2009. április 13.
2009. április 10.
Pinkhell 6.
2009. április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztivál alkalmával vehetik kezükbe az érdeklődők a Pinkhell 6. számát. Tervezett tartalma a következő:Felvidéki Miklós: Noname
Haragos Péter: Strip
Szabó Jenő - Felvidéki Miklós - Tikos Péter: Pernye - Koronasirató
Lakatos István: Vasárnap
Szabó Jenő - Fórizs Gergely - Haránt Artúr: Droidok városa
Felvidéki Miklós - Zorro de Bianco - Haránt Artúr: Fekete Holló - Ki a király?
Zorro de Bianco - Graphit: Orlando
2009. április 9.
Alfabéta-jelöltek 2009: Papír(on)
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a papír(on) alkotója, Szentgyörgyi Ottó.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?Ottó: - Maga a papír(on) 2007-ben született meg, amint volt értékelhető darab is, saját blogot kapott, így indult az egész, így lett webcomic. Aztán felkerültem vele a legfontosabb hazai képregényes oldalakra, ami nem csak az egómnak használt, nagy és fontos lépés volt afelé, hogy papíron is megjelenhessek. Egyébként egyszer egy általános iskolai újságban is viszontláttam pár csíkot, ami nem tudott zavarni, azt hiszem inkább elismerésnek vettem.
Fontosnak érzem itt megjegyezni – és gyanítom a kiadóm is –, hogy Április 1-től országosan lehet kapni a NÉGYZET – Az első abszurd kör című kis kiadványunkat, aminek első felét teszik majd ki a papírjaim.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Ottó: - Mint gyerek természetesen Jim Davis Garfield-je volt az alap, már-már szenvedélyesen rajongtam érte. Felnőtt fejjel a Wulffmorgenthaler csíkok indítottak be leginkább, és persze a Marabu bácsi és Göndöcs Gergely, akikről nyugodtan mondhatom, példaképek. Velük külön öröm az első ötbe kerülni, bár az, hogy így történt, számomra sokat mond az esélyekről. Mármint az enyémekről...
Ha már a hatásokról beszélünk, akkor azt kell mondanom, nagy szerencsémre maga a humor mindig erősen jelen volt az életemben. Alapvető ugyebár a Monty Python, a L'art pour L'art társulat áldásos tevékenysége, valamint ki kell még emelnem a South Park-ot is.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?Ottó: - Igazából meglepett, főleg talán azért, mert mint kezdő, nem sokat tudtam a hazai díjakról, így az Alfabéta-díjról sem. Bár, ha utánanéztem volna, biztos rátalálok, de gondolni sem mertem, hogy ez engem érintene... Szóval öröm és meglepődés. Ezek jó dolgok persze. Ha pedig esetleg én kapnám meg (egy szakmai zsűritől), az hatalmas dolog lenne, elmondhatnám, hogy „díjnyertes képregényem van!” (Most mosolygok)
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Ottó: - Ilyen kérdést meg hogy lehet feltenni? Illetve hogy illik válaszolni? A papír(on) annyira jó, hogy a Magyar Nyelvújítók Szövetsége már egy teljesen úgy szintű „királyságot” kifejező szón dolgozik. Azt írták, hogy jól haladnak vele. Egyébként messze nem tartom tökéletesnek, az egyetlen, amivel elégedett vagyok, a külső.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Ottó: - Mint már mondtam, a kis kiadványunk első felét teszi ki a papír(on), a második felében minden hónapban egy új képregény kap majd helyet. Egyébként emiatt most hét különböző strip-sorozaton dolgozom egyszerre, némelyiken már „igazi” grafikus bevonásával. Ahogy én látom, idiotizmusban ezek is a topon lesznek. Ezen felül egy évek óta a fiókban heverő nagyjából száz oldalas akcióképregény alapjául szolgáló sztorin kezdtünk dolgozni egy rajzolóval, de ezt megakasztotta – ez egyébként örömteli – kis újságunk létrejötte. Ezt a nagyobb munkát egyszer mindenképpen szeretném befejezni, mert még csak pozitív visszajelzést kaptam vele kapcsolatban.
2009. április 8.
Sláine movie
Pat Mills által is nagyra értékelt fan film a kelták hős királyáról, Sláine Mac Roth-ról, a Szarvas Istenről, Miguel Mesas prezentálásában.
2009. április 7.
Képregénypolc
Biztosan nincs köztetek túl sok olyan, akinek képregény tárolási gondjai lennének. Ha mégis akadna, már nem kellene túl sokáig keresgélnie a stílusos megoldást. :)2009. április 6.
Alfabéta-jelöltek 2009: A Naravan IV Ostroma - Epilógus
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Naravan IV Ostroma Epilógusának alkotója, Kovács Péter. Mivel ez Péternek immáron a második idei jelölése, ezért most más, személyre szabott kérdéseket kapott.
Miért érezted úgy, hogy jól esne egy epilógus a Naravan IV Ostromához?
Péter: ― Mivel a képregényeimmel kapcsolatos észrevételekkel szinte csak a neten találkozom, az alábbi megjegyzések arra ösztönöztek, hogy némi magyarázattal lássam el a Naravant:
Péter: ― Mivel a képregényeimmel kapcsolatos észrevételekkel szinte csak a neten találkozom, az alábbi megjegyzések arra ösztönöztek, hogy némi magyarázattal lássam el a Naravant:
“És a Naravan IV ostroma az tényleg ennyi, egy oldal? Mert olyan, mintha félbe lenne hagyva.”
“A Naravan IV ostroma: Bevallom, nem tudom mi történik pontosan az utolsó képkockán. Egy idegen van a sisak alatt? És tényleg, mintha félbe maradt volna.”
