2008. június 25.

NTX - Gépregény

Július 2-án kerül boltokba a rendkívül népszerű No Thanx együttes második nagylemeze, Gépregény címmel. A CD érdekessége, hogy egyedülálló módon egy képregényfüzet "mellékleteként" lesz kapható, vagyis a lemezborító szerepét ezúttal egy comics tölti be. Az EMI kiadó és a No Thanx menedzsmentje az MKA tagjait kérte fel a zenekar tagjait kiborgokként bemutató, 7 oldalas (plusz borító és két "egyéb oldal") képregény kivitelezésére. Az alkotók a következők voltak:
Írta: Szabó Jenő
Rajzolta: Ábrai Barnabás (Geek)
Színek: Haránt Artúr, Tikos Péter
Beírás: Tikos Péter
Konzulens: Fehér Zoltán (Zorro de Bianco), Gáspár Tamás
Művészeti vezető: Cserkuti Dávid
A képregény érdekessége, hogy a sztori nyitott: az utolsó, 8. oldalon üres panelek szerepelnek, melybe minden, a lemezt megvásároló No Thanx rajongó bele álmodhatja az általa elképzelt végkifejletet.


És már elkészült a lemezen hallható Te sem vagy gép című szám videoklipje, melyben a lemezborító-képregényfüzet mellett feltűnik az MKA lapja, a Pinkhell is.
Az említett képkocka és a klip:

30 megjegyzés:

Névtelen írta...

És aki írni sem tud az elég ha elmutogatja?
H

Névtelen írta...

Egy újabb nagy egymásra találás szemtanúi lehetünk. MKA és No Thanx. Őszintén gratulálok.

Haránt Artúr írta...

sztem felesleges a cinizmus :)

(C.R.E.A.M.)

Névtelen írta...

Én nem cinizáltam most. Vagy nem rám vonatkozottt?
H

Miklós Felvidéki írta...

Feki, most a Nothanks legközelebb Sting! Valahol el kell kezdeni!

Haránt Artúr írta...

neeeem, nem rád. az "őszinte" gratulációra :), de engem asse bántott, kívülről lehet én is furcsálnám (erre próbáltam utalni a C.R.E.A.M. szabállyal)

Névtelen írta...

Mert miaz? Tudatlan paraszt vagyok, libával a hónom alatt.
H

Haránt Artúr írta...

egy Wu Tang szám
Pénz Ural Mindent Én Körülöttem (Cash Rules Everything Around Me). lehet utálni, lehet szeretni ezt, lényegtelen, mert kikerülni nem lehet, belénk van ivódva, attól mert páran kívülről kritizálják ezt a képregényt (a munka-jellege miatt), attól még az illető munkája sem lesz nagyobb pátosszal körülvéve.

szal csak arra akartam ezzel utalni, hogy nincs szó "egymásratalálásról", ez egy megbízás volt, amit az MKA pár tagja (szerintem) egész jól elvégzett (és itt most nem az én részemre gondolok).

Peter Tikos írta...

P.U.M.É.K.

Haránt Artúr írta...

Tikos Péter: Magyar Akronim Szlengek Szótára Alapfokon (MASSZA) című könyvéből van a fenti bejegyzés. :)

ezerve írta...

Szerintem abszolút jó lett, és klassz, hogy az MKA-t keresték fel vele. Reméljük Mikinek lesz igaza.
Mit szóltak a megrendelők? Bár gondolom tetszett nekik, ha forgalmazva lesz :)

Névtelen írta...

Örülök hogy valaki szereti a Wu Tang-et. Éljen, éljen! :)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Elég értetlenül követem az eseményeket és bevallom, kicsit zavar is pár dolog. Nem, nem lesz semmi barokkos a következőkben, kislányosan naiv módon állok a dolgokhoz ezúttal...

