2010. május 5.
2010. május 1.
„...jelenetek Alsó-Bajorországból"
Mostanában keresett meg egy ügynökség – látva a Múlt-korban megjelent „másnapos" körképet –, hogy rajzoljak joviális, pirospozsgás sramlizenészt egy echte bajor étterem számára. Gáspár Tamás kolléga ezúttal is a segítségemre sietett, így legalább a színezés virtuozitásához nem férhet kétség.Alant a korábbi, kihúzott verzió, még (szőrmentén) télapóba oltva. De fiatalításra, azaz némi szakállritkításra volt szükség.
Nem mellesleg, ha már „bajorkodunk": a Nemzeti új darabja mellett ajánlom figyelmetekbe az egyik kedvencemet, a szlovén Laibach feldolgozását az Opus Dei albumukról:
CÍMKÉK:
Hazai alkotók
2010. április 30.
Gróf, Marabu, Tomster

Idén először kerül megrendezésre a Budapesti Képregény- és Karikatúra kiállítássorozat, melynek keretében május 5-től hat helyszínen tekinthetők meg képregényes tárlatok a belvárosban. A túra végét a május 22-én a Magyar Képregény Szövetség által immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Képregényfesztivál jelenti. A hat helyszín közül a kArton Galériában a fesztiválon átadásra kerülő Alfabéta-díj szakmai zsűrije által a "kép-sor" kategóriában jelölt három alkotó képregényei és karikatúrái tekinthetőek meg.
A három jelölt nem más, mint Gróf Balázs, az Est lapok képregényguruja, Marabu, a hazai karikatúra világ egyik legismertebb alakja, valamint a két veterán mellett egy fiatal tehetség, Pásztor Tamás, aki Tomster hihetetlen kalandjainak krónikása.
Gróf Balázs képregényrajzoló, animációs filmkészítő, illusztrátor, reklámgrafikus. Immár tizennegyedik éve szolgáltatja hétről-hétre a képsorokat az Est lapokba, ezzel egyedülálló sikert könyvelve el nem csak e műfaj, de a teljes hazai képregényes élet színterén. Az évek során bőven volt alkalma kísérletezni a comic strip műfajában rejlő összes lehetőséggel, mire néhány éve már nem csak három panelből álló, de teljes oldalas alkotásokkal is megörvendezteti rajongóit. Gróf társadalomkritikus, mindig aktuális és kíméletlenül őszinte.
Pásztor Tamás önéletrajzi ihletésű karaktere, Tomster az elmúlt évek során számos képregényes antológiában, válogatás kiadványban felütötte fejét, önálló gyűjteményes kötetére azonban egészen a tavalyig kellett várni. Pásztor remekül leste el a stripkészítés csínját-bínját, és a külföldi receptet remek érzékkel adaptálta, hazai ízekkel egyedivé téve alkotásait. Tomster karaktere az egyetemista srác típusfigurája, így mindannyian ismerjük egy kicsit, és könnyen azonosulunk vele.
"Dodó, gondolj egy számra!" A hazai köztudatban lassan összefonódik a Rolling Stones klasszikusa Marabu bizarr, űrlényszerű bogarainak bájos idiotizmusával. Már csak idő kérdése, mikor válhatnak a Dodók legalább olyan népszerűvé itthon, mint külföldi elődei, a cinikus, lusta macska vagy a filozófiai és etikai kérdéseken merengő kisfiú és az ő tigrise. A szerző azonban nem csak a Dodóknak köszönhetően ismert; több mint 20 éve jelennek meg munkái folyóiratokban, kezdve a Ludas Matyitól a Kretén magazinon, a Népszabadságon és a Hócipőn át egészen a HVG-ig.

Egy kicsit off...
2010. április 23.
Vortex

260 oldal, kb. 80 illusztráció - végre elkészült és hamarosan megjelenik a Vortex - azaz a "Mint az árnyak" címre hallgató, igen gazdagon illusztrált kisregény. A Colin J. Fayard író, az MKA-tag Vass Richárd illusztrátor és a designerként közreműködő Lichtenstein Merlin neve által fémjelzett kötet blogját itt találják az érdeklődők.
CÍMKÉK:
Ajánló,
Hazai alkotók,
Vortex
2010. április 20.
Képregényfigurákkal reklámozzák a szegedi kajak-kenu Világkupát
Az alkotó, Németh Levente a MATT alapító tagja. Munkái itt láthatók. A pojektről bővebben az Index.hu sportrovatában.
CÍMKÉK:
Reklám és képregény
2010. április 15.
2010. április 14.
Exit Through The Gift Shop
A hamarosan bemutatásra kerülő Banksy filmben is vannak pixelek - íme az első 5 perc:
CÍMKÉK:
Ajánló,
Banksy,
street art
2010. április 12.
Pixels
A filmet a párizsi székhelyű One More Production készítette. Az író-rendező Patrick Jean. Mivel a Dailymotion eléggé túlterhelt (ott 2 millió felett jár a videó nézettsége), beraktam az Origo kevésbé esztétikus, de lényegesen gyorsabb megosztójáról is. Íme:
2010. április 11.
Választás 2010
A Pallas szerint: Pacal: a kérődző emlősök gyomrának harmadik rekesze, melyet százrétünek v. leveles gyomornak is neveznek. (L. Kérődzés.) P.-nak a közéletben tulajdonképen a szarvasmarha és juh éppen említett gyomorrészéből készült, könnyen emészthető és tápláló becsinált levesfélét nevezik.A könnyen emészthetőségről nekem még az jutott eszembe, hogy "Because everything I say is everything you've ever wanted to hear".
Szal rohanjuk a fülkébe és ikszeljük be azt, akiről leginkább elhittük, hogy a segítőszándék vezérelte arra, hogy odatolja a nevét a cetlire! :)
2010. április 9.
Lanczingerz on the Wall
Puskin Kávéház, 2010. 04. 15. - 05. 01.
Guta nyomozó, kődelfin, Zsuzsa Lajos, Hilda, Fat Girl, beatboxoló macskák - szereplők a Lanczinger-féle mozgó- és állóképes miniverzumból.Lanczinger Mátyás 2009-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció szakán, diplomamunkája címe All That Cats, mely egy animációs rövidfilm füzér beatboxoló macskákról. Képregényeket is készít, 2004 óta tagja a Magyar Képregény Akadémia egyesületnek. A kiállítási anyagban szerepelnek eredeti képregényoldalak, 1-1 képkocka saját animációkból, vázlatok, firkák, vektoros és kézi grafika vegyesen, ízelítőt adva az eddigi életműből.
Megnyitó: Április 15., este 20h
Programok
Koncert: Deep Husky, Defa (beatbox)
Vetítés: All That Cats
Dj: DJ NG
Programok
Koncert: Deep Husky, Defa (beatbox)
Vetítés: All That Cats
Dj: DJ NG
2010. április 8.
2010. április 7.
Tikos Péter a Geekz.Blogon
A Santito által készített interjú a Geekz.Blog képregényalkotókat bemutató The Mexican Stand-off sorozatának 5. részeként jelent meg.
CÍMKÉK:
Hazai alkotók,
Interjú,
Sajtó
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)