“Naravan: Ehhez hülye vagyok”
“A Navarin IV Ostroma: Hogy őszintén megmondjam, túl sok cselekménye nem nagyon volt. Nem is nagyon értem.”
stb.
Természetesen nem hagyhattam ki az Ötödik napon főszereplőjét, Csöpit sem:“A Naravan IV ostroma: Bevallom, nem tudom mi történik pontosan az utolsó képkockán. Egy idegen van a sisak alatt? És tényleg, mintha félbe maradt volna.”
“Naravan: Ehhez hülye vagyok”
“A Navarin IV Ostroma: Hogy őszintén megmondjam, túl sok cselekménye nem nagyon volt. Nem is nagyon értem.”
stb.
“Az ötödik napon: Nem tudom, én ezt sem igazán értem. Történt valami számottevő? Vagy ez csak az alien fanoknak szól? Vagy az alkotó egyszerűen belátta, hogy nem kell mindenféle marhaságot az emberekre tukmálni, csak elmesélni egy egyszerű, hétköznapi történetet, ami az akció éhségünket hivatott kioltani?”
Láthatóan vonz a sci-fi. Milyen tudományos fantasztikus művek gyakoroltak rád nagy hatást? (itt elsősorban nem képregényes művekre lennénk kiváncsiak)
Péter: ― Írók közül, néhány kivételtől eltekintve, felsorolhatnám a múlt század nagy alkotóit. Párat kiemelnék a teljesség igénye nélkül: Stanislaw Lem, Sztrugackij testvérek, Frank Herbert (Dűne sorozat), Frederik Pohl (Hícsi saga, az utolsó kötettől eltekintve), Philip K. Dicktől szinte minden. A kortárs írók közül már sajnos kisebb a választék, talán China Miéville és Iain M. Banks művei a leginspirálóbbak.
Filmek tekintetében abszolút első helyen áll Ridley Scott Alienje, részben a Giger alkotta látványvilágnak köszönhetően. Sajnos hajlamos vagyok a műfajon belül válogatás nélkül szinte mindent megnézni; ennek előnye az, hogy néha a legváratlanabb helyeken bukkan fel valami értékelhető. Bár szigorúan véve nem sci-fi, de Hayao Miyazaki nevét mindenképpen megemlíteném.
Péter: ― Írók közül, néhány kivételtől eltekintve, felsorolhatnám a múlt század nagy alkotóit. Párat kiemelnék a teljesség igénye nélkül: Stanislaw Lem, Sztrugackij testvérek, Frank Herbert (Dűne sorozat), Frederik Pohl (Hícsi saga, az utolsó kötettől eltekintve), Philip K. Dicktől szinte minden. A kortárs írók közül már sajnos kisebb a választék, talán China Miéville és Iain M. Banks művei a leginspirálóbbak.
Filmek tekintetében abszolút első helyen áll Ridley Scott Alienje, részben a Giger alkotta látványvilágnak köszönhetően. Sajnos hajlamos vagyok a műfajon belül válogatás nélkül szinte mindent megnézni; ennek előnye az, hogy néha a legváratlanabb helyeken bukkan fel valami értékelhető. Bár szigorúan véve nem sci-fi, de Hayao Miyazaki nevét mindenképpen megemlíteném.
Hogy értékelnéd azt a 2008-t, aminek eredményeként immáron a második kategóriában jelölnek Alfabéta díjra?
Péter: ― Eredményes, tekintve hogy egyéb publikált képregényem nem is volt tavaly. Ami viszont szomorú, hogy kevés szabadidőmnek köszönhetően egyéb publikált képregényem nem is volt tavaly. A fentieken (Kántor, Naravan) kívül készült ugyan még egy, a Mátyás király képregénypályázathoz kapcsolódó 8 oldalas munka, de ennek megjelenése még kétséges. De persze nagyon örülök a jelölésnek. Világbéke! :-)
Péter: ― Eredményes, tekintve hogy egyéb publikált képregényem nem is volt tavaly. Ami viszont szomorú, hogy kevés szabadidőmnek köszönhetően egyéb publikált képregényem nem is volt tavaly. A fentieken (Kántor, Naravan) kívül készült ugyan még egy, a Mátyás király képregénypályázathoz kapcsolódó 8 oldalas munka, de ennek megjelenése még kétséges. De persze nagyon örülök a jelölésnek. Világbéke! :-)
Alfabéta 2009: Kép-sor kategória
Bayer Antal (az MKSZ elnöke) helyzetjelentése:
Immár negyedik alkalommal, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerül sor az év legjobb képregényeinek a díjazására.
A "kép-sor" kategória mindazokat a sorozatokat és egyedi képregényeket tartalmazza, amelyek vagy képcsík, vagy maximum két oldalas formában jelentek meg. Harmincnál valamivel kevesebb tétel közül választhatott az előzsűri.
Marabu: Csöpögő könnycsöppök (Kretén 91-92)
Göndöcs Gergely: Dr. Sör Kálmán moziba megy (A Dr. Sör Kálmán, matematikus c. gyűjteményes kötetben megjelent epizód)
Kovács Péter: A Naravan IV ostroma, epilógus (Panel 6)
Szentgyörgyi Ottó: Papír(on) (Megjelent önálló kötetben, szerzői kiadásban és megtekinthető a Papír(on) blogon)
Haragos Péter: Strip (Megjelent a Pinkhell 5. számában és megtekinthető a Strip honlapon)
Immár negyedik alkalommal, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerül sor az év legjobb képregényeinek a díjazására.
