szerintem nincs olyan, hogy "gyorsan mozgó képekre" van egyre jobban igény, és emiatt nem versenyképes a képregény, mert a mozgást és a gyoraságot lehet érzékeltetni a képregényekkel is nagyon profi módon.
öcsémet is most elkapta el ez a Naruto mánia, és megkérdeztem tőle, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen népszerű a képregény és azt mondta: "könnyű olvasni az egyszerű formák miatt, mégis profi és szép", mondott más okokat is de most csak ezt emelem ki.
szerintem a Persepolisnak is ebben van a sikere részben (amit például én is nagyon szerettem), hogy nem fékezi le a szemet semmi az olvasásban, nem bonyolultak a rajzok (ami az én képregény készítési stílusomnál például egyértelműen hiba, szerintem. mert én mindig illusztráció készítési szabályok szerint csinálom a képreégnyeket, amiről tudom hogy le kellene már végre vetkőzni -learn learn and learn ahogy az orosz mondja :))
szóval nemhiszem hogy attól mert valami fizikai értelemben véve mozog és gyors, könnyen befogadható lenne. a gyorsaság és a mozgás igénye az nem feltétel valódi mozgásban nyilvánul meg, lehet egy gyorsan mozgó film is tök érthetetlen nehezen befogadható.
pár kommentel korábban valamelyik megnyitó beszédben mondta Réz András, hogy egy ideig azthitték, hogy a Mozi ki fog nyírni minden más médiumot, és közben meg furamód a Harry Potter meg a DaVinci kód könyvekből millió példányokat adnak el (az most más kérdés milyen könyvek ezek, én pölö egyiket sem kedvelem), a lényeg: sem elméletben, és szerencsére gyakorlatban sem igaz az hogy az embereknek egyre jobban van igényük fizikai értelemben vett mozgást látni, vagyis lehet hogy van igényük de ez nem szorítja ki a többi médiumot, szóval aki elmegy moziba az mellette könnyen vehet képregényt is nem zárja ki a kettő egymást. anakronisztikusnak meg egyáltalán nem mondanám, a színházak elterjedése idején sem hagyták abba az emberek az olvasást, ilyen értelemben emberek előadásának nézése régebbi hagyományú mint képek történetbe öntésének olvasása.
Jaja, abszolút egyetértek, és egy kissé meg is hökkentem a kérdésen, hiszen arra számítottam, hogy Rózsa Péter majd a kiállításról kérdez. Persze nem baj, ha még egy darabig visszatekerünk Ádámig és Éváig, de szerintem ebben a pár percben úgysem lehet mélyenszántó elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni a képregény mibenlétét és jogosultságát illetőleg. Sajnos semmit nem alszom már két hete – ez látszik is a vizihulla ábrázatomon :) – és csak pár perc múlva kapcsoltam, hogy éppen az Artúr által pedzegetett hasonlattal kellett volna élni. (Meg nem ártana, ha elkezdek egy gondolatot, akkor azt valahol be is fejezném. :I)
A mozi kinyírja a könyvet dologról megint csak az a művészettörténész jut eszembe, akinek a neve soha nem jut eszembe, de volt egy tök jó előadása a Mindentudás Egyetemében és beszéltünk is erről. Szóval ő valami olyasmit fejtegetett, hogy egy felbukkanó művészeti ág éppen felszabadíthat egy másikat. Ez történt a festészet esetében. Évszázadokig azon fáradoztak a művészek, hogy minél élethűbben leutánozzák a látottakat, aztán egyszer csak feltalálták a fotózást, és a festészet végre igazán festészetté válhatott: kb. ekkoriban, ilyen változások közepette született meg az impresszionizmus.
Érdekes ez a gyorsaság-téma. Én még csak mostanában ismerkedem a mangákkal, az elmúlt hetekben olvastam el pölö a Vagabond első 12 részét zhalasznak köszönhetően. Hát érdekes tapasztalat, egyébként nagyon tetszett, és aki olvasta az tudja, hogy ez a gyorsaság is relatív benne, hiszen egy csomó ideig csak állnak az ellenfelek egymással szemben - miközben meg te veszettül pörgeted a lapokat.
Mivel a művészethez annyit értek, mint egy konzervdoboz, ezért amit Tokis mond az új, de most átvillant az agyamon, hogy az utóbbi 15 évben mennyire csiricsáréra igyekeznek csinálni a szuperhősképregényeket, de a filmek is egyre látványosabbak és élethűbbek. Talán ezzel majd a "komika" is jobban visszakerül az amerikai képregényekbe.
egyébként én sem tudom érzékelni a pörgős olvasást a mangáknál, öcsém mondta csak eddig nekem, hogy szerinte ezért is sikeresek a mangák.