Adott egy világviszonylatban is jelentős lemezkiadó. Eszükbe jut – én már ennek is örültem –, hogy az egyik hazai csapatuk lemezét nem szimpla borítóként képzelik el, hanem képregényként. Nem képregényes borítóként, megtűzdelve pár buborékkal és panelekre hajazó képfelosztással – konkrétan képregényfüzettel. Nem az történik, hogy leszólnak az ügyeletes grafikusnak, hogy „Józsi, dobjon már össze valami képregényeset!”, hanem átérzik a dolog jelentőségét és utánanéznek a neten, hogy ennek a művészeti ágnak vajh vannak-e itthon minimum figyelemreméltó, valamennyire is hozzáértő képviselői. Megtalálják az MKA-t és abszolút nyitottan tárgyalnak. Értem ezalatt, hogy elfogadják, hogy egy képregénynek konkrétan van egy írója, nem elég az ötlet és egy rajzoló (ez sokaknak nem világos, ezért nem is lehet őket felelősségre vonni), illetve minden egyes munkafolyamat döntő jelentőségű – ráadásul azt is megértik, hogy a rendelkezésre álló szűkös idő alatt igazán minőségi munkát csak csapatban, ezen munkafolyamatokat megosztva, szigorúan összehangolva lehet csak kivitelezni. És bíznak a szakértelmünkben (amit most nem minősíteni akarok, csak a viszonyt vázolom), bíznak magában a képregényben.

Mindvégig nem említem azt, hogy az együttes, akinek ez a munka készül, milyen stílusú zenét is játszik (ez már igazán izlés kérdése), hiszen ez nem releváns (bocs, Henrik, idegen kifejezés! ;)) abból a szempontból, hogy egy szimpla megrendelésről van szó, amiben a nagy szó az, hogy a képregényt ilyen tisztelettel és jelentőséggel kezelik olyanok, akiktől ez nem feltétlenül elvárható. Én ennek csak örülni tudtam/tudok.

Szerintem az, hogy a munkában résztvevő alkotók (én tényleg csak belepofáztam néha) kissé neheztelnek a reakciókra, kizárólag ennek tudható be – ahogy én látom. Hogy amíg a zenét kellett fikázni – na jó, én sem tudtam kihagyni, hogy a M. Gang mennyivel minőségibb muzsika :), de Henrik adta alám a lovat (ezért legközelebb kibontom a haját, minimum) –, addig volt érdekes a dolog és huhh, de ciki ez az egész. Miközben ez megint csak egy aprócska, de nem elhanyagolható lépés afelé, hogy – habár itt némileg alkalmazott művészetként –, de a képregény egyre több területen nem csak, hogy elfogadottá, de kimondottan trendivé (ezt a kifejezést de utálom), divatossá válik. Csak a többi kiadó, ügynökség stb. is ilyen tisztelettel álljon hozzá, mint ebben az esetben az EMI.
Szerintem egyik alkotó sem No Thanx rajongó, sőt… Viszont ez most nem is erről szólt – aztán mégis…

Névtelen írta...

"Elég értetlenül követem az eseményeket..."

Milyen eseményeket?

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Bennem már eseményekké állt össze, amit követek, főleg a privát levelezésből adódóan is. Sorry... :)

Névtelen írta...

Semmi gond.

Viszont ez durva volt: "Szerintem egyik alkotó sem No Thanx rajongó, sőt… "

Mi bajotok velük?

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Külön-külön, más és más aspektusból szemléljük a jelenséget (nem az egyedeket), de egyelőre egyik szempont sem kínált kielégítő magyarázattal arra, hogy biztosan létezhet gép és ember együttes keveredése, ilyetén egységes szimbiózisa. Több, mint gyanús...

Névtelen írta...

Zoli!!

Ebben a kontextusban talán lehetett volna "irrevelánsként " is használnod.
Nem kell rám tekintettel lenned külön( bár nagyon megtisztelő) hidd el mindent megértek amit elolvasok. Ha véletlen olyan idegen kifgejezéssel találkozom amit nem ismerek, veszem a fáradságot és kiszótárazom.
Amúgy meg, kaptatok egy fizető megbízást amit teljesítettetek. Miért mentegetőztök?

H

Gáspár Tamás írta...

"Mi bajotok velük?"