A "kép-sor" kategória mindazokat a sorozatokat és egyedi képregényeket tartalmazza, amelyek vagy képcsík, vagy maximum két oldalas formában jelentek meg. Harmincnál valamivel kevesebb tétel közül választhatott az előzsűri.
Marabu: Csöpögő könnycsöppök (Kretén 91-92)
Göndöcs Gergely: Dr. Sör Kálmán moziba megy (A Dr. Sör Kálmán, matematikus c. gyűjteményes kötetben megjelent epizód)
Kovács Péter: A Naravan IV ostroma, epilógus (Panel 6)
Szentgyörgyi Ottó: Papír(on) (Megjelent önálló kötetben, szerzői kiadásban és megtekinthető a Papír(on) blogon)
Haragos Péter: Strip (Megjelent a Pinkhell 5. számában és megtekinthető a Strip honlapon)
2009. április 4.
Alfabéta-jelöltek 2009: Miserere homine
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Miserere homine alkotója, Lakatos István.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
István: – Noha korábban is rajzolgattam, de történt valami két és fél évvel ezelőtt: akkor kerültem be a pszichiátriára. Valami akkor nagyon megváltozhatott bennem, mert a rajzaim is hirtelen másmilyenekké váltak. Valahogy helyük és mélységük lett. Akkoriban rajzoltam meg A kis gyufaárus lányt. Ezt és az utána következő meséket – nevezetesen a Lencsilányt – az Előszezon blogra raktam ki, amelynek tagja vagyok, a sok költő közt egyedüli képregényrajzolóként. Néhány korábbi kísérletet leszámítva, az első, nyomtatásban is megjelent munkám éppen a Miserere homine – Ember, irgalmazz volt, tavaly augusztusban, a Műútban. Amikor kézbe vettem a lapot, állítólag egészen földöntúli vigyor kerekedett a fejemre – hogyne, hiszen végre beteljesült egy álom. Képregénynek papíron a helye.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
István: – Az egész a Kaland-Játék-Kockázat könyvekkel kezdődött. Azokban találtam rá John Blanche-ra. Azután jött Simon Bisley, Kevin O'Neil, Eric Powell, Sam Keith és Mignola. Meg a régi magyar mesekönyvek rajzolói, főként Sajdik Ferenc és Heizelmann Emma. És hát persze Tim Burton. Meg Schiele. Nemrég fedeztem fel egy spanyol képregényrajzolót, Tony Sandovalt. Azért is örültem annak, hogy rátaláltam a munkáira, mert mostanában már nem tudok annyira lelkesedni, mint teszem azt egy éve.
Az utóbbi időben felfedeztem magamnak a steampunkot és a retro future-t, az Ember, irgalmazzba már bele is szőttem ezeket. Viszont steampunk-elemek az egyik Lencsilányban is lesznek, persze mértékkel. Azután pedig ott van Batman. Hellboy mellett ő is nagyon fontos nekem.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
István: – Örültem, hogy a viharba ne örültem volna neki. Különösen, hogy már az első igazi megjelenésemre megkaptam a jelölést. A győzelem már nem érdekel, ha megkapom a díjat, megkapom, ha nem, nem. Valami akkor is történt és egyelőre nagyon jó ez így.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
István: – Ha egyszer befejezek valamit, nem nagyon foglalkozom vele. Nyilván máshogy oldanék meg dolgokat, mert azóta remélem fejlődtem. Talán beleestem az „elsőre mindent akarok" csapdájába is, de legalább ezt is letudhattam. Nagyon sokat melóztam vele és sokat ki is vett belőlem. Viszont a történeten semmit sem változtatnék, különösen mert ért néhány olyan felfedezés, ami miatt komolyan megrémültem. Mintha valamire rátapintottam volna. Tisztára, mint egy Philip K. Dick regényben... És a befejezést illetően is hallottam különböző értelmezéseket. Ez pedig mindenképpen jó, mert bebizonyosodott, hogy önálló élete van.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
István: – Hehe. Ha a terv azonos az álmodozással, akkor sok tervem van. Addig nem tartom magam igazi képregényrajzolónak, amíg össze nem hozok egy Lencsilány-kötetet. Ez a legfontosabb. Van egy másik mesevilágom is, ami halott kisgyerekekről szól. Időnként előveszem a táltoslányról szóló ötletemet is, ez már évek óta formálódik. A magyar mitológiát ötvözném egy egészen kevéssé alternatív 20-as évekkel, de van benne okkultizmus, némi Lovecraft, zeppelinek és középkori lovagsereg. Ezek persze mind nagyobb terjedelmű képregények lennének. Aztán néha álmodozom egy Szíriusz kapitány képregényről is, mert a hangjátéksorozatot agyonhallgattam és a regények is meghatározták a gyerekkoromat. A rövidebbek már reálisabbak: nyárra talán megjelenik a Csáth Géza novellájából készült Fekete csönd, illetve egy sajátos, meseszerű képregény, amihez Toroczkay András barátom fog verset írni. Addigra remélem találok munkát is és akkor már majdnem minden szép és jó és önfeledt lesz. Addig viszont csak fogaknak csikorgatása.
2009. április 3.
Sző, fon, de nem takács
A bloggeren találtam és egyből megszerettem. Remélem nektek is legalább annyi örömet okoz majd, mint a cicáknak.
2009. április 2.
2009. április 1.
Alfabéta-jelöltek 2009: Az apák bűnei
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk Az apák bűnei két alkotója, Fehér Zoltán (Zorro de Bianco) és Zabos Csaba (Graphit).
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Graphit: – 2006 óta jelennek meg képregényeim a Pinkhellben. Az első, A torony című munkámat is Zorro jegyezte, a The Gang-et Pap Károly, a Másnapot pedig Péteri Gábor írta.
