A magyar közélet egy-egy meghatározó fiatal személyiségével küzdelmeikről, sikereikről, a körülöttünk zajló eseményekről beszélget Veiszer Alinda 25 percben a Záróra nyári adásaiban. Sokoldalú, nyitott, érdekes személyiség, karakteres vélemény; ez jellemzi a meghívott fiatalokat. A csütörtök esti vendég, Futaki Attila többek közt arról is beszél, miért hagyta el a Magyar Képregény Akadémiát.
Bejegyzések
52 megjegyzés:
nekem csöpet sem szinpatikus ez a művész
szerintem a világon nincs olyan, akinek szinpatikus lenne. talán 1-2 ember akad, akiknek viszont szimpatikus lehet
- Tehát egyszer csak eljön az a pillanat, amikor te adsz másoknak.
- Mit?
:)))
Helyes a csaj meg sztem egész jól kérdez, de kiváncsi vagyok erre a könyvre is :)
Ez a vidijó megtekinthető-e máshol-e, mert nekem nem míkedik. H
Henrik:
Betettem a posztba egy linket az "arról is beszél" szövegrészhez, ami az mtv videótárába mutat. De az is ugyanilyen Silverlight lejátszó, az lett ide beillesztve.
Névtelen, Miki:
Dacára, h csak 25 perc az egész, ez az első interjú, amiben azt a Futaki Attilát látjuk, halljuk, akit ismerünk. Ékes bizonyíték erre a fenti idézet. Ezért jó ez a műsor és Alinda.
Alinda szerintem az egyik legjobban kérdező riporter, egyszer szívesen beszélgetnék vele, bár most elbizonytalanodtam, lehet már beszélgettünk ? Na nem is ez az érdekes, hanem valóban egy jól sikerült riport lett, sikerült Attilát "megszelídítenie" és egy befogadhatóbb ARCát láthattuk.
Még az első képregényfesztivál előtt voltunk a Kultúrházban, ha jól emlékszel, Zorróval és Odegnál Robival, és akkor kérdezett minket Veiszer Alinda és Veress Dóra. Mit mondjak, akkor még eléggé tájékozatlannak tűnt képregényügyben... Én is kedvelem a Zárórát, sok érdekes ember szerepel benne. Bár messze nem mindig vagyok megelégedve a műsorvezetéssel, de dicséretes, hogy mindig alaposan felkészül a hölgy (sokkkal jobban, mint öt éve).
"ha jól emlékszel" - "ha jól emlékszem", természetesen, bocs.
Amikor Tónival és Robival voltunk a Kultúrházban, akkor Galambék vezették a műsort:
http://www.youtube.com/watch?v=_gdPIPHHvaE
Viszont amikor Fritzzel (ezt így írják? :)), akkor valóban Alinda kérdezett minket:
http://vimeo.com/11546039
A korábbi videóban Attila is nyilatkozik – érdekes lehet összehasonlítani, hogy 2005-ben még a képregény és képzőművészet kapcsolatára helyezte a hangsúlyt, míg tegnap már... ;)
Egyébként gratulálok Attilának az interjúhoz, fontos dolgok hangzottak el benne. (Talán csak azzal nem értek egyet – bár úgyis mindenki ismeri az álláspontomat –, hogy a képregény kizárólag egy szórakoztató iparág. Maradjunk abban, hogy döntő részben. ;)
Utánanéztem, hogy is volt ez. Amikor az Alinda-Dóra páros kérdezett engem, az még a pályázat kiírásakor volt, és egyedüli interjúalany voltam, illetve utánam jött Halmos Ádám az általa szerkesztett Kafka-Crumb kötettel, akkor találkoztunk először. Veletek már mint pályázatgyőztesekkel mentünk, és akkor esett szó a fesztiválról is.
Pontosan. ;)
Ádámra én is emlékszem – a Kafka-Crumb kötetet az interjú hatására vettem meg. Akkor még egyikőtökkel sem találkoztam élőben. Nem is tudom, mi is már csak az eredményhirdetés után találkoztunk?
(Bocs a sok OFFért! ;)
Nem, hanem a két interjú között, a Maus bemutatóján a Páva utcában. Hárman voltatok ott MKA-sok, Fritz, Algi és te. Utána pedig együtt átmentünk a Kartonba KKK-ra, és akkor ismerkedtem meg Kiss Ferivel, Vass Misivel, Szatmári Öcsivel és - hogy visszatérjünk a témához - Futaki Attilával is.
Tényleg, ha jól emlékszem, Orbán Kati beszélt a kötetről és folyamatosan vetítettek is.
Köszi, most már sikerült helyrerakni az emlékeimet! :)
Az egy-két ember egyike vagyok, akiknek szimpatikus ez a csávó.
Örülök, hogy Attila anyukája is olvassa a blogunkat.
mikor fog rajzolni superherós képregényt is...mint pl. az 'amazing giant-face-man'-t?:)
Nem anyuka voltam, csak egy fáradt brazilcsávó.
Most nem fejtem ki miért bírom, mert korán van még az összetett mondatokhoz. :)
Ez messze a legkorrektebb interjú Attilával amihez valaha szerencsém volt.
