2009. április 13.

Alfabéta-jelöltek 2009: Csöpögő Könnycsöppök

A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Csöpögő Könycsöppök alkotója, Marabu.


Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Marabu: - Az első publikált képregényem, ami többékevésbé közéleti témájú sztripféleség volt, a szombathelyi Brrr Zseni Dániel TKF diáklapjában jelent meg 1985-ben, ha ez már tekinthető egyáltalán publikációnak. Egyébként tekinthető, mert ez még a régi világban volt, és akkor olyan szűk volt a sajtó - és úgy általában véve a sokszorosíthatóságos - lehetőség, hogy már egy falfirka is nyilvánosságnak számított.
1987-ben aztán a Galaktikában jelent meg a Hörpölin és Hupcihér című képregénysorozatom, ami olvasva bár kedves és vicces, a grafikai színvonala meglehetősen amatőr volt. Máig rejtély számomra, Kuczka Péter miért vállalta mégis a közlését. Talán azért, mert régi szerkesztőként sejtette, hogy egy publikáció milyen szárnyakat ad egy még növésben levő ifjú szerzőcskének.
A kilencvenes-kétezres években sztrip képregényeim leginkább a Kretén magazinban jelentek meg. Mivel politikai karikatúra rajzolása lett a kenyérkereső foglalkozásom, a képregényezgetés megmaradt számomra játéknak.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Marabu: - Gyerekkoromban a magyar Korcsmáros Pálon kívül a Pif újság volt számomra az egyetlen képregényélmény. Azon belül pedig Gai-Luron és Corto Maltese az örök eposzi félistenek. Később örököltem néhány Snoopy zsebkönyvet, ami a sztrip műfajának lényegét, értelmét ismertette meg velem. A Garfielddel csak jóval később találkoztam, ebből pedig az amerikai szorgalmat és közönségszolgálatot tanultam.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Marabu: - A figyelem, az érdeklődés, a vállveregetés mindig megtisztelő és ösztönző. Nocsak, észrevették? Akkor rajzolgassunk még egy kicsit... - tipusú folyamat zajlik ilyenkor bennem.
Mindenesetre meglepő, hogy egy olyan sorozat, amiből eddig csak egy-két rész jelent meg, a jelöltek közé kerülhetett. Ugyanis nem tudhatják, hogy van még belőle jónéhány rész, de sajnos csak a fiókban. Szóval: akkor rajzolgassunk még egy kicsit!...


Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Marabu: - Ezt a sorozatomat is nagyon szeretem. Megszületésének egyetlen indítéka volt: alig van olyan sztrip sorozat, aminek a főhőse nő. Hát hosszú firkálgatások után megtaláltam a figurát, és a környezetét: Donna Puncinella, a szappanoperák hülye hátterével.
Értékelni hogy értékelhetném? Hiába van meg az ötlet, a mellékfigurák sora, hiába rajzoltam meg jónéhány epizódot, és ötleteltem a folytatásokat, alig néhány epizód jelent meg eddig. Megjelenés híján pedig nem tud épülni, fejlődni egy sorozat. A Dodó sorozatomban éltem át, hogy egy idő után egy sztrip sorozat már önmagát írja, önmagát építi, én, mint szerző, már elbújni sem tudnék előle. Na, abban a szakaszban már meg lehet ítélni, hogy milyen. De még nem tartunk ott. Most örülnék, hogy ha egy szerkesztő annyit mondana, hogy te, ez elég jó, van még belőle néhány új epizód? Én mindenesetre szeretem, mert a belőlem szökni készülő hülyeségnek kellemes megtestesülését látom benne.

Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Marabu: - Legelőször szeretném valahogy összegereblyézni a sok eddig megrajzolt képregényemet, amik kezdenek elveszni a dolgozószobám papírhalmai közt. Van köztük jónéhány, ami még meg se jelent. Ezeket kellene legelőbb nyomdakésszé tennem, rendbeigazítanom, átfésülgetnem.

5 megjegyzés:

Csacso írta...

Marabu bácsi statiszta volt az Addams Family ben?

Szentgyörgyi írta...

Nekem egy elfeledhetetlen ember ez, nem lehet eleget elemeznem, s ezeken felnevetnem!

Csöpögő Könnycsöppök ön ötös!

vassrichard írta...

Marabu, maga az alfabéta.:)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

„Nekem ez a kapcsolat így túl bonyolult.." :P
Donna Puncinella for president! :)))

csöpperek írta...

we like csöppz so much!
keep the good working