Zorro: – Alapvetően rajzolónak és nem írónak tartom magam, a mostani jelölés mégis mint írót érint. Képregényeket persze mindkét „munkakörben” elkövetek. Az első, nyomtatásban is olvasható munkám 2003 márciusában a Mások magazinban jelent meg. Ha anno a szerkesztők nem rágják a fülemet, hogy az addigi karikatúráim folyományaként mégiscsak kijárna már egy jó kis képes sztori az olvasóiknak, valószínűleg soha nem vágok bele és nem térek vissza a gyerekkorom nagy szerelméhez, a képregényhez. Nem támasztottak elvárásokat, a cél pusztán egy olyan képregény elindítása volt, ami melegekről szól és a mai Budapesten játszódik. Az első nyolc oldalt az egyik színházkritikus/író barátommal szültük meg, a szereplők kitalálása és jellemrajza legalábbis az ő fantáziáját dicséri. Később a Szivárvány köz több stripet is megélt és egy három oldalas kis lektűrre is elégnek mutatkozott. Az utóbbiakat már mint író is jegyeztem – tapasztalhatóan nem sok sikerrel. (A témában egyébként sem lehet lekörözni a Max und Moritz-díjas képregényklasszist, Ralf Königet.)
Ez a „kis” kitérő meghatározta a jövőmet: a festészettől elkanyarodva, gyakorlatilag teljes mellbedobással a képregény mellett köteleztem el magam.
Ha a kérdés az idei jelölésre vonatkozik, akkor leginkább csak azokat a képregényeket sorolnám fel, ahol íróként is jegyzem magam. Ilyen a Vogel, a csíkos pizsamában maradt kis zöld és csúf fiúcska sztorija, aki a Kemenes Tamás által írt első (és félbemaradt) kalandja után is hű maradt a Pinkhell magazinhoz. Saját interpretációmban és strip-formátumban a lapunk 3. számában lehetett vele találkozni. Szintén a Pinkhellben jelent meg az első novella-adaptációm, amit Jorge Luis Borges A halál és az iránytű c. műve alapján követtem el. A feldolgozás bizarr ziccerét, miszerint a szereplőket állatfigurákkal helyettesítettem, Fritz Zoli remek, kifejező, karakterjegyekre kihegyezett rajzai (szerintem) ragyogóan feloldották. Az apák bűnei, amit Graphitnak írtam, szintén adaptáció és Christianna Brand novellája alapján készült.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Graphit: – Gyerekoromban, amikor talán még olvasni sem tudtam, a Disney-féle képregényeket nézegettem, később pedig az Asterix lett a nagy kedvencem. De nagy hatással volt rám Möebius, Hermann Huppen, Max Bunker és Dubravko Matakovic is.
Zorro: – A jelöléshez köthető válasz ismét csak „prózai”. Próbálok tehát az írói oldalára fókuszálni.
Úgy vettem észre, hogy leginkább azok a munkák vannak rám nagy hatással, ahol maga a mesélhető, anekdotaként is továbbadható, csupasz sztori általában nem sokat mond el magáról a műről. Ebben az esetben, ha pusztán a történés elemeit ragadjuk csak ki, nem fogjuk tudni közvetíteni az adott film, regény vagy képregény „üzenetét”, mert az jóval rejtettebb, illetve élményszerűbb. (Sokan erre használják a „hangulata van” jelzőt, pedig nem erről van szó – ez ugyanis úgy hangozhat, mint amikor egy nőre azt mondjuk, hogy „érdekes”.) Egyébként nem érzek minőségbeli differenciát a „sztorizható” és a történetről leváló, áttételesebb, „metafizikusabb”, kódoltabb alkotások között – egyik sem értékesebb, mint a másik. A saját típusán belül a zsánerekben gondolkodó és inkább szórakoztató képregények ugyanúgy lehetnek remekművek vagy fércmunkák, mint a vaskosabb, többrétegű darabok. Persze mindezt eldönteni csak akkor tudjuk, ha valóban „látjuk” az adott művet.
Azok közé tartozom, akik szembe fogalmazzák magukat Wittgenstein elhíresült kijelentésével, miszerint: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” A művészet – szerintem – mindig is arról próbált „hírt adni”, azt próbálta megidézni, ami megfogalmazhatatlan, alaktalan és nem lehet ez alól kivétel a képregény sem. Emiatt is beszélhetünk mágiáról.
Hogy a konkrét példákat ki ne kerüljem: jelentős hatással volt rám a Maus, ahol először találkoztam a rajz egészségesen alárendelt, azaz inkább kiegészítő szerepével – azzal, hogy ebben a felkavaró, szövevényes és megrendítő történetben biztos, hogy nem szabad a grafikai világot cizellálni, túlrajzolni, mert öncélúvá válik. Minden történetnek meg kell találnia a saját vízióját, vizuális együtthatóját, ki kell egészíteniük egymást. Ez a sztori jellegéből fakad és ha lehetséges, akár a legaprólékosabb kidolgozás is indokolt. Speciel ez a módszer a Mausnál vagy a másik nagy kedvencemnél, a Tükörvárosnál éppen az egyszerűsített, stilizált formák irányba terelte Spiegelmant és Mazzuchellit, nagyon helyesen.