Brazil:
Nem kell megmagyarázni, csak egy magas labdát nem bírtam nem lecsapni. :)
Milyen jó lenne, ha a Fidesz-kormány által 30 000 példányban kinyomott, minden középiskolai könyvtárba kötelezően kirakott, extrém brutális OSTOR kapcsán is lenne Unikum úrral egy interjú. XD
Egész biztos, hogy ez ÍGY lenne jó?
Ostort! Bármi áron!
mi a 'rász az az Ustor? most hallok róla előszű..
nagyon gáz ez az önindítós mtv-s videó link, hogy ahogy a blog elindul, a videjó is elindul... így Attila apánk az Asterix post olvasása közben is ott kísért:)
Szóval nem olvasod az indexes Cserkuti-interjúkat, Mátyás! :)
Bejelentkezem másodiknak.
De az, hogy Brazilnak is szimpi, az nem jelent semmit, mert Brazil a világ legbarátságosabb embere, még sosem láttam/hallottam, amint rosszat mondott volna akárkiről is.
Mátyás:
Használj Safarit, ott csak akkor indul, ha ráklikkelsz.
:D kösz a tippet, de pont emiatt nem fogok safarit használni:)) tökjó nekem a firefox, ezt az egyet leszámítva semmi gondom vele
Zoli79, most hogy így mondod, nekem is kezd feltünni ez a tulajdonságom. :)
Amúgy Futakit ha másért nem, azért birom, mert kihajitott a kukába minden felesleges dolgot ami hátrány lehetne a képregényrajzolóvá válás rögös utján. Például a holdkóros állapotot, ami pár "művész" jellemvonása, meg a jópofizást, felesleges dumát és képzelgéseket.
Amúgy eleve a "művész" szót, mint olyant is kénsavval törölném ki a tankönyvekből, meg az egész kollektív tudatból cakkumpakk worldwide.
B
De hát ez csak én vagyok...mások ezt a szót nyugodtan használhatják. :)
B
Szerintem Attila szakmai érdemeit nem nagyon vitatja el senki. Ha valakinek nem szimpatikus, az nem amiatt van, mert sikeres, hanem a "gondolkodnom kell, honnan is jövök, mert már egy éve Percy Jacksont rajzolok" attitűd miatt. Én legalábbis ezt tapasztalom, ezt hallom sokaktól, és bevallom, ezek miatt számomra is kicsit kínos volt az interjú egy-két pillanata. Mindamellett továbbra is tartom, amit a Geekzen mondtam: ilyen példákra (és még több ilyen műsorra) lenne szükség a médiában.
Előre szólok, hogy kisregény következik – nem voltam képes két szóban reagálni, de igyekszem olvashatóbbá tenni azáltal, hogy több felvonásra bontom. :)
Brazil!
Köszönöm szépen, hogy pékként hívhatom magam péknek vagy esetleg fodrászként fodrásznak. :)
„Például a holdkóros állapotot, ami pár "művész" jellemvonása, meg a jópofizást, felesleges dumát és képzelgéseket."
És konkrétan kik azok azok az emberek, akik botor módon nem követik Attila példáját? Csak hogy ne célozgassunk a vakvilágba, nevezzük nevén a gyerekeket! Ködös utalásokat tenni személyekre úgy, hogy közben mégis elég konkrétan leírod magát a problémát és ezáltal majdnem(!) megnevezel egyes embereket, nem szép dolog.
El nem tudom képzelni – bár van azért sejtésem –, hogy vajon miért alakulhatott ki a hazai képregényes szcénában (tisztelet a kivételnek) ez a méla undor a művészet irányába, miért van az, hogy egy elvileg művészeti ágnak tekintett – hiszen semmi nem utal arra, hogy ne lenne az – médium művelői, rajongói (stb.) kipécézték maguknak azt a fogalmat, amivel a negatív, zavaros, számukra értékelhetetlen dolgokat úgy azonosítják, hogy közben az magának a médiumnak a definíciója. Kicsit olyasmi ez, mintha egy focicsapat tagjai a másik, más technikával, stratégiával játszó csapat tagjait csúfolnák úgy, hogy sportolók, játékukat hogy sport. Miért nem fogalmazzák meg csupán a hibáikat vagy amit nem tartanak célravezetőnek a rivális csapat módszereiben?
Ha egy kívülálló olvassa ezeket a fórumokat és a hasonló hozzászólásokat, nem csoda, ha azt kezdi hinni, hogy „holdkóros” művészek egy agresszív csoportja folyamatosan terrorizálja a hazai képregénypiacot – ezek szerint az IPART – a „képzelgéseivel” és ezért nem tud kibontakozni, megszületni a „Nagy Magyar Képregény”. Pedig erről szó nincs – soha nem is volt, még a PTSD idején vagy a Pinkhell kezdeti botladozásai következményeként sem – és ezt te magad is pontosan tudod.
Esetleg kultuszminiszterként törvénybe iktatnád, hogy mik is azok a „felesleges képzelgések” vagy a felettébb káros „holdkóros állapot”? Eleve ijesztő ilyet egy alkotó ember szájából hallani, aki éppen a képzelgéseinek vagy azokból él.