én ezt a "nem fékez le semmi felesleges képelem" pozitív tulajdonságot eddig csak a Persepolisnál érzékeltem, mint hosszabb műnél, rövidebb képregényeknél sztem nem baj ha jobban szálkázzák a képeket. a mangákat azért nem szeretem, mert számomra nem szerethetőek ezek a tipik karakterek.
Tikos Pí: sztem mára már olyasmi nem igen történik, hogy egy új művészeti ág egy régi művészeti ág kitűzött céljait tökéletesíti és ezzel visszadja a réginek az eredeti jellegét azáltal, hogy felelslegessé válik kitűzött célja.
ha ez beilleszthető analógia lenne a képregényre, akkor olyan világban élnénk ahol valamelyik művészeti ág (például a film) arra törekedne, hogy képkockákban szövegbuborékokkal adja vissza a történetet :). elég fura lenne. az sztem inkább mixelés lenne mint karakteresedés.
az előző mondatból kiindulva: szerintem inkább pont az ellenkezője igaz mra, hogy mára lefixálódtak a művészeti ágak határai, és pont hogy nem "felerősítik" magukat, hanem átnyúlkálnak egymáshoz, mindenféle ágat mixelnek manapság, legegyszerűbb példa: fotózott képregény, de sztem nemsoká olyan extrém mixelések is lesznek, hogy: hangos képregény, vagy az építészet és képregény keverése :)
a rohadt sok képregénybőli filmes adaptáció is ezt igazolja, még ha nem is lehet mindet film+képregény kategóriába sorolni a Sin City midnenképp ide sorolható. még egy hülyeség eszembejutott ami ugyancsak nem lepődnék meg: ha operában vagy balettben dolgoznnak fel egy híres képregényt :)
amúgy az impresszionizmus idején is hatással voltak egymásra a festészet és a fényképészet, szal amellett, hogy a határok konkréttá váltak, már akkor megjelent a kezdeti "mixelgetés" és most nem a pontos kidolgozásra értem ezt, hanem a pillanat elkapására például. no meg állítólag mr régóta ismerték a lencséket a piktorok :), gondolom ismeritek David Hockney könyvét
Új művészeti ágról eszembe jutott, hogy többször is hallottam mostanában (talán nem véletlenül, hiszen játékfejlesztőként dolgozom), hogy elképzelhető lenne a játékok művészeti ággá való válása. Annakidején tulajdonképpen a film is elég alulról kezdte, pucér csajokat vetítettek a vurstliban. A filmekben szereplő képregénybuborékok példáját nem értem. A képregénynek nem a buborék az egyetlen ismérve, és például a Mátrix filmeken remekül látszik, miként lehet "képregényes" egy film. A mangák "pörgős olvasása" nálam a Blame!-nél jelentkezett: észre sem vettem, és 30-40 oldal elolvastam úgy, hogy teljesen az az érzésem volt, mintha egy filmet néznék. Bár korábban is sokszor hallottam a papírmozi kifejezést, meg hasonlókat, semmilyen más képregénynél (amerikainál, franciánál, stb.) nem éreztem ezt. Teljesen lenyűgöző, és azóta szeretem a mangákat. Az, hogy a mangákban "tipik karakterek" szerepelnek, ne haragudj, Artúr, de kb. olyan kijelentés, mint hogy a képregény legalább erre meg arra jó. A mangák között elképesztő különbségek vannak.
"A filmekben szereplő képregénybuborékok példáját nem értem."
most az összes kizárólagosan képregényre jellemző elemet nem soroltam fel, ezért bocs... :). ha nem volt elsőre érthető: a fénykép megjelenése idején konkretizálódott festészet határainak analgóiája, nem illeszthető a képregény és bármely más művészeti ág kapcsolatához (a filmet csak azért hoztam fel, mert az áll tán a legközelebb hozzá), de a mozi és a könyv mostani párhuzamos népszerűsége is más dolog. nem akartam bántani ezzel senkit :)
""tipik karakterek" szerepelnek, ne haragudj, Artúr, de kb. olyan kijelentés,"
rosszul idéztél tőlem. kihagytad a nagyon fontos "számomra" szót. nem általánosságban mondtam, olyat nem is tehetnék, de ha azt írom, hogy "számomra..." akkor utána bármit írhatok, az után következő mondatrészek kikezdhetetlenek, mert senki nem vitathatja hogy az EGYÉN SZÁMÁRA hogyan hat x látvány, y íz, vagy z zene :)
ezért a "számomra" szó miatt nem hasonlíthatóak a képregény funkcióinak behatárolást illető kijelentések, mert azok már ugye általánosan beszélnek a képregényről. én nem tettem ezt a mangákkal kapcsolatban, sőt el is ismertem egy ÁLTALÁNOSAN jó tulajdonságát, amit SZÁMOMRA is pozitívumként hat.
