2009. február 6.

Hromkó István

A 24 órás képregénymaraton egyik, azt Museum című, 24 oldalas képregényével sikeresen teljesítő magyar résztvevője a skarface néven is ismert Hromkó István volt. István kérésemre összefoglalta pár mondatban eddigi munkásságát.


"Budapesten lakom. A szakközépiskolát Budapesten végeztem, valamint a grafikus szakmát is itt szereztem meg. Jelenleg hetente utazgatom, ugyanis a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán vagyok harmadéves, a rajz- vizuális kommunikáció tanári szakon. Már kisiskolás koromban rajongtam a képregényekért: X-men, Pókember Bosszú angyalai... sőt, rajzoltam is. Sajnos ezek a munkák eltűntek, pedig biztosan befutottam volna velük :)
Szóval gyermekkoromtól rajzolok képregényeket, de a nagyközönségnek bemutatott első munkám a Falanszter volt. A 2008-as Avana pályázatra adtam be, és sikeresen elcsíptem vele a második helyezést."



"Ezek után jött a 38 kaliber. Ezt én írtam, rajzoltam, sokszorosítottam (kis segítséggel) és tűztem, valamint terjesztettem. Mivel szerencsém volt, és a sokszorosítás nem került pénzbe, ezért ingyen adtam azoknak, akik igényt tartottak rá. Volt még pár kisebb, rövidebb melóm, de a világhírnév még várat magára egy picit."



"A 24 órás képregénybe a haverommal, Szigeti Árpáddal neveztünk be, a buli kedvéért. Na jó, akkor még azt hittük, van valami nyeremény is. Később megtudtuk, hogy tét nélküli, de akkor már kíváncsiak voltunk, hogy sikerülni fog-e a megmérettetés. Szerintem sikerült. Azért a művemmel nem vagyok teljesen megelégedve, sajnos nem alakult minden úgy, ahogy terveztem, de a lényeg, hogy sikerült befejeznem."



István blogja itt tekinthető meg.
A képek a következő művekből származnak: Kívánság kút, Falanszter, 38 kaliber, Museum.

5 megjegyzés:

Haránt Artúr írta...

nekem tetszik ez a leegyszerűsített stílus. ez lehet féleérthető lesz, de pozitívumként mondom: látáskrosultaknak vagy nehezen látóknak lehetne ebben a stílusban készíteni képreégnyeket. persze nem csak nekik, amúgy is jól működik. lehet hosszabb képregényeknél lenne ez hasznos, ahol néha előny ha nem bogarássza az ember sokáig a jeleneteket

skarface írta...

Nekem azt mondták és van amiben egyetértek velük, hogy ez a rajzstílus sajnos nem bírna el egy hosszabb képregényt.

Matheika Gábor írta...

Ezzel nem feltétlenül értek egyet, ez az árnyékos stílus nagyon hatásos és szép tud lenni, és elég csak egy Cin City című képregényre gondolni, és lám, mégis működik nagyobb terjedelemben.

Haránt Artúr írta...

túl sokat nem lehet igaz, mert ennél hangulat, atmoszférát nem nagyon lehet érzékeltetni. sztem ez akkor működik jól viszonylag több oldlaon kerzstül ha pörög rajta a szem.

azt hogy hosszabb azt leginkább azért mondtam, mert néha (legalábbis számomra) fárasztó ha túl illusztratív egy képregény, igaz a hangulat a részletesség miatt sokkal jobban érzékeltethető. igazán profik e kettő között dekáznak, ahol hangulat is átjön ami nicns az olvashatóság rovására (én egyébként ebben úgy érzem elég rossz vagyok :))

egy piktogram stílusú képregénynél a hangulat minusz, de az olvasás könnyedsége az plusz (egy jelzőtáblát is könnyebben értelmezünk mint egy bonyolult képet). szerintem ez akkor tud mégjobban működni ha a szövegek is kevesebbek egy oldlaon.

Haránt Artúr írta...

én nem a fefe kikeményített stílusról beszéltem: hanem a leredukált formákról. a Sin City nem igazán piktogramm jellegű, rövidlátóknak sem ajánlanám a túlspilázott fény-árnyék játékok miats sem (ami leginkább a jól látók tudnak élvezni ugye). és annál (legalábbis nálam) az olvasás néha elég nehezen megy.

(de persze riszpekt neki sok, mondom ezt úgy hogy nem vagyok nagy Miller fan :))