Számomra a művészet az egyik legszebb, legfelemelőbb kifejezés, mert az egyik legfontosabb dolgot – a szakmámat, a hivatásomat – jelenti az életemben. És még talán annál is többet. (Még ha a pontos definíciójára – szerencsére – nem is fogunk soha „rátapintani”.) Éppen ezért fáj, ha ostoba előítéletek és általánosítások mentén hasonló lőzungokat és féligazságokat fogalmaznak meg vele szemben – vagy a művészetet művelőkkel szemben –, főleg, ha abból még egy meg nem értésből fakadó sértettség és egyfajta kényszeres védekezés is sejthető. Vagy ha tévedek, akkor meg végképp nem értem a folyamatos piszkálódást.
Ne haragudj, Brazil, hogy én viszont a rólad kialakult, barátságos kép ellenére – amit magam is alátámaszthatok –, most kicsit morcosabb voltam az indokoltnál, de a hócipőm tele már ezekkel az ellenségkép-kreálásokkal és enyhén szólva is általánosító, már-már infantilis vagdalkozásokkal. Úgy ismerlek, mint egy kedves, szimpatikus, tehetséges és szorgalmas, termékeny képregényrajzolót – önző módon kérlek szépen, hogy ne ingass meg ebben a tapasztalatomban, inkább továbbra is hass, alkoss, gyarapíts :) és feleslegesen ne bántsd szavakkal azokat, akik nem pont ugyanúgy viszonyulnak ehhez a médiumhoz, mint te, másként, mást kívánnak vele kifejezni. Vagy éppen szeretnek elmélkedni, filozofálni (képzelegni) is azon, hogy vajon mi segíthetné elő a képregény szeretetét, ismertségét, esetleg éppen megosztanák másokkal a terveiket, véleményüket. Hidd el, hogy én magam is sokat tanultam hasonló kommunikáció során, nem csak gyakorlással lép előre az ember – persze utóbbi elengedhetetlen.
Hogy ne legyek annyira OFF:
Attila sok mindenben kipróbálta magát és ezt az utat választotta – tisztelem is érte. Példaértékűnek tartom az ambiciózusságát, a kitartását és azt, hogy képes volt szembenézni önmagával, a lehetőségekkel és tisztázta a céljait, törekvéseit. (Ebben úgy tűnik, egyet is értek veled.)
Habár én messze nem vagyok ilyen tudatos a karrierépítésben – nem is leszek soha –, azért hasonló tisztázások és számvetések után döntöttem úgy, hogy függetlenedem mindenféle szervezettől, csapattól és végre nem kergetek hiú ábrándokat. Ha az ember a képregényalkotást komolyan gondolja, választania kell aközött, hogy a megélhetésért és hírnévért cserébe alárendelődik a szigorú követelményeket diktáló – mert sokat kockáztató – nagyobb kiadóknak és egy – bár igen fontos – fogaskerék lesz a folyamatban vagy a pénzes megrendelések miatt sokkal ritkábban jelentkezik az önálló, szerzői munkáival, de azokat tényleg szívvel-lélekkel csinálja és maximálisan benne van a lénye, a gondolatai, a „képzelgései”. Megélni akkor viszont csak másból fog, ami nem feltétlenül baj. Nem mellesleg a festészetből is csak kevesek tudják eltartani magukat, de hát nem is azért fest az ember, hanem mert ahhoz van köze, arra érez késztetést.
Egész egyszerűen alkatilag nem lennék rá képes, illetve tehernek érezném, ha egy „idegen” történetet, állandó kompromisszumok és minimális önálló beleszólás, ötletelés nélkül, gyakorlatilag beosztottként, szűkös határidőre kéne leszállítanom egy mamutkiadónak. Fogalmazzunk úgy, ha a képregény ipar-szerűbb, széles tömegeket megszólító, populáris „gyártósorán” foglalnék helyet. Ha meg az ember kényszert érez közben és nem örömet vagy felüdülést, akkor meg mi értelme van az adott dolgot művelni?
Attila feltehetően élvezi, amit csinál és az is biztos, hogy ismertebb és népszerűbb alkotó lesz, mint én – a kitartása és józansága példaértékű tehát számomra, de nem az az út, amit választott.
Mindig is egy személyesebb, filozofikusabb – talán periférikusabb – vagy szerzői hangvételt éreztem a magaménak, nem véletlenül választottam anno a képzőművész pályát. Hiszem, hogy a képregénynek is szüksége van ilyen alkotókra, ilyen hangra, még ha szűkebb rétegekhez is szólhatok. Csúfoljanak bár művésznek. ;)
Uff... :)
sztem csak definíciós félreértésről van szó, a művészet fogalmának nincs pontos meghatározása, ezért amikor valaki használja a szót nem árt tudni mit értett (vagy érthetett) alatta
én egyet értek Brazillal, a művészet számomra is szitokszó, de ezt nem az abszolútumára értem (amit a művészet fogalmánál még senkinek sem sikerült nyelvi szinten behatárolni), hanem arra ami mára rárakódott erre a fogalomra
bosszantó szokásom, hogy mások kijelentéseit próbálom meg értelmezni az illető előtt, ráadásul én néha ki'szottul kreténül fogalmazok :), szal ezt is a tévedés jogával írom: sztem Brazil a művészet szó alatt ezt a madárguánószerű réteget értette, ami eléggé beborította azt a jelenséget ami magában foglalta a történelem és a jelenkor zsenijeinek különleges nyelvezetét és azoknak látható/hallható/olvasható lenyomatait. (a zseni szó alatt sem a mára szétklopfolt jelentést értem, de ebbe most nem megyek bele :))
valóban létezik egy olyan embertípus, hogy "a holdkóros képzelgő művész, aki felesleges dolgokról beszél", ahogy Brazil írta le őket. azt meg, hogy nem nevez meg ilyen embereket, annak előjoga, hogy nem akar feleslegesen háborúba indulni senki ellen. a magánszemélyeknek sztem megvan ez az előjoga, a kultúrminisztereknek persze nincs, de itt senki nem az :). ezek a holdkórosok (sic!) a "művészetet" (most az eredeti zseni függvényű jelenséget értem alatta, nem a rárakódmányt) külsőségek, beszéd-, élet- és egyéb stílusok szintjére uniformizálták, és mind ezt általában röhejes módon "individualista" önmeghatározással. bruhaha.
