT jó volt."
Na, hát így érzek a Macskafogó 2-vel kapcsolatban, és azért is írtam róla ennyit, mert nekem is szívügyem volt, de a sztori miatt egy csomó tüske maradt bennem.
Mer ne mondja nekem senki, hogy nem lehetne ennél sokkal jobbat is!
Boldog új évet!

Haránt Artúr írta...

hú, régen olvastam ezt a MF2 komment topikot :)

Dávid: ráhibáztál, mert tényleg amiatt nem nagyon merek olyan posztot írni ide a blogra, amit az hétköznapi énem mondana :)

Zorró: szerintem nem a MF2 miatt mentek el sokan, hanem az első rész miatt (ha nem lett volna elsőrész, nemtommennyien mentek volna el, mondjuk akkor nem is lett volna nagy elvárás és ebből következően sok rossz kritika sem).

továbbra is azt mondom: el kell ismerni, hogy önmagában is hagy maga itán kívánnivalókat, viszont meg kell próbálni így megnézni (önmagában), mert ha a vászon felett ott lebeg végig az első rész mint mérce akkor tényleg rossz. (amikor fősulis voltam és nem volt pénzünk kajára, a májkrémes kenyér nagyon jól tudott esni, és közben nem gondoltunk finom és gusztusos kajákra. nemtom érthető-e a hasonlat :))

chamichaze: teljesen igazad van, a kidolgozásra lehe mondani hogy "so , so", de a történet megírására évtizedek álltak a rendelkezésre... szal a sztorit lehetett volna csiszolgatni rendesen. a zenéket inkább hagyjuk... Lustadick trombitaszólója a denevéreknél, a Four Gangsters és a Miui-miujság alapból verhetetlen, dehát ezek az értelmetlenül bevágott maconalds-slágerek a második részben: no comment.

amúgy: a sérelmeket enyhítendő: nem volna rossz húzás egy szép képregény készítése az alkotóktol :), (ott legalább nem hasonlítgatnák a filmhez, ha meg igen: a második rész alsó léce könnyen felüteljesíthető lenne) például valami "előzmények", vagy "mi történt a két rész között" témájú. én megvenném tuti :)