Persze ott van ellenpéldának a Metabárók vagy a December 32, ahol a részletgazdag, festői ábrázolásmód majdnem hogy követelmény, de legalábbis jól megfér a szöveggel. Jodorowskyt rendezőként is nagyra tartom, sok a közös szempont a gondolkodásunkban, abban, ahogy és ahonnan az univerzumot értelmezzük. Igaz, hogy egy olyan néző/olvasó számára, aki kevésbé ismerős a különböző mágikus rendszerek és a „szürreál-pszichedelika” világában, nehezebben fejthetők fel a „képei”, számomra viszont éppen ezek a rejtett aspektusok jelentenek kapcsolódási pontokat, így a Metabárókat sem csak egy izgalmas fantasyként éltem meg. Beleszerettem a többrétegűségébe, a „hagymahéj-szerűségébe”, mint ahogy az anime-rendező, Hayao Myazaki is fontos, inspiráló alkotó az életemben – szintén amiatt jelentős előkép, mert nála sem csak a „csupasz” történetről szólnak a mesék, de ha valaki „pusztán” szórakozni, kikapcsolódni szeretne, akkor sem fog csalódni – nem kell feltétlenül elmélyednie mondjuk a sintoizmus szellemtörténetében.
Bilal is mesterien bánik a zsánerek alkalmazásával és egyszersmind kiforgatásával. A December 32 egyértelműen mutatja, hogy milyen finoman lehet egy átlagosnak induló sci-fibe végül komplett művészetfilozófiai eszmerendszereket integrálni.
De ugyanilyen réteges író Alan Moore is, igaz, eddig csak a Watchment olvastam tőle – lévén a botrányos angoltudásom többre nem predesztinált –, de a kezdeti előítéleteim – amiket általában az amerikai képregénnyel szemben táplálok – csakhamar leomlottak. A hajamat téptem, mikor az első két részt kivégeztem és hiába is nyúltam volna a befejező harmadaik kötetért. Borzasztóan élvezem, hogy ahányszor csak újraolvasom, mindig felfedezek egy rejtett szálat, részletet, ami viszont szervesen ízesül az egészbe.
Hogy a humor se maradjon ki: egyértelmű, hogy Goscinny a nagy kedvenc, hiszen mind a Lucky Luke, mind pedig az Asterix hozzájárult ahhoz, hogy most paneleket és buborékokat firkálgatok a szabadidőmben. De Ptiluc vagy Johan Sfar is lenyűgözött – legalább olyan jó írók, mint amilyen rajzolók –, így nagyon sajnálom, hogy a Disznóól vagy a Rabbi macskájának további részei azóta sem jelentek meg magyarul.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Graphit: – Mindenképp meglepett, bár a díjakat általában nem tudom hová tenni. Aki kapja, büszke rá, aki nem, próbálja csökkenteni a jelentőségét. Persze a hatvan induló közül az első négy jelöltbe bekerülni szerintem szép teljesítmény, ráadásul az idei zsűrizés menetét is nagyon korrektnek találom. Örülnék a díjnak, nyilván mindenki örül, ha elismerik a munkáját.
Zorro: – Meglepődtem, bár a jelölő bizottságban benne voltam. Viszont elég sok induló volt az első fordulóban ahhoz, hogy nem igazán reménykedtem abban, hogy Az apák bűnei túléli a rostát.
Tudom, hogy többen elmondták előttem, de én is valahogy úgy érzem, hogy számomra már a jelölés is elegendő annak a megerősítésére, hogy talán sikerült valami érdekeset átmenteni az eredeti novellából és „képregényre fordítani”. Igaz, ezt a munkát még inkább csak ujjgyakorlatnak szántam, szeretnék elszakadni a jövőben az adaptációktól.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Graphit: – Végül is ez csapatmunka volt. Így, egy év távlatából még mindig tetszik, bár elég kevés idő állt a rendelkezésünkre. Ha nem kellett volna annyira sietni, egy-két kockát biztosan újra rajzoltam volna.
Zorro: – Azon alkotók táborához tartozom, akik soha nem érzik befejezettnek a művüket és ha lehetséges volna, folyamatosan ugyanazon a munkán dolgoznának, azt csiszolgatnák mind tökéletesebbre. Szerencsére erre még csak esélyem sincs, úgyhogy megpróbálom lenyelni a gombócot a torkomban, amikor később fel-fel lapozom a régebbi képregényeimet. A saját anyagoknál legalább csak magamra lehetek dühös, ha utólag úgy érzem, hogy valamit másként kellett volna csinálni, Az apák bűneinél viszont megpróbálom helyenként Graphitra fogni a tévedéseket. Ez persze nem sikerül, mivel a képes forgatóban minden egyes beállítást és fényelést is precízen kidolgoztam neki – ami pedig az ő munkafázisait illeti, azokra „sajnos” nem lehet panasz. :)
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Graphit: – Éppen Zorro forgatókönyvét rajzolom ismét, amit a Pinkhell következő, hatodik számában szeretnénk publikálni.
Zorro: – Tervekből nincs hiány. Jelenleg Graphittal ismét egy közös munkán dolgozunk, de ezúttal nem adaptációról van szó, hanem saját sztoriról. Ha minden jól megy, április 18-án, a Képregényfesztiválon már mindenki olvashatja a Pinkhell hatodik számában. A képregény címe Orlando és nem árulok el titkot, hogy közvetett módon köze van a Virginia Woolf jegyezte regényhez. Úgy tűnik, Graphittal gördülékenyen tudunk együtt dolgozni, remélem, ez a jövőben is így marad.
A készülő Pinkhellbe rajzolóként is beszállok, az Orlando mellett ugyanis elvállaltam a Felvidéki Miki által írt Fekete Holló következő epizódját. Aki olvasta az előző számunkban megjelent, Fritz Zoli által prezentált Holló-sztorit, talán emlékszik rá, hogy egy amolyan magyar szuperhős-paródiáról van szó, nem kevés utalással igazságos királyunkra és a közkedvelt denevéremberre.