attól mert Brazil alkotói nyelvezete populáris (1.), vagyis az ő zsenijének nyelve több ember számára érthető, nem hiszem, hogy lenézi vagy utálja azokat akik nyelvezetének megértéséhez több előtudás vagy egyéb infó kell (2.), ezekről sztem nem volt szó. sőt ezek nem minőségbeli kategóriák, csak soroltam, nem rangsoroltam: mindkettőt lehet rosszul és JÓL "beszélni". sőt ha már itt tartunk megemlítem, hogy általában a populáris, "kommersz" alkotásokat szokták lenézni, pusztán a közérthetőségük miatt, pedig néha ez az egyik legnehezebb dolog a világon. visszatérve: a 2. kategória túlzásba vivését szokták hívni elefántcsonttorony szindrómának asszem (mindegy mi a neve, lehet akár "holdkórosék" is :)), ami már átcsap egy 3. kategóriába: a guánó rétegre.
de abban egyet értek veled is Zorró, hogy senkit sem ildomos célbavenni azért, mert próbál valamit közölni a felé tévedő tekintetekre a maga módján. ahogy szokták mondani: "amíg nem bánt senkit..."
én se akarok off lenni: Attila érdemeihez még azt is oda lehetne sorolni hogy a vele foglalkozó MKA posztok generálják a legtöbb kommentet :)
Nahát ezek bevallom jólestek. :)
Iszom egy kávét és nyitom a wordpadot. (Mivel ma mindenki másnapos körülöttem, lesz időm visszanyilvánulni felétek.)
B
Igyekszem röviden. :)
Artúr:
„a művészet fogalmának nincs pontos meghatározása”
Zorro:
„(Még ha a pontos definíciójára – szerencsére – nem is fogunk soha „rátapintani”.)”
Artúr:
„a művészet számomra is szitokszó, de ezt nem az abszolútumára értem (amit a művészet fogalmánál még senkinek sem sikerült nyelvi szinten behatárolni), hanem arra ami mára rárakódott erre a fogalomra”
Zorro:
Lehet, hogy nem fogalmaztam elég pontosan, mert nekem úgy tűnik, hogy azt leszámítva, hogy én nem engedem, hogy számomra a művészet szitokszó legyen – mindjárt ki is fejtem, miért –, szinte mindenben egyetértek veled.
Amikor azt írtam: „El nem tudom képzelni – bár van azért sejtésem...”, akkor éppen arra utaltam, amit te nagyon szépen és érthetően kifejtettél – én csak sejtettem, ezért elnézést.
Igen, a művészet kapcsán ugyanúgy beszélhetünk negatív konnotációkról, rárakódott és kiüresedett klisék tömegéről, modorossággá merevedett, haszontalan és sznob magatartásformákról, ahogy majdnem minden foglalkozás, tevékenységi kör, tulajdonság stb. esetében. Ezek aztán az adott fogalomkörre pontosan úgy rakódnak rá, mint a guanó az ereszre, sőt, ha bizonyos szemszögből nézzük, bizony el is fedik azt. Nekem éppen az a problémám, hogy ez egyes közösségek kontextusában végül – akik persze nem képesek vagy nem akarnak kilépni a saját jól megszokott kis barlangjukból, elmozdulni a kényelmes és jótékony álláspontjukról – egy egyértelműen hamis és káros kép kialakulásához vezet.
Attól, hogy vannak – és feltételezem, több száz évvel ezelőtt is voltak – olyan emberek, akik a művészet fogalmából, a művész feltételezett karakteréből kilúgozták a sztereotip viselkedési formákat és tartalom/hasznos tevékenység, értékteremtés nélkül, pusztán csak ezekre az attitűdökre helyezték a hangsúlyt és belefulladtak az üres klisék harsányságába, még senki – aki képes megvizsgálni több szempontból is egy „tárgyat” – nem gondolhatja komolyan, hogy ez azonos lenne magával a művészettel.
Nekem ezzel van bajom, a negatív általánosítással, amit minél többször mantrázunk el egy közösségi felületen belül, annál inkább távolodunk a realitástól és lovaljuk bele magunkat egy tévképzetbe, amit aztán szitokszóként vagy ellenségképként definiálunk. Kétségtelen, hogy ez az egyszerűbb út, nem a megértés.
(A cigányok lopnak és gyilkolnak, a zsidók gazdanépet nyúznak, a geekeknek soha nem lesz barátnőjük, a művészet pedig csak lila köd, holdkórosok mentsvára.)
