2010. február 16.

Sentences: The Life Of MF Grimm

Író: Percy Carey
Rajzoló: Ronald Wimbelry
128 oldal, feketefehér
A képregény kiadói adatlapján le lehet tölteni az első pár oldalt.


Nem írok semmi spoilert, de nem is igen tudnék, mert aki ezt megszerzi, az a fontosabb dolgokat már tudja MF Grimmről. Az információk nem úgy épülnek egymásra, hogy bármilyen előtudás befolyásolná a műélményt. Meglepő módon még a magyar wiki is említést tesz MF Grimmről, de nem meglepő módon eléggé pontatlan, pár helyen meg valótlan dolgokat ír az életrajzában.


Annak, aki nem ismerné, kiről van szó: New Yorkban nőtt fel, egy egyedülálló efróemeriken anya nevelte fel. Gyerekkorában szerepelt a Szezám utcában is (tök érdektelen infó, de: Morgan Freeman vitte be a showba). Később, kamaszkorában elkapta az akkor éppen megszülető hiphop kultúra („I have been a witness to the evolution of hiphop from the beginning”), ezzel szinte egy időben kapcsolatba került az utcai bandákkal. Amikor éppen kezdett beindulni a karrierje, kapott 7 golyót, ami után kómába esett és teljesen lebénult. Ebben a merényletben meghalt a legjobb barátja is. A képregényben elmondott gyógyulás elképesztő akaraterőre és félelmetes élni akarási ösztönre utal. Azt hinné az ember, hogy egy rapper karrierjének jót tesz az, ha meglövik, de ez csak ma van így, a 90-es években ez egyenlő volt minden szerződés felbontásával. Mikor kikerült, elhatározta hogy „nagyon, nagyon gonosz ember lesz”. Folytatta a régi üzletét (drogdílerkedett, és minden más tevékenységet is csinált, ami ezzel jár) aminek az lett a vége, hogy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték . A börtönben elkezdett jogot tanulni, és letornázta az ítéletet 3 évre. 2003 óta szabadlábon van, és arra vár, hogy „valaki egy napon annyira felidegesítse, hogy felálljon a tolószékből”.


Mint azt az eggyel lentebbi poszt kommentjébe írtam: a mű nem tipik gangsta románc, annak ellenére sem, hogy számos helyen megtalálhatók benne annak tipikus építőkövei. Az önéletrajz annak is élvezetes lehet, aki nem tud semmit erről a kultúráról (mármint a hiphopról, nem a bűnözésről persze). Érdemes megemlíteni még azt, hogy egy interjúban azt mondta, először nem érdekelte az ötlet (egy barátja, a Vertigo egyik szerkesztője kereste meg): úgy gondolta unalmas ahhoz az ő élete, hogy írjon róla.


Képregényes szempontból kicsit döcög a mű. Sok helyen túlinformáltak szöveggel a képek, emellett valahol a kép és a szöveg nem is függ össze. A rajzok nem túl egységesek, amit azért is sajnálok, mert Ronald Wimberly az egyik kedvenc rajzolóm, és a képregénynek legalább a fele vizuálisan nagyon ott van - ezek mellett a sutább oldalak még jobban lehúzódnak. Az egészet egyes szám első személyben meséli Grimm, ettől nem olyan zavaró, ha ugyanaz történik a képeken, mint amit már a szövegben is lehet olvasni. Összességében: olyan, mint egy sűrűn illusztrált, egybefüggő narráció, amiben azért van pár olyan oldal, ami képregényes szempontból is élvezetes tud lenni. Ez utóbbiakra érdemesebb bónuszként tekinteni, mintsem elvárásra. Az egyik ilyen gyöngyszem az, ahogyan bemutatta, milyen monoton és céltalan egy drogdíler mindennapja. Ezt be is illesztem alant:


És még egy kis bónusz: A képregényhez készült videó promó.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Csak érdeklődni szeretnék, hogy nem tudja-e valaki az oldal készítői közül Fazekas Attila képregény-rajzoló elérhetőségét. E-mailt nem találok sehol.
Üdvözlettel: Lukács Attila

attilalukacs70@yahoo.co.uk

MF Andersen írta...

Everybody knows that Attila Fazekas ain't using muthafuckin net, bro!

Brazil írta...

itt figyel a polcomon a komik. itt meg a lényeg: http://www.hqhiphop.net/search/label/MF%20Grimm

Cserkuti írta...

