2010. május 30.

Lakatos interjú a Könyvesblogon


Valószínűleg Lakatos István sosem volt igazán az MKA tagja, így hiába is szerezte az idei két Alfabéta-díja közül az egyiket a Pinkhell oldalain publikált képregényével, úgy tűnik, ez se neki, se másoknak nem jelent sokat. Én is csak nagyon halkan, valahol egész hátul éreztem azt, amikor a Fesztiválon színpadra hívták átvenni a Vasárnapért járó oklevelet, hogy "győztünk". Ugyanakkor egyértelműen része volt abban, hogy a Pinkhell 6 az Év Antológiája legyen, az ő oldalai nélkül - nem csupán szó szerint - kevesebb lett volna a lap. István számára azonban kétségkívül volt egy, a díjaknál is fontosabb dolog a múlt heti Képregényfesztiválon: az első önálló kötetének találkozása a nagyközönséggel, a rajongókkal. A Lencsilány megjelenése és a díjeső után Hamlet készített vele egy - talán csak a kívülállók számára meglepően - borongós hangulatú interjút, amit egy inkább rajongói kommentre hasonlító rövid elemzés követ.

13 megjegyzés:

Csacso írta...

Meglátásom szerint, a poszt első felét magánban kellett volna le-kommunikálni.
Emlékezetem szerint István már nyilatkozott, beszélt pozitívan MKA –ról és a(z akkori) tagságáról szintúgy. Rendszerint saját magát sem promozza.
(Hátha valaki nem emlékszik, István 2010. február óta, hivatalosan nem tagja az MKA nak. A döntés jogos volt, a tagdíj nem fizetése apropóján.)

Lencsilány megjelenését vártam és örülök neki!
Amit köszönök, gratula hozzá!

Cserkuti írta...

Csacso:
A poszt első fele nélkül a poszt második fele nem lett volna igaz. A poszt egésze meg kábé az én véleményem, ami egy blog keretei közé még mindenképp belefér (annak, hogy István mit nyilatkozik az MKA-ról, nem tudom, mi köze van ehhez a poszthoz).

Csacso írta...

Úgy gondoltam a Pikhell és MKA összetartozó dolgok. Te a Pinkhell említését vártad volna el –én erre reagálva írtam, amit.

Névtelen írta...

Hát mit tegyyk, majdnem akkora Lakatos-rajongó vagyok, mint Tondora Judit-rajongó. ;)
A Könyvesblog krédója pedig: Megmondjuk, mit olvass és mit ne"
Szóval mindenki olvasson Lencsilányt!
;)

Hamlet

Cserkuti írta...

Csacso:
Úgy általában az MKA (pontosabban egy-egy tagja) is nyilatkozott már pozitívan Istvánról. István is az MKA-ról. És ez így szuper.
De ennek - szándékaim szerint - semmi köze a poszthoz.

Próbálok érthető lenni: semmit nem vártam el, pusztán érzékeltem, és leírtam annak a furcsa jelenségnek a megismétlődését, hogy egy MKA-tag sikere, vagy egy PH-ban megjelenő alkotás sikere sosem hat vissza az MKA és a PH megítélésére, aztán továbbmentem odáig, hogy István "furcsa" tagsága okán ez esetben ezt valamennyire meg is értem, hiszen én magam sem éreztem azt, mint a korábbi PH-ban publikált alkotások győzelme esetén.

Cserkuti írta...

Hamlet:
Semmi gond, rajongj, és rajongjanak minél többen! (nevet)

zoli79 írta...

Lakatos István önálló intézmény. (nem nevet)

Cserkuti írta...

Zoli:Nem akarok folyamatosan nehézfejűnek tűnni, de ami írtál, azon túl, hogy egy felsőfokú dicséret, mit jelent? Nem csak itt, általában.
Ugye tudod, hogy a "(nevet)" minek (kinek) szólt?

Névtelen írta...

Lesz majd Pinkhell-recenzió is a Könyvesblogon, nyugalom!
;)

zoli79 írta...

