2009. augusztus 6.

Fazonigazítás

Visszatértem a három napos (pff...) nyaralásból, ahol a szakadó eső miatt egész nap csak firkálgattam. A keddi délután a Szivárvány köz főszereplőinek, Ricsinek és Milánnak a fazonírozásával telt – merthogy jövőre (végre) szeretnék belevágni az album elkészítésébe is.
Mindamellett egy kis apropója is van a dolognak, hiszen augusztus 12-én, 17 órától a meleg képregényről lesz szó a Sziget Magic Mirror sátrában. Bővebb info a Sziget honlapján:

„Meleg képregény = meleg manga?"
Ritka mint a fehér holló. Így is marad?

Pálfi Balázs moderátor vendégei: Fehér Zoltán képzőművész, Kálovics Dalma mangaszakértő, Németh Vladimir és Koncz Ákos a Fumax kiadó képviseletében és Boldizsár Iván kritikus.
(Ha minden igaz, a beszélgetést a Para Rádió közvetíti.)

6 megjegyzés:

Csacso írta...

Remélhetőleg, legalább pihentető-leg hatott rád a „firkálgatás”!? ;)

Kicsit hiányoltam is a szigetes-roham melletti „egyéb” képregényes megmoccanást, infót róla.
De még időben jött az infod, azoknak, akiket érdekelhet a téma. Ha lesz közvetítés, én igyekszem azt meghallgatni.

Feltételezésem szerint, te fogod a konzervatív, minőségi megvalósítást képviselni. Ja, a szivárványközöd engem szórakoztat (2csík volt, amit nem értettem –ezért nem jött be).
Plusz, mivel nem hatásvadászként, megbotránkoztatással próbálod provokálni, pukkasztani az olvasót, így a zsigerileg valahol ott lévő homofóbiám sem jön előtérbe a műveid kapcsán.

Ellenben a Fumaxos fiúkáktól hatásvadász, sztereotip mondatokat várok, náluk az üzlet mindenek felett :)

Természetesen, hajrá!

Bayer Antal írta...

Csacso: sajnos, bár idén is volt közös MKA-MKSZ-Roham pályázat, most nem kaptunk helyet a Civil Szigeten. Pénzes helyre pedig nincs keretünk. Reméljük, jövőre több szerencsénk lesz.

Névtelen írta...

Fumaxos fiúkák :)))))

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Pukkasztásról szó sincs – eddig. ;)
Igaz, sejtelmem sincs, hogy mi az a hatásvadász elem, amitől már a te homofóbiád sem tud nyugton ülni a helyén. ;)
(Mellesleg a homofóbia gyógyítható – hasonlóan az arachnofóbiához vagy a nemrég emlegetett kuloulrofóbiához.)

Reméljük, online is követhető lesz majd a fumaxos fiúkák :)) leleményes üzletpolitikája.
„A botrááány, a botrááány az egészségeees..."

raveon írta...

Meleg ugyan nem vagyok (mint ahogy macskánk sincs és a szomszédban sem lelhető fel bentlakásos állatpszichiátriai intézet), de frankó lenne ha a Szivárványköz folytatódna.

Úgyhogy hajrá, ja.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Kösszi! Rajta vagyok/vagyunk! ;)