A következő Pinkhellre szintén van már saját sztorim, Katalán torony címmel. A forgatókönyv és a figuratervek készen vannak, valamikor a tavasszal neki is kezdek, mivel ez a tervem már évek óta a fiókban lapul, itt az idő előrukkolni vele.
Ami még igencsak a jövő zenéje és leginkább szabadidő függvénye, az két képregényalbum megvalósítása. Még tavaly januárban megírtam mindkettő szinopszisát, de a forgatókönyv kidolgozása egyelőre várat magára – illetve sokban függ a lustaságomtól is. :)
Az egyik, a Bétaville címet viseli és az 1940-es évek Budapestjén játszódik, amolyan steampunkos miliőben, droidokkal és kallódó dzsentrikkel megfűszerezve, a másik pedig a már ismerős Vogel gyerkőc egy hosszabb kalandját indítaná útjára. Az utóbbi történet egy trilógia első állomása, a hármas felosztás pedig leginkább a Tarot hármas körét követi, így az egyes kötetek is a Sal, Sulphur és Higany alcímeket viselik. Tehát van munka bőven...
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Graphit: – 2006 óta jelennek meg képregényeim a Pinkhellben. Az első, A torony című munkámat is Zorro jegyezte, a The Gang-et Pap Károly, a Másnapot pedig Péteri Gábor írta.
Zorro: – Alapvetően rajzolónak és nem írónak tartom magam, a mostani jelölés mégis mint írót érint. Képregényeket persze mindkét „munkakörben” elkövetek. Az első, nyomtatásban is olvasható munkám 2003 márciusában a Mások magazinban jelent meg. Ha anno a szerkesztők nem rágják a fülemet, hogy az addigi karikatúráim folyományaként mégiscsak kijárna már egy jó kis képes sztori az olvasóiknak, valószínűleg soha nem vágok bele és nem térek vissza a gyerekkorom nagy szerelméhez, a képregényhez. Nem támasztottak elvárásokat, a cél pusztán egy olyan képregény elindítása volt, ami melegekről szól és a mai Budapesten játszódik. Az első nyolc oldalt az egyik színházkritikus/író barátommal szültük meg, a szereplők kitalálása és jellemrajza legalábbis az ő fantáziáját dicséri. Később a Szivárvány köz több stripet is megélt és egy három oldalas kis lektűrre is elégnek mutatkozott. Az utóbbiakat már mint író is jegyeztem – tapasztalhatóan nem sok sikerrel. (A témában egyébként sem lehet lekörözni a Max und Moritz-díjas képregényklasszist, Ralf Königet.)
Ez a „kis” kitérő meghatározta a jövőmet: a festészettől elkanyarodva, gyakorlatilag teljes mellbedobással a képregény mellett köteleztem el magam.
Ha a kérdés az idei jelölésre vonatkozik, akkor leginkább csak azokat a képregényeket sorolnám fel, ahol íróként is jegyzem magam. Ilyen a Vogel, a csíkos pizsamában maradt kis zöld és csúf fiúcska sztorija, aki a Kemenes Tamás által írt első (és félbemaradt) kalandja után is hű maradt a Pinkhell magazinhoz. Saját interpretációmban és strip-formátumban a lapunk 3. számában lehetett vele találkozni. Szintén a Pinkhellben jelent meg az első novella-adaptációm, amit Jorge Luis Borges A halál és az iránytű c. műve alapján követtem el. A feldolgozás bizarr ziccerét, miszerint a szereplőket állatfigurákkal helyettesítettem, Fritz Zoli remek, kifejező, karakterjegyekre kihegyezett rajzai (szerintem) ragyogóan feloldották. Az apák bűnei, amit Graphitnak írtam, szintén adaptáció és Christianna Brand novellája alapján készült.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Graphit: – Gyerekoromban, amikor talán még olvasni sem tudtam, a Disney-féle képregényeket nézegettem, később pedig az Asterix lett a nagy kedvencem. De nagy hatással volt rám Möebius, Hermann Huppen, Max Bunker és Dubravko Matakovic is.
Zorro: – A jelöléshez köthető válasz ismét csak „prózai”. Próbálok tehát az írói oldalára fókuszálni.
Úgy vettem észre, hogy leginkább azok a munkák vannak rám nagy hatással, ahol maga a mesélhető, anekdotaként is továbbadható, csupasz sztori általában nem sokat mond el magáról a műről. Ebben az esetben, ha pusztán a történés elemeit ragadjuk csak ki, nem fogjuk tudni közvetíteni az adott film, regény vagy képregény „üzenetét”, mert az jóval rejtettebb, illetve élményszerűbb. (Sokan erre használják a „hangulata van” jelzőt, pedig nem erről van szó – ez ugyanis úgy hangozhat, mint amikor egy nőre azt mondjuk, hogy „érdekes”.) Egyébként nem érzek minőségbeli differenciát a „sztorizható” és a történetről leváló, áttételesebb, „metafizikusabb”, kódoltabb alkotások között – egyik sem értékesebb, mint a másik. A saját típusán belül a zsánerekben gondolkodó és inkább szórakoztató képregények ugyanúgy lehetnek remekművek vagy fércmunkák, mint a vaskosabb, többrétegű darabok. Persze mindezt eldönteni csak akkor tudjuk, ha valóban „látjuk” az adott művet.
Azok közé tartozom, akik szembe fogalmazzák magukat Wittgenstein elhíresült kijelentésével, miszerint: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” A művészet – szerintem – mindig is arról próbált „hírt adni”, azt próbálta megidézni, ami megfogalmazhatatlan, alaktalan és nem lehet ez alól kivétel a képregény sem. Emiatt is beszélhetünk mágiáról.