Én viszont pontosan értettem, hogy Brazil mire utal a „holdkóros” jelzővel, sőt, én még talán nálatok is közelebbről ismerek olyan embereket, akik képesek megváltani a világot is egy esti sörözés alkalmával, de kifelé menet ezek a tervek valahogy mindig fennakadnak a kocsmaajtón, és végül a lelkesedésnek másnapra hűlt helye, a megvalósításról meg ne is beszéljünk. :)
(Igaz, ellenpélda is van: a XX. század – szerintem – egyik legnagyobb festője, Francis Bacon gyakorlatilag a műterem és a kocsma között közlekedett egész életében és az utóbbiban zseniális „képzelgések” ömlöttek ki belőle, csakhogy ő ezeket aztán rendre meg is valósította, igen termékeny alkotó volt. Ilyen is van – vizuális és verbális típus is egyszerre.)
Brazilnak egyébként szíve joga úgy nevezni magát vagy a tevékenységét, ahogy akarja, attól ő még művészetet fog csinálni, merthogy a művészet eszközeivel és csak azokkal él. Fest, rajzol, ír, azaz: ábrázol, történetet mesél, közben stilizál, kiragad, dönt és formál. Művészetet hoz létre, nem pedig egy franciakulcsot.
Ha nagyon gyakorlatiasak akarunk lenni, állíthatjuk, hogy nem attól művészet valami, mert minőséget produkál, hanem mert ezeket az eszközöket használja. Az már valóban szubjektív és akár korszakonként, kultúránként is változó megítélés alá esik, hogy mi a „jó” és „rossz” művészet. De ezt írod te is, úgyhogy ebben is egyezünk. :)
XY nem kedveli az elvontabb darabokat, így számára az haszontalan művészet – de ne azonosítsa már a meghatározást, a kategóriát a minőségjelzővel, én ennyit kérek!
A kultuszminiszterséghez meg valóban jobban passzolt volna Brazil azon mondata, miszerint:
„Amúgy eleve a "művész" szót, mint olyant is kénsavval törölném ki a tankönyvekből, meg az egész kollektív tudatból cakkumpakk worldwide.”
Ez azért elég diktátor-szagú és hajmeresztő kijelentés – még akkor is, ha nagy a hőség.
„általában a populáris, "kommersz" alkotásokat szokták lenézni, pusztán a közérthetőségük miatt, pedig néha ez az egyik legnehezebb dolog a világon”
Én nem ismerek olyat, aki a kommerszet lenézné a közérthetősége miatt, olyat viszont igen, aki a felületes, klisékkel tűzdelt és ötlettelen tucattermékeket inkább kihagyja az életéből.
DE: én imádom a „jó” kommerszet és a legabsztraktabb, legkísérletezőbb alkotásokat is, ugyanis mindkettőt igyekszem a helyén kezelni és próbálok mindkettő felé nyitott maradni, hogy hathasson rám. Ami nagyon zavar – és valljuk be, ez a kommersznél gyakrabban fordul elő –, ha valami őrülten didaktikus.
Mellesleg én azt sem gondolom, hogy közérthetőt nehezebb alkotni, mint valami olyat, aminek eleve nincsenek meg vagy csak homályosak az alapjai, kevesebb fogódzónk, előképünk van ahhoz, hogy megfogalmazhassuk azt a belső valóságot, gondolatiságot, ami bennünket feszít és közszemlére kívánjuk tenni. A XX. század művészete végig arról szólt, hogy nem ábrázolni (másolni) akarja az eleve meglévő valóságot – azt minek, ha már úgyis létezik? –, hanem létre akarja hozni az újat, ami szintén érvényes, hiszen bennünk szunnyad.
De ez már messzire vezetne és melóznom kéne...
Zorró én a művészetfogalom megfoghatatlanságát nem ellened mondtam hanem az annak volt egy pici erősítése hogy ebből sokszor van félreértés, az emberek többféleképpen értelmezik. írhattam volna utána, hogy "ahogy te is írtad ugyanezt" de nem volt kedvem feleslegesen irosgálni :)
én nem bánnám Brazil "diktátorszagú" kijelentésének megvalósulását, de én SEM fogok tenni érte semmit, ez csak egyfajta gondolat, vágyakozás szerintem, sőt méginkább ilyen költői túlzás: gyakran fogalmazza meg így bárki a nemtetszését valamire
mint mondtam én nem utálom holdkórosékat, tőlem létezzenek :). a buszmegállóban magukban motyogó zakkantakat sem utálom, hadd mondják :) "addig amíg nem bántanak senkit"
végül: "Brazilnak egyébként szíve joga úgy nevezni magát vagy a tevékenységét, ahogy akarja, attól ő még művészetet fog csinálni, merthogy a művészet eszközeivel és csak azokkal él."