és: rád sose haragudnék, főleg ilyesmi miatt :), nem kell ilyet külön kérni.
"sztem mára már olyasmi nem igen történik, hogy egy új művészeti ág egy régi művészeti ág kitűzött céljait tökéletesíti és ezzel visszadja a réginek az eredeti jellegét azáltal, hogy felelslegessé válik kitűzött célja." Animációs műfajon belül van vmi hasonló: minél inkább képes "valósághű" ábrázolásra a 3D animáció, annál jellemzőbb, h a 2D nem tűz ilyen célokat maga elé, és az absztrahálás, a síkokkal, foltokkal, vonalakkal való játék, a kifejezés érdekében a naturálistól való elvonatkoztatás kerülhet inkább a célkeresztjébe.
Erről a 3D-s dologról most az jutott eszembe, hogy a legújabb szuperprodukciókban is többször észrevehető, hogy kicsit "bénák" a virtuális karakterek. Gondolok itt a Legenda vagyok lényeire vagy a 10.000 B.C. ősállataira. Mintha valamiért szándékosan visszafognák magukat az alkotók, vagy mi. Arra gondolok, hogy most már teljesen élethűre vehetnék a figurát, ezeknék a filmeknél a keret is minden bizonnyal megvolt erre, mégis nagyon kilóg a lóláb. Ez most lehet, egészen más, de eszembe jutott.
12 megjegyzés:
szerintem nincs olyan, hogy "gyorsan mozgó képekre" van egyre jobban igény, és emiatt nem versenyképes a képregény, mert a mozgást és a gyoraságot lehet érzékeltetni a képregényekkel is nagyon profi módon.
öcsémet is most elkapta el ez a Naruto mánia, és megkérdeztem tőle, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen népszerű a képregény és azt mondta: "könnyű olvasni az egyszerű formák miatt, mégis profi és szép", mondott más okokat is de most csak ezt emelem ki.
szerintem a Persepolisnak is ebben van a sikere részben (amit például én is nagyon szerettem), hogy nem fékezi le a szemet semmi az olvasásban, nem bonyolultak a rajzok (ami az én képregény készítési stílusomnál például egyértelműen hiba, szerintem. mert én mindig illusztráció készítési szabályok szerint csinálom a képreégnyeket, amiről tudom hogy le kellene már végre vetkőzni -learn learn and learn ahogy az orosz mondja :))
szóval nemhiszem hogy attól mert valami fizikai értelemben véve mozog és gyors, könnyen befogadható lenne. a gyorsaság és a mozgás igénye az nem feltétel valódi mozgásban nyilvánul meg, lehet egy gyorsan mozgó film is tök érthetetlen nehezen befogadható.
pár kommentel korábban valamelyik megnyitó beszédben mondta Réz András, hogy egy ideig azthitték, hogy a Mozi ki fog nyírni minden más médiumot, és közben meg furamód a Harry Potter meg a DaVinci kód könyvekből millió példányokat adnak el (az most más kérdés milyen könyvek ezek, én pölö egyiket sem kedvelem), a lényeg: sem elméletben, és szerencsére gyakorlatban sem igaz az hogy az embereknek egyre jobban van igényük fizikai értelemben vett mozgást látni, vagyis lehet hogy van igényük de ez nem szorítja ki a többi médiumot, szóval aki elmegy moziba az mellette könnyen vehet képregényt is nem zárja ki a kettő egymást. anakronisztikusnak meg egyáltalán nem mondanám, a színházak elterjedése idején sem hagyták abba az emberek az olvasást, ilyen értelemben emberek előadásának nézése régebbi hagyományú mint képek történetbe öntésének olvasása.
vagyis nem "kommenttel" korábban, hanem poszttal, itt most még csak én kommenteztem :)
Jaja, abszolút egyetértek, és egy kissé meg is hökkentem a kérdésen, hiszen arra számítottam, hogy Rózsa Péter majd a kiállításról kérdez. Persze nem baj, ha még egy darabig visszatekerünk Ádámig és Éváig, de szerintem ebben a pár percben úgysem lehet mélyenszántó elméleti fejtegetésekbe bocsátkozni a képregény mibenlétét és jogosultságát illetőleg.