Hogy a konkrét példákat ki ne kerüljem: jelentős hatással volt rám a Maus, ahol először találkoztam a rajz egészségesen alárendelt, azaz inkább kiegészítő szerepével – azzal, hogy ebben a felkavaró, szövevényes és megrendítő történetben biztos, hogy nem szabad a grafikai világot cizellálni, túlrajzolni, mert öncélúvá válik. Minden történetnek meg kell találnia a saját vízióját, vizuális együtthatóját, ki kell egészíteniük egymást. Ez a sztori jellegéből fakad és ha lehetséges, akár a legaprólékosabb kidolgozás is indokolt. Speciel ez a módszer a Mausnál vagy a másik nagy kedvencemnél, a Tükörvárosnál éppen az egyszerűsített, stilizált formák irányba terelte Spiegelmant és Mazzuchellit, nagyon helyesen.
Persze ott van ellenpéldának a Metabárók vagy a December 32, ahol a részletgazdag, festői ábrázolásmód majdnem hogy követelmény, de legalábbis jól megfér a szöveggel. Jodorowskyt rendezőként is nagyra tartom, sok a közös szempont a gondolkodásunkban, abban, ahogy és ahonnan az univerzumot értelmezzük. Igaz, hogy egy olyan néző/olvasó számára, aki kevésbé ismerős a különböző mágikus rendszerek és a „szürreál-pszichedelika” világában, nehezebben fejthetők fel a „képei”, számomra viszont éppen ezek a rejtett aspektusok jelentenek kapcsolódási pontokat, így a Metabárókat sem csak egy izgalmas fantasyként éltem meg. Beleszerettem a többrétegűségébe, a „hagymahéj-szerűségébe”, mint ahogy az anime-rendező, Hayao Myazaki is fontos, inspiráló alkotó az életemben – szintén amiatt jelentős előkép, mert nála sem csak a „csupasz” történetről szólnak a mesék, de ha valaki „pusztán” szórakozni, kikapcsolódni szeretne, akkor sem fog csalódni – nem kell feltétlenül elmélyednie mondjuk a sintoizmus szellemtörténetében.
Bilal is mesterien bánik a zsánerek alkalmazásával és egyszersmind kiforgatásával. A December 32 egyértelműen mutatja, hogy milyen finoman lehet egy átlagosnak induló sci-fibe végül komplett művészetfilozófiai eszmerendszereket integrálni.
De ugyanilyen réteges író Alan Moore is, igaz, eddig csak a Watchment olvastam tőle – lévén a botrányos angoltudásom többre nem predesztinált –, de a kezdeti előítéleteim – amiket általában az amerikai képregénnyel szemben táplálok – csakhamar leomlottak. A hajamat téptem, mikor az első két részt kivégeztem és hiába is nyúltam volna a befejező harmadaik kötetért. Borzasztóan élvezem, hogy ahányszor csak újraolvasom, mindig felfedezek egy rejtett szálat, részletet, ami viszont szervesen ízesül az egészbe.
Hogy a humor se maradjon ki: egyértelmű, hogy Goscinny a nagy kedvenc, hiszen mind a Lucky Luke, mind pedig az Asterix hozzájárult ahhoz, hogy most paneleket és buborékokat firkálgatok a szabadidőmben. De Ptiluc vagy Johan Sfar is lenyűgözött – legalább olyan jó írók, mint amilyen rajzolók –, így nagyon sajnálom, hogy a Disznóól vagy a Rabbi macskájának további részei azóta sem jelentek meg magyarul.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Graphit: – Mindenképp meglepett, bár a díjakat általában nem tudom hová tenni. Aki kapja, büszke rá, aki nem, próbálja csökkenteni a jelentőségét. Persze a hatvan induló közül az első négy jelöltbe bekerülni szerintem szép teljesítmény, ráadásul az idei zsűrizés menetét is nagyon korrektnek találom. Örülnék a díjnak, nyilván mindenki örül, ha elismerik a munkáját.
Zorro: – Meglepődtem, bár a jelölő bizottságban benne voltam. Viszont elég sok induló volt az első fordulóban ahhoz, hogy nem igazán reménykedtem abban, hogy Az apák bűnei túléli a rostát.
Tudom, hogy többen elmondták előttem, de én is valahogy úgy érzem, hogy számomra már a jelölés is elegendő annak a megerősítésére, hogy talán sikerült valami érdekeset átmenteni az eredeti novellából és „képregényre fordítani”. Igaz, ezt a munkát még inkább csak ujjgyakorlatnak szántam, szeretnék elszakadni a jövőben az adaptációktól.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Graphit: – Végül is ez csapatmunka volt. Így, egy év távlatából még mindig tetszik, bár elég kevés idő állt a rendelkezésünkre. Ha nem kellett volna annyira sietni, egy-két kockát biztosan újra rajzoltam volna.
Zorro: – Azon alkotók táborához tartozom, akik soha nem érzik befejezettnek a művüket és ha lehetséges volna, folyamatosan ugyanazon a munkán dolgoznának, azt csiszolgatnák mind tökéletesebbre. Szerencsére erre még csak esélyem sincs, úgyhogy megpróbálom lenyelni a gombócot a torkomban, amikor később fel-fel lapozom a régebbi képregényeimet. A saját anyagoknál legalább csak magamra lehetek dühös, ha utólag úgy érzem, hogy valamit másként kellett volna csinálni, Az apák bűneinél viszont megpróbálom helyenként Graphitra fogni a tévedéseket. Ez persze nem sikerül, mivel a képes forgatóban minden egyes beállítást és fényelést is precízen kidolgoztam neki – ami pedig az ő munkafázisait illeti, azokra „sajnos” nem lehet panasz. :)
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Graphit: – Éppen Zorro forgatókönyvét rajzolom ismét, amit a Pinkhell következő, hatodik számában szeretnénk publikálni.