egy bazinagy dilemmára tapintottál rá, pont ez az a csapda ami miatt én sem szeretem ezt a szót. a hozzánk hasonló alkotókat 500 (de akár 200) éve nem művésznek hívták volna, hanem lett volna rendes speciális nevünk mint a többi MESTERSÉGet végző MESTERnek (már ha eléri az ember a címet). ez a szó azért jobb szerintem, mert ennek definíciója sokkal inkább függ az elemzéstől, mint az intuíciótól (nem úgy mint a művészetfogalom). nem akarok új vitatopikot nyitni, mert ennek a dilemmának, hogy miért szívta be egy fogalom azokat a mesterségeket amelyek a fül és a szem számára készítettek produktumokat nincs vége vagy megoldása. érdekes téma, de annyira nem érdekel és mint mondtam: nincs vége neki :)
azért a saját viszonyom ezzel kapcsoltban leírhatom: jó lenne, ha engem nem hívnának ugyanúgy mint azokat akiknek tevékenysége és attitűdje teljes mértékben taszító számomra, sőt csak a tevékenységüket nézve teljesen mást csinálnak mint én. megváltoztatni nem akarom őket, de gondolom nincs belőle baj, ha nem szeretem a velük való egykalapalá vevést. továbbra sem akarok a nevedben beszélni Brazil, de úgysejtem neked is ez b@$$za a csőrőd néha
Szerintem Menyust kellene megkérdezni erről az egészről :)
"Nem érted, hogy mindent tudok a művészetről, ember? Rájöttem a lényegére, bazmeg."
Menyus for president! :))))))))))))
Köszönöm a kisregényt Zorro!
Nem volt szándékom piszkálódni, bár utólag elég hanyagnak tűnik a kijelentésem. Kifejthettem volna a gondolatot, te pedig rengeteg karaktert megspórolhattál volna. Artúr értette. :)
Az abszolutumként hangzó spontán kijelentésekkel mindig takarékoskodni szoktam, mert jó sok félreértést szülnek. Fentebb ez történt. Az emberek eleve különböznek és tök másképp értelmezik a szavakat, más nyelvet beszélnek. Igazából ha jól körülnézek, az élet minden területe tele van ilyen félreértésekkel, de nem szoktam foglalkozni velük, hacsak nem érintenek közvetlenül, mint pl az angol wc, ami szintén egy félreértés...mégis mindenki használja és senki sem kérdőjelezi meg a hasznosságát. :)
Azt gondolom ugyanez a szitu a művészettel is. Azt szokták mondani, a műalkotást úgy értelmezi mindenki ahogy gondolja, és persze mindenki tudja, hogy a másik talán teljesen másképp látja ugyanazt. Egyeseknek Wagner is Zámbó Dzsimi egy adott szinten. Ezzel nincs baj, nem lehet mindenki műértő. Viszont a tömegbe bedobva ezek a műalkotások nem fejtenek ki jótékony hatást mindenkire.
Sokan találkoztunk már olyannal aki malevics fehér alapon vörös négyzetére azt mondta, hogy azt bizony ő is meg tudja csinálni.
Tegyük fel, hogy megcsinálja, anélkül, hogy végiggondolta/megértette volna, mit is csinált Malevics. Késöbb talán ebből fog élni, és mások őt követve ugyanezt teszik, az egekbe dicsérve őt aki eredetileg azt sem tudta mit is csinált. Persze meg tudja magyarázni, erre jó előre felkészül, már a csinálás közben. Mások halgatva a magyarázatát kedvet kapnak "továbbfejleszteni" az ő ötletét, egész jó kis tömeghisztériát kezdve ezzel. Egy okos ember talán kihasználja a szitut, és világszerte reklámozni kezdi a "művészt jó sok pénzt keresve ezzel. Ez ugyanaz az öngerjesztő folyamat, mint mikor alágyujtasz egy fazéknak, és forrni kezd a víz.
Kicsit késöbb jancsika épp lefelé tart a falvédőről, a rajzórán kinyitja a tankönyvet, amiben szerepel egy ilyen művészeti alkotás. Van benne egy kis reneszánsz is, meg némi ókori romhalmaz, és másegyéb. Egy kötetben. Azt mondják rá: az alapszintű műveltséghez elengedhetetlen. jancsika elhiszi, nem tesz fel azonnal kérdéseket, másolni kezd. Ez a "művészet" önmagát alakítja. jancsika nem csinál semmit. Később talán kérdezni kezd, de addigra már rég benne lesz a képzelődésben, és a kérdések fájni fognak.
Szóval nem a képregényekről beszéltem, nem is arról, hogy művészet-e, vagy sem. Nem is iparról és populáris-underground ellentétről, nem a médiumról és a megitéléséről a hazai médiában. Ezek nem rám tartoznak. Emberekről beszélek, ők közel vannak és kézzelfoghatóak. A felsoroltakat is mind emberek csinálják, akiket ha többnyire kérdőre vonnak afelől, hogy mit csinálnak, jópofának tünnek, vagy holdkórosnak. Természetesen ez nem baj... csak ismerni kell az értékét az igazán fontos dolgokhoz viszonyítva, azokhoz ami valódi és igazi bennünk emberekben.
Azok pedig nem a szavak, kijelentések, meghatározások, definiciók, nézőpontok, satöbbik.
persze ez is csak szubjektív nézőpont. Nem kell rugózni rajta, nekem mostanában nagyon fáj ez a szó, de persze tudom, hogy csak egy szó. Összesen hat betű. Én is jancsika voltam, és jancsikáktól tanultam...Da Vinci híján.