Nos, én ebbe a projektbe csak bele-belepofáztam néha, így nem gondolom, hogy az "alkotói" státusz megilletne, de nekem pl. úgy ahogy van nem tetszik a zenéjük, és - valószínüleg a koromból fakadóan - bennem visszás érzéseket keltenek a zenekar egyéb megnyilvánulásai is, plusz számomra ez az egész EMO-s dolog sem túl szimpatikus. A róluk alkotott képemet árnyalja még ugyan, hogy valahol tisztelem azt a sok munkát amit belefeccölnek a produkcióba, de összességében nem érzem úgy, hogy No Thanx rajongó lennék, sőt... :)
(A "sőt" pedig esetemben nem negatív érzelmeket takar, sokkal inkább totális érdektelenséget. Ha nem lett volna ez a megbízás szinte biztos, hogy az életben nem jutott volna eszembe eltöprengeni ezen a zenekaron.)
Mindezt csak azért bátorkodtam itt leírni, mert úgy vettem észre, hogy a szóban forgó, "valódi alkotóknak" is hasonló a véleményük - ha tévednék, az érintettek majd kijavítanak.

Névtelen írta...

Namármostmeg miért gondolod, hogy bármi bajom van veletek?? Én a pályázati kiírásra tettem megjegyzést, amihez nektek az égvilágon semmi közötök. Zolival szoktam kötözködni néha , ez igaz :-D de ebben az esetben odáig még nem jutottunk el...
H

Névtelen írta...

Emberek... Ez akkora egy szarrágás. Nem értem, miért kell ezen ennyit témázni. A srácok kaptak egy felkérést, legjobb tudásuk szerint megcsinálták, pont. Itt nyilván nem a MŰVÉSZETRŐL meg a hatalmas önkifejezésről van szó, hanem hogy ne lógjon ki a seggük a gatyából. Sajnos be kell vállalni az ilyeneket, mer nem lesz betevő tibicsoki. Az, hogy notenksz, meg emósok - ezt sem értem, mit kell ezen lovagolni. Néhány év múlva hírmondójuk sem marad. Inkább örüljünk, hogy a srácok csipetnyi színvonalat csöpögtettek a célközönség agyába és hál'isten a manga ezúttal meg sem lett említve...
Amúgy meg ezzel nem lesz megváltva a világ, meg hogy örüljünk, mert felfigyelnek... Ezek olyan kisszerű dolgok. Persze, frankó lenne, ha az Alexandrában egy egész emeleten csak képregényeket lehetne kapni, de akkor azoknak a zöme olyan is lenne. Notenksz (muhaha, nem hagyhattam ki)

Lakatos

Névtelen írta...

A nothüszk... egészségemre, naszóval a zenekarról megvan a véleményem. A többivel nincs bajom, hiszen bár időnként már elhangzott néhány tag érdeklődése, véleménye is a zene terén, úgy tudom, hogy az MKA-nak, mint egyesületnek (vagy mi) nem hogy hivatalosan, de még urban legend szintjén sincs állásfoglalása a képregényen kívüli művészeti ágak értékrendjével kapcsolatban. Ez az eddigi "vitákból" is időnként kiderült, márha jól emlékszem.

Namost jólmegaszontam, ugye?

err

Névtelen írta...

"Emberek... Ez akkora egy szarrágás. Nem értem, miért kell ezen ennyit témázni."

"Ez az eddigi "vitákból" is időnként kiderült, márha jól emlékszem."

Sajnos nem igazán követem az eseményeket, hol volt ebből vita? Knet?

Névtelen írta...

Ott még nem sikerült összehozni a flémet. De dolgozunk rajta. Majd értesítelek itt vagy a kockafejen és bekukkanthatsz te is kicsinyég.

H

Névtelen írta...

Aizére gondoltam. A múltkori zorro által felvett késő esti műsorra, meg ilyesmi.

Névtelen írta...

Én csak itt ülök lesek 'szt közbe zabálom a popkornot, nem kő ide nótenksz csináltok ti ide műsort. Hej!

Névtelen írta...

én addig, amíg erről a comix-projektről nem hallottam, még csak a létezéséről sem tudtam ennek a zenekarnak

Gáspár Tamás írta...

Hidd el, nem vesztettél semmit...

Cserkuti írta...

Na, konzulensként is kábé ennyire építő megjegyzései voltak a doktor úrnak. :)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

http://www.webcsatorna.hu/page/bravo

:))))))