Alfabéta-jelöltek 2009: Stroboscopa

A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Stroboscopa két alkotója, Varga Péter és Kemenes Iván.

Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Varga: - Igazából a Stroboscopa volt az első, korábban csak fordítóként jelent meg a nevem képregények stáblistáján. A magam és gyanútlan barátaim szórakoztatására persze már sok évvel ezelőtt is firkáltam rövidebb stripeket, képregényeket, de azokat inkább nem tenném közszemlére. Gyakorlásnak azért jók voltak, mint ahogy az a korszak is, amikor novellákat írtam (de az már elmúlt).
Kemenes: - A Stroboscopa az első és eddig egyetlen értékelhető publikációm. Ugyan 2008-ban a Moha nevű ingyenes, egyetemistáknak szóló lapban megjelent pár művem, ám ezeket képregénynek nevezni sértés a műfajra nézve - kár tagadni, a szerkesztő füttyentett, én meg letoltam a gatyámat. A Strobi előtt csak a fióknak gyártottam a képregényeket, még csak teljesen elkészült munkám sem volt, és bár a szűkebb ismeretségi körömnek többnyire tetszett, amit csinálok, soha nem bíztam igazán abban, hogy valaha meg is jelenhetek.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Varga: - Például Alan Moore képregényeiről nem érdemes vitába keveredni velem, mert érzelmi alapon érvelek a zsenialitása mellett (a Stroboscopán speciel talán elég jól látszik, hogy szeretjük a From Hellt, persze az összehasonlítás már csak azért is fölösleges, mert annak a közelébe sem ér, nem vagyunk rá méltók.) Rajta kívül a Preacher c. sorozatot tartom máig az egyik etalonnak, és nem utolsósorban a Hellblazer jobb epizódjainak hangulatát is szívesen utánoznám. És azt hiszem, nem szabad megfeledkeznem a Kázmér és Hubáról sem.
Kemenes: - Esetemben inkább arról lehet beszélni, hogy kinek a műveit szeretem, vagy ismerem egyáltalán, semmint ténylegesen tetten érhető hatásról. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének meg azok a kedvenceim, akiket csodálok, urambocsá utánzok, de egyszerűen messze nem vagyok - se befogadóként, se alkotóként - olyan tudatos vagy technikailag felkészült, hogy azt mondhassam: igen, ebben vagy abban ez és ez a mester, és arra törekszem, hogy elsajátítsam a látásmódját. Maga a képregényrajongás is egy viszonylag újkeletű fejlemény nálam, a műfajon belüli tájékozottságom testvérek között is csak felszínesnek nevezhető. Mikor olyan öt-hat éve leesett, hogy a képregény a hozzám legjobban illő önkifejezési forma, Lee, Miller vagy Moore nevét még csak nem is hallottam soha.
De ha már itt tartunk, Alan Moore-t azért nem tudom nem megemlíteni, ő számomra toronymagasan a legeredetibb, leglenyűgözőbb író és egyben követendő példa. Ez talán arra is rávilágít, hogy én inkább a történetvezetés felől közelítem meg a képregényalkotást, a képi világtól mindig csak kifejező erőt várok el, sosem virtuozitást.


Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Varga: - A 4 közé kerülés önmagában elég nagy érdem, aminek közvetlen hatása, hogy sokkal inkább kedvem lett folytatni, amit elkezdtünk Ivánnal, meglehetősen inspiráló egy ilyen elismerés. Egy esetleges győzelem inkább csak ezt erősítené meg, de ezen inkább nem is gondolkozom, túl jók ahhoz a többiek, de tényleg. Jó ez a cucc, efelől nincs kétségem, de annyira azért talán nem, hogy lenyomjon ilyen vetélytársakat.
Kemenes: - Nagyjából hasonlóan, mint mikor egy éve a Strobit beválogatták a szerzői pályázat három győztese közé: nagyon meglepett. Nehezen akaródzik elhinni, hogy az, amivel én a kuckómban bindzsizek a saját örömömre, tényleg tetszik másnak is - ugyanakkor természetesen örülök, és igyekszem önbizalmat meríteni ebből a továbbiakhoz.
Innentől fogva egy esetleges győzelem már csak koktélcseresznye a tejszínhabon, vagyis hát nem teljesen. A személyes sikerélményen kívül azért tudnék neki nagyon örülni, mert talán rámutatna, hogy igen, ez is lehetséges: hogy egy ismeretlenségből érkezett, ízig-vérig amatőr kiadvány is kaphat ekkora elismerést, szóval hajrá népek, nincs több kifogás, mindenki ragadjon ceruzát, és gyártsunk sok itthoni képregényt.
- Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Varga: - Valójában a végeredmény nagyobb részt Iván barátom érdeme, talán ezért is volt végig kettőnk közül nekem nagyobb bizalmam abban, hogy amit csinálunk, az jó, és még mindig így gondolom. Azzal együtt, hogy talán a 24 oldal kicsit szűk keret volt. Gyakran kapom magam azon, hogy szívesen magyaráznám, hogy mit hogyan értettünk, de ez igazából már rég rossz, oda bele kellett volna írni több rávilágító részletet, ha homályos a mondanivaló. Bár azzal végig tisztában voltunk, hogy lesznek, akik nem fognak tudni mit kezdeni vele, igyekeztünk is minél közérthetőbbek lenni, minél kevesebb lila köddel, de azért egy ponton túl nem akartunk kompromisszumokat hozni. Szerencsére találkoztunk olyanokkal is, akik mindenféle magyarázkodás nélkül teljesen levágták, hogy mit akartunk mi ebből tulajdonképpen kihozni, alighanem a jelölést is ilyen embereknek köszönhetjük. Persze van, amit megváltoztatnék utólag, de ez már csak így szokott lenni. Olyan hiba, ami miatt azóta is fogom a fejem, hogy nem vettük észre hamarabb, talán csak egy van, nevezetesen amikor Stromfeld lecsukja a halott lány szemét, ami eddig is csukva volt (persze biztos meg lehet magyarázni, de igazából nem így képzeltük). A legbüszkébb arra vagyok, ami egyúttal legnagyobb hozzájárulásom a végleges szöveghez, amikor meggyőztem arról Ivánt, hogy a 22. oldal jobban működik, ha kidobjuk róla az összes szöveget, amit keservesen megírt hozzá.
Kemenes: - Őszintén szólva ma már nem szívesen veszem a kezembe, és ha igen, akkor is többnyire az ugrik be, hogy mit kellett volna máshogy csinálni, de azt hiszem, ez normális. A sztori szerintem jól sikerült, a rajzokról sajnos ugyanezt már nem tudom elmondani: képzetlen, számtalan hiányossággal rendelkező rajzoló vagyok, de akkor a leadási határidő miatt ráadásul még rohamtempóban dolgoztam, és nem volt elég időm, hogy az egyébként rám jellemző pepecseléssel és aprólékossággal pótoljam a rajztudás és a rutin hiányát. Mindazonáltal elégedett vagyok vele, hiszen a saját lehetőségeimhez képest akkor ez volt a maximum. Összességében: amatőr, első műként a Strobi megállja a helyét, de azért remélem, hogy ennél még jócskán többet tudunk majd kihozni magunkból Petyával.

Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Varga: - Vannak terveink a Stroboscopához hasonló további képregényeket illetően, ezen kívül igazából mást nem. Ígértem minfendéle segítséget közeli és távoli ismerősöknek, de sajnos valahogy elsodort az élet annak a közeléből, hogy ezekből bármi realizálódjon, és jelenleg nem is látok sok esélyt arra, hogy ez megváltozzon, amit egyébként nem kevéssé sajnálok, ezúton is szeretnék elnézést kérni a cserben hagyottaktól.
Kemenes: - Nem szeretném, hogy a Stroboscopa oneshot maradjon, tehát mindenképpen lesz, ha nem is közvetlen folytatása, de mondjuk úgy, testvére. Bármennyire is vonzanak a nagyívű, összetett, átfogó koncepciójú történetek, egy ilyen megvalósítására nulla esélyt látok, ugyanakkor képtelen lennék minden újabb történetnél stílust, hangnemet, vagy akár csak helyszínt váltani. Szeretem a folytatólagosságot, a következetességet, ezért a terv egyelőre az, hogy a századfordulós, illetve -eleji Budapest kulisszája előtt játszódó, önmagukban kerek, ám itt-ott lazán kapcsolódó történeteket próbálunk írni. Ez szerintem egész jól megvalósítható egy negyed- vagy félévente megjelenő szerzői kiadásban. Valójában már az idei Képregényfesztre jó lett volna új füzettel jelentkezni, de semmirekellő, trehány disznók vagyunk, így a Strobi megjelenése óta eltelt egy évben mindössze egy féloldalnyi szinopszist sikerült arcunk verítékével összegüriznünk. Ennyiből is nagyon áldásos egyébként az Alfabéta-jelölés: talán majd most észhez térünk, és komolyan vesszük magunkat.