Lukács Attila:
Ez 2006-ban még létezett:
fazekas_attilaKUKACfreemail.hu
(a kánet fórumán adta meg a fia)

Telszámot tudok, de nem írnám ki nyilvánosan egy kommentben. :)

Haránt Artúr írta...

kösz Brazil, hogy másoknak is megmutattad, mik azok az illegális letöltési oldalak ahonnan senki ne szedjen semmit :)

a link után jutott eszembe, hogy MF Doom nevét megemlíthettem volna

Brazil írta...

Bocsánat. Legbelül halványan sejtettem, hogy nem illik ilyet csinálni, de gondoltam a sitten majd úgyis tanulok jogot. :)

Peter Tikos írta...

Köszi a posztot, Artúr! Bár nem vagyok nagy rajongója ennek a zenei kultúrának (vagy hogy nevezzem), de felkeltetted az érdeklődésemet.
Azt az egyet nem értem, vagyis számomra nem derült ki, hogy ez most egy pozitív sztori? Megváltozott az ürge, vagy mi? Vagy most is dílerkedik, csak okosan? :)

Haránt Artúr írta...

Brazil: már le is ellenőriztem, hogy egyáltalán működik-e a letöltés az oldalon. leszedtem egy albumot, szal működik. nem baj hogy belinkelted, másnak is tudnia kell milyen oldalt kerüljön nagy ívben :)

Peti: nincs benne moralizálás, nem mondanám negatívnak vagy pozitívnak, sztem semleges. ilyen tekintetben tök rá van bízva az olvasóra az "ítélet", már annak aki egyáltalán igényli az ilyesmit.

realista önéletrajz, ami ezen az emberek által elb*szott bolygón jáccódik, ahol senki sem ártatlan (legalábbis én is ezt a nézetet vallom). de gondolom a "nagyon gonosz leszek" idézetet nyitva hagytam és lehet erre vagy kiváncsi: ez a kijelentése sorozatos balszerencsék után volt, ami valszeg indulatból hangzott el. én ettől a ponttól nem vettem észre semmi "jellemfejlődést" egyik irányba sem, mer sztem ekkor sem volt annyira gonosz, csak nem idealizálta magát és az emberiséggel való viszonyát. paradox módon annyi pozitívum mégis van a jellemében hogy ő bevallja, hogy nem jó ember. szemben a mai rapperek 99%ával akik ezt a giccses személyi kultuszos megalomán fikát nyomják fuxokkal meg pénzlengetéssel.

örülök, hogy felketette az érdeklődésed majd kölcsönbe adom a Slain-ért cserébe (rég volt már belsős poén itt :))

Cserkuti írta...

Köszi a posztot, Artúr, nagyon jó, figyelemfelkeltő kis anyag. Amúgy nekem is van Slaine-em, szóval nem kell feltétlen az elnökkel dílelni. :))

A srác rajzai borzasztóan bejönnek, bár a linkelt legális(!) letöltési lehetőségnél is érezni egy váltást az első pár oldal laza, kisujjból kirázott hangulatú képei után, a gyerekkor(?) megjelenésével. Ott kissé karikaturisztikusabb lesz az egész, ami még mindig jó, de nekem a korábbiak jobban tetszettek. Sajnos a galériája is ezt a vonalat hozza inkább, bár tagadhatatlanul igen változatos.

A borító - bár érteni vélem, mért olyan, amilyen - egyáltalán nem tetszik, ez alapján le se venném a polcról.

Haránt Artúr írta...

jaja, a minőségbeli változásnál az enyhébb stílusváltakozások is kicsit megakasztották az olvasást. egy rajzoló életművén belül ez jó is lehet, de egy képregényen belül picit zavaró

ennek ellenére továbbra is ajánlom, nem mindennapi darab

ja és: nekem csak Peti Slainje kell :)

Peter Tikos írta...

Olvasgattam a mintaoldalakat, nagyon tetszik a kezdés. Elég erőteljes, tüdőlövés meg minden :) Utánanézek, hol lehet kapni ezt a képregényt, mert most már tényleg érdekel a fickó.
Artúr, nyomhatnál még ilyen ismertetőket!

Rájöttem már, kinek adtam kölcsön a Slainet, le lehet szállni róla(m) :)))

Haránt Artúr írta...

enyhén szólva nem vagyok egy mohó képregény olvasó, az éves fogyasztásom le se írom inkább, szal nem sűrűn várható tőlem képregényes ajánló

másoktól szívesen olvasok ismertetőket, például a Slain-ről :)

Peter Tikos írta...

Dávid írt róla a Buborékhámozóban. Azt hiszem, az elsőben. Vedd meg! :)

Írni meg sok egyébről írhatsz. Nézd meg, van itt Kiszel Tündéig minden :)