2008. november 13.

„Csak őrültséget van értelme csinálni ebben az országban.”

Futaki Attila képregényrajzolóval Rajcsányi Gellért készített interjút a Zóna.hu-n.

26 megjegyzés:

feki írta...

Szétröhögtem magam. Nagyon jó.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Szerintem is. Attila pályát tévesztett. :)

Haránt Artúr írta...

bevallom nekem nem jött be eddig Futaki Attila képregény rajzolói (festői) stílusa azok alapján amiket eddig láttam (kivéve tán a Leguán, asszem a Rohamban olvastam). Pontosabban: tetszett, nagyon szépek az akvarell képei, de mivel én szeretem a képregényes "kultúrmocskot" :), így az egyszerűbb, rajzosabb képregényeket birom, ami kifolyik a rajzoló kezéből, aztán mégkönyedebben a papírról az ember szemébe. hogy ne sértsem meg Attilát, ha olvassa, egy példát írok: egy átlagos könyvet sima betűkkel, könnyebb olvasni mint sok gyönyörű iniciálét egymás mellett (nekem). ráadásul én sem a hiperrészletes sem a laza képregény rajzolásban nem vagyok otthon :), szal mint "olvasó" írtam ezeket, nem mint "másik alkotó"

ÉS:

csak most láttam először A Blőd című képregényét (még csak átfutottam), de ez már nagggyon nagyon tetszik. a rózsaszín-szőrös kormány már önmagában vinné az egészet, de nem csak amiatt jó (számomra). olyan mintha Alack Sinner színesben lenne. csak 6 oldalas? vagy csak ennyit raktak fel netre? remélem HC-n be tudom majd szerezni.

Haránt Artúr írta...

vagy, na: 5 oldalas. :)

szal van-e több is, az a lényeg

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Ha jól tudom, azok jelentek csak meg a Reakció hasábjain, amiket a honlapjukon is olvasni lehet és egyelőre nincs is több. De ahogy Attila is mondja, valószínűleg folytatódni fog. (Ha tévedek, akkor valaki javítson ki.)

Haránt Artúr írta...

azt olvastam hogy folytatni akarja (aminek örülök). akkor ezek szerint ez a 6 oldal van eddig. mindegy is, majd beszerzem. meg majd a folytatást is.

Névtelen írta...

Most én tévedek, vagy nem e? De nekem úgy rémlik, mintha jelentkezett volna tagnak, csak nem lett beszavazódva. Vagy volt is tag, vagy nem e? Valaki segíccsen már légyszives, mert nem tudon nyugton nyugodni amíg ki nem derül, vagy nem e.
H

Névtelen írta...

Nem aludtam jól :-(

H

Gáspár Tamás írta...

Futaki Attila tagja volt anno az MKA-nak, azután úgy gondolta, hogy ez mégsem annyira Neki való, ezért kilépett, majd valamivel később úgy érezte, hogy talán mégis, de akkor meg már a tagság gondolta úgy ez az egész nem nekünk való, így nem vettük vissza.
Dióhéjban ennyi.

Névtelen írta...

Most meg már tökmindegy, mert a Real Pinkhell az SC Roham fiókcsapata lett, miután egyesült az FC Zappal. Már csak az a kérdés, milyen United lesz az új csapat neve. :)

Névtelen írta...

Tehát, az állítása ( Woody Alan idézet) és a tényleges szituáció közötti valóság eltérés mennyisége, inkább számosnak nevezhető a semennyivel szemben.
Köszönöm a délutáni szunyókálásom pihentető tartalmát megalapozó nyugalom elősegítését tevőlegesen előremozdító kételyeimet eloszlató kimerítő választ.
H

Peter Tikos írta...