De majd veszek leckéket Menyustól. Biztos tudnék tanulni tőle. :)
B
Amúgy azok akikre gondoltam képregényes körökben nem mocorognak - egyenlőre. De felesleges neveket említenem, mert nem ócsárolni akarom őket. Let it be! Megélnek abból amit csinálnak és fejlesztik azt az oldalukat, amelyikről azt gondolják, hogy jó nekik. Mi ugyanezt tesszük, csak a képregény egy speális állatka. Ha úgy adódna, hogy együtt kéne dolgoznom velük, talán elővenném a bikatürelmemet és alkalmaznám is rajtuk. Ki tudja, hátha beindul az adok-kapok téma...elvégre mindenkitől lehet tanulni valamit.
B
Brazil, köszönöm a választ!
Igyekeztem rövidre fogni, de lehetetlen. :)
Bár ne sajnálj a karaktertenger miatt: mostanában főleg forgatókönyveken dolgozom (ha van egy kis időm), nem árt egy kis bemelegítés. ;)
„Sokan találkoztunk már olyannal aki malevics fehér alapon vörös négyzetére azt mondta, hogy azt bizony ő is meg tudja csinálni.”
Így van, egy egyenlő oldalú fekete négyzetet mindenki meg tud festeni. A probléma ott kezdődik, ha „Jancsika” a Maleviccsal kezdi, illetve nem kerül olyan helyzetbe, hogy az adott mű kontextusa is ismertté váljon számára, hogy el tudja helyezni magát a szellemiséget. (Kép, ugye mint IKON. Az ikonon keresztül a szellem, a Szentség fogalmazódik meg és korántsem az a festett falap a lényeg.)
Ugyanis a forma minden esetben üres, tartalommal csak mi töltjük meg és a kontextus ugyan figyelmen kívül hagyható, csak éppen akkor struccpolitikát folytatunk, ami elterel az értelmezés és megértés útjáról. Márpedig élvezni, értékelni is akkor tudunk valamit, ha értjük, ha van hozzá valami fogódzónk, hiszen akkor mindjárt lesz hozzá közünk is.
Malevics szuprematizmusa egy szellemi-alkotói folyamat (nem végleges, lezárult) eredménye, ami abból a tényből indul ki, hogy a világon minden forma absztarkt, csak mi adunk neki értelmet. (A „tárgy nélküliség” tulajdonképpen visszavisz minket a kezdetekhez.)
Ha tapasztalati úton nem épül egymásra bennünk az egyes (önmagukban) absztarkt színek, formák, szavak stb. viszonya, kontextusa, akkor ugyanolyan üres, semmitmondó absztrakt valamik maradnak, mint kezdeti érzékelésük pillanatában.
Ha nem láttunk még almát, de gyümölcsöt már igen, eleve tudunk valamit kezdeni vele – szemben mondjuk egy olyan vak, süket, néma és érzőidegekkel egyáltalán nem rendelkező emberrel, akit mondjuk születése óta egyébként is elzárnak minden környezeti hatástól és intravénásan táplálnak.
Sok ember ott „cseszi el” – vagy eleve nincs szerencséje, hogy egy figyelmes tanárral vagy baráttal hozza össze a sors –, hogy a végeredmények felől közelít – jobb esetben – a kiindulóponthoz, de többnyire inkább csak benyeli azt úgy, ahogy van. Így persze, hogy a többség számára a XX. század művészete emészthetetlen, megüli az ember gyomrát. Pedig – és erről Rényi Andrásnak a Mindentudás Egyetemén elhangzott, Rembrandt és Caravaggio művészetén keresztül szemléltetett előadása is jó példa – a korábbi korok művészete sem szólt a kontextusokban járatlan, tanulatlan átlagembernek. Egy XVI. századi földműves csodálatát maximum az általa már értelmezett (eredetileg absztrakt) formák (gyümölcsök, tálak, emberi arc stb.) valósághű visszaadása jelentette, ellenben ennél tovább már ő sem látott le, pedig a művek ilyetén „felülete” csak a jéghegy csúcsa.
Mondjuk ezért sem nagyon tudott különbséget tenni egy tisztességes iparosmunka és egy remekmű között.
Na, de ez már messzire vezetne...
A lényeg, hogy így kommentekben nagyon nehezen jön le, hogy az ember pontosan mire is gondol, így el tudom képzelni, hogy valakinek az ugrik be (mondjuk) rólam, hogy valami patetikus magaslatokban gomolygó, lila ködben lebegek és talán úgy foghatok neki az alkotásnak is, mint aki tisztában van tette világmegváltó súlyával. Egy fenéket, aki így fog hozzá, az valóban holdkóros és nem sok jó kerül ki a kezei körül. ;)
Pedig már a suliban is azt próbáltam megértetni a lurkókkal, hogy a művészet élvezete nem több annál, minthogy friss levegőt veszünk, elfogyasztunk egy nagy tál finom ételt vagy futunk egy jót a szabadban. Végtelenül természetes és annak is kell maradnia. Majdnem hogy észrevétlennek. Ha kényszernek érezzük a „fogyasztását”, megette a fene. (A sznobizmus lényege éppen ennek a kényszernek a perverz ismételgetése, önbecsapás.)
Pont az a baj, hogy az emberek többsége soha nem találkozik olyan útmutatóval, ami nem a „művészet” elidegenítő, magasztos eszméit próbálná szertefoszlatni és a lényegét, a természetes szükségét megmutatni.