Dávid:
Nem szántam felsőfokú dicséretnek,a mit írtam, sőt még csak dicséretnek sem. Bár, aki akarja értelmezheti annak is - ez tény. Sőt, nagyon halkan jegyzem meg, hogy nem vagyok rajongója Lakatos Istvánnak. Kifejezetten kedvelem néhány munkáját (pl. a Műútban megjelent űrhajós, Feki által sátánistának tartottat :), bár engem is kicsit megzavart) és abszolút példaértékűnek tartom kitartását, szorgalmát, de ez a Tim Burton dolog nálam nem egyértelmű előny. Annál is inkább, mert nem látom határát a kölcsönzés és inspiráció között. És ez még inkább igaz a fura módon sehol sem emlegetett Lenore hasonlóságra. Ez persze egy eléggé érzékeny téma, de meglepődöm azon, hogy senki nem meri körbejárni.
Ez azért halkan, mert ezt bővebben szerettem volna arra alkalmas helyen kifejteni (aminek csak időm szab határt), másrészt pedig LI-nak fanatikus rajongói vannak, egy rossz (mit rossz, elég ha nem semleges :) ) szó és elnyisszantja valaki a nyakam.

Ja, de itt tettem egy nagy kitérőt, bocs! Tehát külön intézmény:
mint utaltam rá, LI-nek van saját rajongótábora. Ilyen szempontból kicsit olyan, mint Pilcz Roland. Rajongói különválasztják akármitől, amihez köze lehet közösségként. És vannak olyan alkotók, akik ezzel szemben, mint MKA tag ismertek, így akármilyen mozdulatukat azzal kötik össze. Ez nem minőségi kérdés, bár van ahhoz köze, hogy az amit Lakatos csinál,a z jól körvonalazható, így könnyedén különválasztható. Vagyis külön intézmény.
És a gyakorlatban: tavaly feszten az AB átadás után odajött standunkhoz valaki azzal a kérdéssel, hogy melyik Panel számban jelent meg LI képregénye. Mondom, hogy a kettes különszámban és kért egy olyat. Ilyennel korábban nem találkoztam. Külön intézmény, mondom én. :)

(Biztos sok helyen elgépeltem, stb., de ez a pici ablak nagyon megnehezíti a dolgom, bocsi ezekért.)

Ja, "nem nevet": vettem a poént elsőre is, arra tromfoltak csupán. (mosolyog)

Csacso írta...

Dávid:
Így, kiegészült információkkal teljesen más értelmet nyert a poszt.

Úgy látom a Pinkhell megítélése javult és az 5, 6. kiadványt még a régi „ellenzékiek” is megdicsérték. Azt pedig el kell fogadni, hogy vannak, akik évek múltával sem tudnak napirendre térni az akadémia szón.

Párhuzamot vonva, hazai, külföldi kiadok esetében: nagy általánosságban én is konkrét alkotásokat kedvelek, a kiadó teljes kínálata ritkán egyezik az ízlésemmel.

Cserkuti írta...

Zoli:
Értem, köszi.
Olyan nálunk is volt többször, hogy konkrétan vki miatt akartak megvenni egy PH-t (konkrétan emlékszem egy Saban fanre, pedig őt aztán inkább csak szidták képregényes berkekben).

Csacso:
Az usó megállapításod egyre többek sajátja, ezért is csökken az érdeklődés az antológiák iránt. Természetesen megértem, amit írsz, egy állandó alkotóbázissal dolgozó kiadvány esetén már nyilván tudja az ember, kinek biztosan nem vevő a cuccaira. Az MKA esetében azt gondolom, bővebb a tagság annál, h mindenkit alaposan ki- és megismerhessenek az olvasók még ennyi szám után is. Persze lehet, h lassan nekünk is önálló kiadványokban kellene gondolkodnunk.

zoli79 írta...

Ycity munkáját is szidták, mégis az volt az eddigi legjobb képregény az antológiában. :)