Zorro: – Tervekből nincs hiány. Jelenleg Graphittal ismét egy közös munkán dolgozunk, de ezúttal nem adaptációról van szó, hanem saját sztoriról. Ha minden jól megy, április 18-án, a Képregényfesztiválon már mindenki olvashatja a Pinkhell hatodik számában. A képregény címe Orlando és nem árulok el titkot, hogy közvetett módon köze van a Virginia Woolf jegyezte regényhez. Úgy tűnik, Graphittal gördülékenyen tudunk együtt dolgozni, remélem, ez a jövőben is így marad.
A készülő Pinkhellbe rajzolóként is beszállok, az Orlando mellett ugyanis elvállaltam a Felvidéki Miki által írt Fekete Holló következő epizódját. Aki olvasta az előző számunkban megjelent, Fritz Zoli által prezentált Holló-sztorit, talán emlékszik rá, hogy egy amolyan magyar szuperhős-paródiáról van szó, nem kevés utalással igazságos királyunkra és a közkedvelt denevéremberre.
A következő Pinkhellre szintén van már saját sztorim, Katalán torony címmel. A forgatókönyv és a figuratervek készen vannak, valamikor a tavasszal neki is kezdek, mivel ez a tervem már évek óta a fiókban lapul, itt az idő előrukkolni vele.
Ami még igencsak a jövő zenéje és leginkább szabadidő függvénye, az két képregényalbum megvalósítása. Még tavaly januárban megírtam mindkettő szinopszisát, de a forgatókönyv kidolgozása egyelőre várat magára – illetve sokban függ a lustaságomtól is. :)
Az egyik, a Bétaville címet viseli és az 1940-es évek Budapestjén játszódik, amolyan steampunkos miliőben, droidokkal és kallódó dzsentrikkel megfűszerezve, a másik pedig a már ismerős Vogel gyerkőc egy hosszabb kalandját indítaná útjára. Az utóbbi történet egy trilógia első állomása, a hármas felosztás pedig leginkább a Tarot hármas körét követi, így az egyes kötetek is a Sal, Sulphur és Higany alcímeket viselik. Tehát van munka bőven...
"Máshol talán meg tudnék élni ebből..."
A delmagyar.hu szegedi hírei közt interjút olvashatunk Pilcz Roland képregényalkotóval. Kalyber Joe megálmodója nincs ugyan az idei év Alfabéta-jelöltjei közt, de egy Arany KN díjjal már büszkélkedhet.2009. március 30.
Alfabéta-jelöltek 2009: Kántor
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Kántor alkotója, Kovács Péter.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Péter: - Ha nem számítjuk a múlt évezredben, a Dall-ass fanzine-ben megjelent stripjeimet, első publikációm a Galaktika magazin pályázatára készült féloldalas képregényem. Azóta a Panelben, illetve a Zap antológiában jelentek meg munkáim.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Péter: - Soha nem voltam nagy képregényfogyasztó, alapvetően tájékozatlan vagyok az alkotókkal kapcsolatban. Iskolás koromban természetesen a Kockást, valamint könyvtárban fellelhető Pif újságokat faltam. Moebiust kedvelem, a mostanában megjelent kiadványok közül a Hódítók végzete, valamint a Metabárók gyakorolták rám a legnagyobb hatást (szigorúan grafikai értelemben).
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Péter: - Örülök neki, ha valakinek tetszik, amit csinálok, ez ösztönzőleg hat a további munkámra nézve.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?Péter: - Ha nem számítjuk a múlt évezredben, a Dall-ass fanzine-ben megjelent stripjeimet, első publikációm a Galaktika magazin pályázatára készült féloldalas képregényem. Azóta a Panelben, illetve a Zap antológiában jelentek meg munkáim.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Péter: - Soha nem voltam nagy képregényfogyasztó, alapvetően tájékozatlan vagyok az alkotókkal kapcsolatban. Iskolás koromban természetesen a Kockást, valamint könyvtárban fellelhető Pif újságokat faltam. Moebiust kedvelem, a mostanában megjelent kiadványok közül a Hódítók végzete, valamint a Metabárók gyakorolták rám a legnagyobb hatást (szigorúan grafikai értelemben).
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Péter: - Örülök neki, ha valakinek tetszik, amit csinálok, ez ösztönzőleg hat a további munkámra nézve.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Péter: - Általában elégedett vagyok a munkáimmal mikor elkészülnek, később visszanézve őket azonban sok mindenhez másként fognék hozzá. Így van ez a Kántorral is. Tapasztalataimat mindenesetre felhasználom a további munkáknál.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Péter: - Ami biztos, az a Kántor harmadik része.
Péter: - Általában elégedett vagyok a munkáimmal mikor elkészülnek, később visszanézve őket azonban sok mindenhez másként fognék hozzá. Így van ez a Kántorral is. Tapasztalataimat mindenesetre felhasználom a további munkáknál.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Péter: - Ami biztos, az a Kántor harmadik része.
2009. március 29.
A britek betiltanák a Watchment is
„Rajzolók, újságírók és parlamenti képviselők együtt tiltakoznak a brit kormány törvénytervezete ellen, ami a képregényben megjelenő pedofíliát tiltaná. Csakhogy a jelenlegi tervezet túlságosan tágan értelmezi a pedofília fogalmát, így több száz elismert képregényt, köztük a Watchment is betilthatnák, írja a The Independent."
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
