2009. április 9.

Alfabéta-jelöltek 2009: Papír(on)

A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a papír(on) alkotója, Szentgyörgyi Ottó.

Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Ottó: - Maga a papír(on) 2007-ben született meg, amint volt értékelhető darab is, saját blogot kapott, így indult az egész, így lett webcomic. Aztán felkerültem vele a legfontosabb hazai képregényes oldalakra, ami nem csak az egómnak használt, nagy és fontos lépés volt afelé, hogy papíron is megjelenhessek. Egyébként egyszer egy általános iskolai újságban is viszontláttam pár csíkot, ami nem tudott zavarni, azt hiszem inkább elismerésnek vettem.
Fontosnak érzem itt megjegyezni – és gyanítom a kiadóm is –, hogy Április 1-től országosan lehet kapni a NÉGYZET – Az első abszurd kör című kis kiadványunkat, aminek első felét teszik majd ki a papírjaim.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Ottó: - Mint gyerek természetesen Jim Davis Garfield-je volt az alap, már-már szenvedélyesen rajongtam érte. Felnőtt fejjel a Wulffmorgenthaler csíkok indítottak be leginkább, és persze a Marabu bácsi és Göndöcs Gergely, akikről nyugodtan mondhatom, példaképek. Velük külön öröm az első ötbe kerülni, bár az, hogy így történt, számomra sokat mond az esélyekről. Mármint az enyémekről...
Ha már a hatásokról beszélünk, akkor azt kell mondanom, nagy szerencsémre maga a humor mindig erősen jelen volt az életemben. Alapvető ugyebár a Monty Python, a L'art pour L'art társulat áldásos tevékenysége, valamint ki kell még emelnem a South Park-ot is.

Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Ottó: - Igazából meglepett, főleg talán azért, mert mint kezdő, nem sokat tudtam a hazai díjakról, így az Alfabéta-díjról sem. Bár, ha utánanéztem volna, biztos rátalálok, de gondolni sem mertem, hogy ez engem érintene... Szóval öröm és meglepődés. Ezek jó dolgok persze. Ha pedig esetleg én kapnám meg (egy szakmai zsűritől), az hatalmas dolog lenne, elmondhatnám, hogy „díjnyertes képregényem van!” (Most mosolygok)
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Ottó: - Ilyen kérdést meg hogy lehet feltenni? Illetve hogy illik válaszolni? A papír(on) annyira jó, hogy a Magyar Nyelvújítók Szövetsége már egy teljesen úgy szintű „királyságot” kifejező szón dolgozik. Azt írták, hogy jól haladnak vele. Egyébként messze nem tartom tökéletesnek, az egyetlen, amivel elégedett vagyok, a külső.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Ottó: - Mint már mondtam, a kis kiadványunk első felét teszi ki a papír(on), a második felében minden hónapban egy új képregény kap majd helyet. Egyébként emiatt most hét különböző strip-sorozaton dolgozom egyszerre, némelyiken már „igazi” grafikus bevonásával. Ahogy én látom, idiotizmusban ezek is a topon lesznek. Ezen felül egy évek óta a fiókban heverő nagyjából száz oldalas akcióképregény alapjául szolgáló sztorin kezdtünk dolgozni egy rajzolóval, de ezt megakasztotta – ez egyébként örömteli – kis újságunk létrejötte. Ezt a nagyobb munkát egyszer mindenképpen szeretném befejezni, mert még csak pozitív visszajelzést kaptam vele kapcsolatban.

6 megjegyzés:

vassrichard írta...

Nem tudom baze...csak egy kicsit lenne látványosabb. Egy lepkényit.:) A tipóval is lehetne rajta vmit segíteni. Bocs a nyafogásért, de ma van az alázónapom.:)

Szentgyörgyi írta...

A tipóval kapcsolatban teljesen igazad van, egyébként meg kinek mi a jó :-)

Lesz az újságban grafikailag "fejlettebb" képregény is, így talán téged is megnyerhetünk magunknak... :-P

vassrichard írta...

Fejlettebb?:)
A végén még elmegyek a képregényfesztiválra. (Addig befizetem a tagdíjat is, és így nem kell álruhát öltenem.)

józsi néni írta...

a tipóval bajom nincs sok, grafikával már inkább, a poén meg jó

Lakatos írta...

Az akcióképregényről spoilereket most.

Szentgyörgyi írta...

Spoilerkedni nem fogok, annyit tudni, hogy készen van a forgatókönyv, sőt, a második kötethez is már készül.

Abban a szakaszban vagyunk, hogy van sok karakterrajzunk, helyszínek alaprajzai, ilyesmi.

De most például nincs rajzolónk, és a kiadóm szerint az sem biztos, hogy még idén lesz pénz a dolog megvalósítására.

A tartalomból akkor, ha már haladunk a melóval, bocsi...