Sajnos semmit nem alszom már két hete – ez látszik is a vizihulla ábrázatomon :) – és csak pár perc múlva kapcsoltam, hogy éppen az Artúr által pedzegetett hasonlattal kellett volna élni. (Meg nem ártana, ha elkezdek egy gondolatot, akkor azt valahol be is fejezném. :I)
A mozi kinyírja a könyvet dologról megint csak az a művészettörténész jut eszembe, akinek a neve soha nem jut eszembe, de volt egy tök jó előadása a Mindentudás Egyetemében és beszéltünk is erről. Szóval ő valami olyasmit fejtegetett, hogy egy felbukkanó művészeti ág éppen felszabadíthat egy másikat. Ez történt a festészet esetében. Évszázadokig azon fáradoztak a művészek, hogy minél élethűbben leutánozzák a látottakat, aztán egyszer csak feltalálták a fotózást, és a festészet végre igazán festészetté válhatott: kb. ekkoriban, ilyen változások közepette született meg az impresszionizmus.
Érdekes ez a gyorsaság-téma. Én még csak mostanában ismerkedem a mangákkal, az elmúlt hetekben olvastam el pölö a Vagabond első 12 részét zhalasznak köszönhetően. Hát érdekes tapasztalat, egyébként nagyon tetszett, és aki olvasta az tudja, hogy ez a gyorsaság is relatív benne, hiszen egy csomó ideig csak állnak az ellenfelek egymással szemben - miközben meg te veszettül pörgeted a lapokat.
Mivel a művészethez annyit értek, mint egy konzervdoboz, ezért amit Tokis mond az új, de most átvillant az agyamon, hogy az utóbbi 15 évben mennyire csiricsáréra igyekeznek csinálni a szuperhősképregényeket, de a filmek is egyre látványosabbak és élethűbbek. Talán ezzel majd a "komika" is jobban visszakerül az amerikai képregényekbe.
egyébként én sem tudom érzékelni a pörgős olvasást a mangáknál, öcsém mondta csak eddig nekem, hogy szerinte ezért is sikeresek a mangák.
én ezt a "nem fékez le semmi felesleges képelem" pozitív tulajdonságot eddig csak a Persepolisnál érzékeltem, mint hosszabb műnél, rövidebb képregényeknél sztem nem baj ha jobban szálkázzák a képeket. a mangákat azért nem szeretem, mert számomra nem szerethetőek ezek a tipik karakterek.
Tikos Pí: sztem mára már olyasmi nem igen történik, hogy egy új művészeti ág egy régi művészeti ág kitűzött céljait tökéletesíti és ezzel visszadja a réginek az eredeti jellegét azáltal, hogy felelslegessé válik kitűzött célja.
ha ez beilleszthető analógia lenne a képregényre, akkor olyan világban élnénk ahol valamelyik művészeti ág (például a film) arra törekedne, hogy képkockákban szövegbuborékokkal adja vissza a történetet :). elég fura lenne. az sztem inkább mixelés lenne mint karakteresedés.
az előző mondatból kiindulva: szerintem inkább pont az ellenkezője igaz mra, hogy mára lefixálódtak a művészeti ágak határai, és pont hogy nem "felerősítik" magukat, hanem átnyúlkálnak egymáshoz, mindenféle ágat mixelnek manapság, legegyszerűbb példa: fotózott képregény, de sztem nemsoká olyan extrém mixelések is lesznek, hogy: hangos képregény, vagy az építészet és képregény keverése :)
a rohadt sok képregénybőli filmes adaptáció is ezt igazolja, még ha nem is lehet mindet film+képregény kategóriába sorolni a Sin City midnenképp ide sorolható. még egy hülyeség eszembejutott ami ugyancsak nem lepődnék meg: ha operában vagy balettben dolgoznnak fel egy híres képregényt :)
amúgy az impresszionizmus idején is hatással voltak egymásra a festészet és a fényképészet, szal amellett, hogy a határok konkréttá váltak, már akkor megjelent a kezdeti "mixelgetés" és most nem a pontos kidolgozásra értem ezt, hanem a pillanat elkapására például. no meg állítólag mr régóta ismerték a lencséket a piktorok :), gondolom ismeritek David Hockney könyvét
Balett? Hirtelen elképzeltem, ahogy Batman egy könnyed szökkenés által tökön rúgja az ellent. :)
Új művészeti ágról eszembe jutott, hogy többször is hallottam mostanában (talán nem véletlenül, hiszen játékfejlesztőként dolgozom), hogy elképzelhető lenne a játékok művészeti ággá való válása. Annakidején tulajdonképpen a film is elég alulról kezdte, pucér csajokat vetítettek a vurstliban.