Én a román határtól 6 kilométerre fekvő kisvárosban jártam általános iskolába, majd Békéscsabán megdöntöttem a középiskola bukási rekordját kétszer. Nem a hülyék padjában ültem, mert olyan nálunk nem volt, de engedélyezték számomra, hogy az órákat alvással töltsem. Később dolgoztam kindertojásgyárban, kőműves segédmunkásként és baleseti sebészeten. Van tetoválásom, és egyszer kiraboltak a Keleti aluljárójában. Gyermekkori álmom egy olyan film elkészítése volt, amiben egy az egyben lehet dugást látni, de ezirányú érdeklődésem jelentősen megcsappant, miután elvesztettem a szüzességemet. Mielőtt reklámügynökségeknek kezdtem volna dolgozni, illusztráltam Kaland-Játék-Kockázat füzeteket is, amelyek nagy hatással voltak a cseperedő Futaki Attilára.

Cserkuti írta...

Nos, ha - Zorrót idézve - "Attila pályát tévesztett", akkor a cikk egy (irodalmi?) műalkotás (bulvárperformansz), amit nem köthetnek gúzsba olyan banális dolgok, amit földhözragadtabb emberek ténynek neveznek. Ebből egyenesen következik, h a H által boncolgatott kérdésnek semmi jelentősége nincs. :)

Névtelen írta...

"Gyermekkori álmom egy olyan film elkészítése volt, amiben egy az egyben lehet dugást látni, de ezirányú érdeklődésem jelentősen megcsappant, miután elvesztettem a szüzességemet."
Ebből egyenesen következhet az, hogy Attila még szűz?

H

Cserkuti írta...

peter tikos,
:)))))))))

Névtelen írta...

Dávid: Deduktív okfejtésed egyetlen ellentmondást tartalmaz csupán, miszerint a tények és a földhözragadtság mértéke ekvivalens.

H

Cserkuti írta...

"Ebből egyenesen következhet az, hogy Attila még szűz?"
Vagy, hogy amit Péter a szüzessége elvesztésének hitt, az vmi más volt. :)

Peter Tikos írta...

"Ebből egyenesen következhet az, hogy Attila még szűz?"
Azt hiszem, az Attila (illetve a róla szóló cikk) által oly érzékletesen lefestett alvilági miliőben a szüzesség elvesztésének oly formái is lehetségesek, amelyekről én nem is akarok tudni. A válaszom tehát - elhessegetve a gondolatot, hogy miért érdekel ez téged annyira - egy szemérmes „passz”.

Cserkuti írta...

Henrik! Miről beszélsz??? Ébresztő!!

LM írta...

én dolgoztam nyomdában, meg mindenféle raktárokban, meg úságárusként (ahol majdnem kirabolt egy csöves, de aztán mondta, hogy csak viccelt), meg palackozóban (térdig a bacardi breezerben), meg gyümölcslégyárban (az aprító felé ezerrel száguldó almahalom, és a "válogassad ki a rohadtabbját!" még ma is szép emlék:)), meg hajtogattam kartondobozt is:) stb. tetkóm nincsen, de van fekete keretes szemüvegem:)
az utóbbi években elég sok nem-pornó filmben lehetett egy-az-egybe dugást látni, kitakaratlanul etc. pölö a shortbus c. filmben minden irányba folyik a... minden. de magyar példaként: a tabló c. filmben bárki meglássa mucsi zoltánt, ahogy recskázik, ehh:(

amúgy szerintem ez az interjú tökjó lett, használható gondolatokkal (főleg a biztonságkeresés kontra szabadság témaköre... stb.)

üdv mindenkinek, L. dokkmelós Mátyós

Peter Tikos írta...

http://href.hu/x/7f9t

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

:O Munkaközvetítő- és pornószájt lesz az MKA blogból!

Peter Tikos írta...

Az kérem nem pornó, hanem Bertolucci Novocentoja. Szerintem Attila is valami hasonlóra gondolhatott, alább biztos nem adná - csak valahogy az kerülte el a figyelmét, hogy ilyen már van. Azaz mindig is volt.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Viccöltem. ;)
Egyébként Attila e témakörben tett korszakos terveit én sem egészen fogom...

vassrichard írta...

Ezek után, én soha senkinek nem fogok nyilatkozni(márha egyáltalán kiváncsi lenne vki), mert rögtön darabokra szedne ez a belterjes, papíralapú horda.:):)

Szabó Jenő írta...

Jaja, én is most mondtam le egy New York Times interjút. Úgy érzem, egy javítóintézeti alap manapság már kevés.