Magyarul (és a képregényes körökben is azt tapasztalom, hogy többen tévesen használják a meghatározást): nem az a művészet, amit nem értünk. Ha valamit meg lehet érteni, akkor – kerüljön bár az nehézségekbe is (hiszen minden igazán értékes dolog megszerzése abba kerül), de – azt előbb-utóbb meg is értjük és élvezhetjük is akár. De a sült galamb nem fog az ember szájába repülni.
Itt jegyzem meg, hogy most már érteni vélem, hogy mire gondoltál/gondoltatok a holdkórosokkal, de továbbra is azt gondolom, hogy elbeszéltünk egymás mellett. Megpróbálom egy érthetőbb példával alátámasztani, hogy mi miatt kaptam fel a fejem a sommás kinyilatkoztatásodra. ;)
Vegyük példának a „hazát” és a „hazafit”.
Nem vagyok benne biztos, hogy csak az az igaz hazafi, aki a zoknijára is árpádsávot hímez és székely himnuszra kavarja délben a gulyást, én legalábbis nem ilyen vagyok. DE annak ellenére, hogy számtalanszor kifakadok néha, nagyon szeretem a hazámat, a kultúráját és örülök, hogy részese lehetek – ha valami széppel és jóval hozzá is tudok járulni, arra pedig büszke vagyok. (Arra nem lehetek büszke, hogy magyar vagyok, mert azért nem tehettem semmit.)
Azt meg végképp nem gondolom, hogy az utcán randalírozó, gyújtogató, kukaborogató és agresszorkodó szabadcsapatok lennének az igaz hazafiak. (Ők inkább szégyenei a hazának.)
DE ezen jelenség miatt még nem fogom cikinek érezni használni a „haza” és „hazafi” kifejezéseket, pár tucat „holdkóros” miatt nem fogom „kénsavval kitörölni„ a „művészet” kifejezést a szótáramból. Remélem, így érthetőbb, én erre gondoltam. ;)
„...csak ismerni kell az értékét az igazán fontos dolgokhoz viszonyítva, azokhoz ami valódi és igazi bennünk emberekben. Azok pedig nem a szavak, kijelentések, meghatározások, definiciók, nézőpontok, satöbbik.”
Már hogyne lennének az utóbbiak fontosak, sőt, meghatározóak?
Én megrögzött humanistaként természetesen minden embert elsőként az emberi mivoltában, méltóságában tisztelek és csak abban tekintek egyenlőnek. No de a következő lépcsőfok az egyes emberek megítélése, értékelése a szememben, ami éppen a szavaik, kifejezéseik, nézeteik stb., megismerése után alakul ki bennem.
És persze vannak még a produktumaik, a munkájuk, amit viszont megint egy újabb halmazba helyezek. Hiszen számtalan alkotózseni élt már eddig is, akik remekműveket alkottak, de elviselhetetlen emberek voltak vagy nézeteket vallottak. Ezt a kettőt külön kell tudni választani.
Végezetül, ez az, amit ebben az OFF-cunamiban már magam sem értek:
„Amúgy azok akikre gondoltam képregényes körökben nem mocorognak - egyenlőre. „
Na most az igazi félreértésre szerintem ez adhatott okot, úgyhogy továbbra sem értem, hogy ha Attilához vagy a vele készült interjúhoz (pláne a képregényhez) semmi köze nem volt a kijelentésednek, akkor miért is került elő? :))
További jó munkát! ;)
Zorro
Bocs, még annyit:
„egyelőre" ;)
stimmel amit mondasz, valami ilyesmi az én kiindulópontom is, amikor helyre akarom tenni a dolgokat. Azonban!
"Hiszen számtalan alkotózseni élt már eddig is, akik remekműveket alkottak, de elviselhetetlen emberek voltak vagy nézeteket vallottak. Ezt a kettőt külön kell tudni választani."
Na például erre (is) gondoltam, amikor holdkórosokról beszéltem. :) Amit irtál valóban tök természetesnek hangzik, és nem kérdőjelezi meg senki. Tényleg úgy tűnik, mintha két-három gyengeségből fakadó jellemvonás simán megférhetne másik két-három mellett, amik a művészi hajlamot erősítik. Meg is fér, emberek vagyunk.
Már csak az a kérdés, hogy az alkotás alatt melyik nyilvánul meg, és milyen körülmények között. És ha belül ellentmondás van, akkor ki is alkot tulajdonképpen? És mire elkészül a kész mű, vajh mi marad abból amit eredetileg szándékozott létrehozni az ember? Elárulom: nem sok. :)
Tegyük fel, hogy Pék vagyok, és valóban nagyon szeretek kenyeret sütni, de mellette szeretek még egy csomó mindent. Például szeretek cickókat markolászni és a kemence mellett lóg egy pamela anderson poszter. Vajon tudok-e mindíg ugyanolyan frankó kenyeret sütni?
Szóval leszögezhetjük, hogy a szavak jelentése nem állandó. Persze a csőtoll mindig csőtoll marad, de az ember nem tud folyamatosan ugyanaz lenni. Pláne, ha művész. És az a művész aki folyton azt képzeli magáról, hogy művész, még akkor is amikor épp a vörösbort öklendezi, az - szerintem - téved.
De hagyjuk már másra a billentyük leütögetését, személyesen majd megvitatjuk ha lesz rá alkalom.
Illetve ez itt pont a reklám helye: 29-én a Roham kávézóban KKK-n például. :)
És neked is jó munkát!
B
Megjegyzés küldése