A filmekben szereplő képregénybuborékok példáját nem értem. A képregénynek nem a buborék az egyetlen ismérve, és például a Mátrix filmeken remekül látszik, miként lehet "képregényes" egy film.
A mangák "pörgős olvasása" nálam a Blame!-nél jelentkezett: észre sem vettem, és 30-40 oldal elolvastam úgy, hogy teljesen az az érzésem volt, mintha egy filmet néznék. Bár korábban is sokszor hallottam a papírmozi kifejezést, meg hasonlókat, semmilyen más képregénynél (amerikainál, franciánál, stb.) nem éreztem ezt. Teljesen lenyűgöző, és azóta szeretem a mangákat.
Az, hogy a mangákban "tipik karakterek" szerepelnek, ne haragudj, Artúr, de kb. olyan kijelentés, mint hogy a képregény legalább erre meg arra jó. A mangák között elképesztő különbségek vannak.
"A filmekben szereplő képregénybuborékok példáját nem értem."
most az összes kizárólagosan képregényre jellemző elemet nem soroltam fel, ezért bocs... :). ha nem volt elsőre érthető: a fénykép megjelenése idején konkretizálódott festészet határainak analgóiája, nem illeszthető a képregény és bármely más művészeti ág kapcsolatához (a filmet csak azért hoztam fel, mert az áll tán a legközelebb hozzá), de a mozi és a könyv mostani párhuzamos népszerűsége is más dolog. nem akartam bántani ezzel senkit :)
""tipik karakterek" szerepelnek, ne haragudj, Artúr, de kb. olyan kijelentés,"
rosszul idéztél tőlem. kihagytad a nagyon fontos "számomra" szót. nem általánosságban mondtam, olyat nem is tehetnék, de ha azt írom, hogy "számomra..." akkor utána bármit írhatok, az után következő mondatrészek kikezdhetetlenek, mert senki nem vitathatja hogy az EGYÉN SZÁMÁRA hogyan hat x látvány, y íz, vagy z zene :)
ezért a "számomra" szó miatt nem hasonlíthatóak a képregény funkcióinak behatárolást illető kijelentések, mert azok már ugye általánosan beszélnek a képregényről. én nem tettem ezt a mangákkal kapcsolatban, sőt el is ismertem egy ÁLTALÁNOSAN jó tulajdonságát, amit SZÁMOMRA is pozitívumként hat.
és: rád sose haragudnék, főleg ilyesmi miatt :), nem kell ilyet külön kérni.
"sztem mára már olyasmi nem igen történik, hogy egy új művészeti ág egy régi művészeti ág kitűzött céljait tökéletesíti és ezzel visszadja a réginek az eredeti jellegét azáltal, hogy felelslegessé válik kitűzött célja."
Animációs műfajon belül van vmi hasonló: minél inkább képes "valósághű" ábrázolásra a 3D animáció, annál jellemzőbb, h a 2D nem tűz ilyen célokat maga elé, és az absztrahálás, a síkokkal, foltokkal, vonalakkal való játék, a kifejezés érdekében a naturálistól való elvonatkoztatás kerülhet inkább a célkeresztjébe.
Erről a 3D-s dologról most az jutott eszembe, hogy a legújabb szuperprodukciókban is többször észrevehető, hogy kicsit "bénák" a virtuális karakterek. Gondolok itt a Legenda vagyok lényeire vagy a 10.000 B.C. ősállataira. Mintha valamiért szándékosan visszafognák magukat az alkotók, vagy mi. Arra gondolok, hogy most már teljesen élethűre vehetnék a figurát, ezeknék a filmeknél a keret is minden bizonnyal megvolt erre, mégis nagyon kilóg a lóláb.
Ez most lehet, egészen más, de eszembe jutott.
És a Kis Vuk című katasztrófafilm? :)
Megjegyzés küldése