2011. április 28.

Futaki az első Zórád-díjas

Zórád Ernő klasszikus magyar képregényrajzoló születésének százéves évfordulója alkalmából a Szövetség és az örökösök idén ítélik oda először a Zórád-díjat, mely azt a magyar képregényalkotót illeti meg, aki az elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hazai vagy nemzetközi képregényes életben. A díjat az idei Fesztiválon Futaki Attila veheti át, akinek rajzaival az Egyesült Államokban megjelent Villámtolvaj képregény nyolcadik helyen nyitott a New York Times bestseller listáján.

2011. április 27.

"a konga ha zsong, ó" - tutorial

"a konga ha zsong, ó" - tutorial from S9TXE on Vimeo

A 7. Magyar Képregényfesztiválon megjelenő Papírmozi 4-be készítettem Árva-Szabó Péter verse alapján egy képregényoid alkotást, ami soronként "fordítja le" képekre a verset, hol "szó szerint", hol hozzátéve az eredetihez, hol pedig azt jelenítettem meg vizuálisan, amit a versben való utazás inspirált. Ez utóbbi kategóriába tartozik a fenti videón elkészített képkocka is. A tutorial kifejezést nagyon jó indulattal írtam felülre, mert lehet, egy paraszthajszálnyit túllép az igénytelenségnek azon határán, aminél visszább legalább valami minimális szerkesztési elvre ügyelni szoktak a hasonló videókat készítő alkotók :)

2011. április 20.

A 7 grafikusa: Tikos Péter

"Nemcsak a hagyományos grafika vagy a tipográfia terén rejtegetnek igazi nagyágyúkat kis hazánk határai. Tikos Péter neve valószínűleg a fantasztikus irodalom és képregények iránt érdeklődőknek ismerős rögtön – nekik viszont igazán."
A hg.hu oldalán futó sorozat eheti alkotója szeretett elnökünk, a hamarosan apává váló Tikos Péter.

2011. április 19.

Comic strip speed painting

Megszaporodni látszanak a munkameneteket megörökítő videók. Varga Zsoltihoz hasonlóan Vass Ricsi és jómagam is időnk nagy részében a Nadirim projekten dolgozunk, ahol néha képregényrajzolásra is sor kerül - így toljuk mi:




2011. április 7.

Különös, idegen nyelven - videó


Vass Róbert egy érdekes és szórakoztató videót készített a nemsokára megjelenő képregényének készítéséről, amely az újjáéledő Papírmozi legújabb számában fog megjelenni. Remélem ez a videó csak az első lesz abban a sorban, amelyben a hazai képregény alkotók hasonló videókkal örvendeztetnek meg minket! Link

2011. április 5.

PINKHELL KIÁLLÍTÁS GYŐRBEN

Győrbe utazott egyesületünk PINKHELL c. kiállítása.

Demonstrálom a helyszínt az alkalomhoz öltözve: Ramones póló, kockás ing, szimatszatyor és kalapács.


A profi kiállítás titka a gondos előkészítés. Itt a létszámellenőrzés zajlik éppen.

Az ipari tanulók szemrevételezik Geri tengeri zombijait, és tetszik nekik.

A kiállítás panorámázva.

Az aulába lépve ezt lehet látni.

A tengeri zombis rész, ebből az irányból van a másik ösvény.

A képregény jelenlétét bizonyítják a faliújságon a konkurensek: Garfield és Kázmér.

A sarok távolabbról.

2011. március 25.

friss, idei jam




A Fritzinger által elkövetett, comic speech-ről comic jam-re átkeresztelt impró képregényekből készült egynehány frissebb darab is a kiállításra, melyek eleddig a kArton falán lógtak. Most, hogy véget ért a kiállítás, egyenesen mentek a szkennerbe, onnan pedig ide ill. a facebook-ra mutiba. Reméljük, mindenki örömére.

2011. március 22.

Palackba zárt kalandok

2011. március 21.

Nadirim's secrets - Speed painting



Az online játékok kedvelői és a magyar játékipar ismerői egy ideje tudhatják, hogy nagyszabású fantasy MMORPG készül a Twisted Tribe fejlesztő csapat stúdiójában. A munkatársak között több képregényalkotót, MKA-tagot találunk: Cserkuti Dávid, Gáspár Tamás, Ábrai Barnabás, Varga Zsolt, Vass Richárd, Sallai Péter és Tikos Péter is közreműködtek vagy dolgoznak jelenleg is a Nadirim világának megalkotásában. A fenti videó a játékhoz készült egyik pályaelem születését mutatja be, és Varga Zsolt keze munkáját dicséri.

2011. március 15.

Márcziusi ifjak a Pinkhell blogon

Új blogot hoztunk létre, ahol teljes képregények fognak megjelenni. Elsőként a "Márcziusi ifjak" projekt mind a 12 képsora, amely úgynevezett technikai okokból fizikailag nem tudott megvalósulni, de nem akartuk a fiókban hagyni.


A projektben részt vettek: Szabó Jenő és Bayer Antal írók, Lanczinger Mátyás, Haránt Artúr, Fritz Zoltán, Felvidéki Miklós, Zsoldos Péter, Fórizs Gergely, Tálosi András, Halmi Zsolt és Csordás Dániel rajzolók.

2011. március 1.

Comic Jam LIVE - koncert a kArtonban

A Fritzinger-kiállítás kísérő programjaként március 04-én, pénteken koncert lesz a kArton galériában, 19-22h-ig bezárólag.
Fellépők: Bioberber zenekar, Defa & Fman (beatboxerek).
A belépés ingyenes.

2011. február 25.

Design Mob Tervezőpályázat Ráadás


PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A múlt héten indítottuk útjára a Design Mob Közösségi pályázatot.
Bárki kipróbálhatta magát, hogy milyen együtt rajzolni a barátokkal, haverokkal– és mindenki mással, aki épp itt, éppen akkor aktív.
Szeretnénk egy ráadás pályázattal emlékezetessé tenni a Mob utolsó pár napját, értékes Wacom digitális rajztáblával megjutalmazni a legtehetségesebb alkotót.

Design Mob Tervezőpályázat Ráadás

Most hétvégén egy Ráadás szakasszal, és egy Wacom digitális rajztábla nyereménnyel egészül ki a Design Mob tervezőpályázat.
A legjobb képkockát emellett a T-Mobile is felhasználhatja kártya grafikaként, szóval a tét nem csak a nyeremény miatt nagy!

Időtartam: 2011.02.25-én 16 órától 2011.02.27-én éjfélig
A nyeremény: egy 100 ezer forint értékű Wacom Intuos4 "M digitális rajztábla

Részletekről bővebben: http://designmob.t-mobile.hu/

2011. február 18.

Ugyan nem képregény, de animáció

Ezt az iPad játék trailert az elmúlt hetekben készítettem, fogadjátok szeretettel.

2011. február 16.

Bookline-on a PinkHell!

Nincs több kifogás: mától akár vidékiek is könnyedén hozzájuthatnak a PinkHellhez! Egy kattintás a fenti csíkra, és az immár igazi kuriózumnak számító 1. szám kivételével az összes eddigi példány megrendelhető a Bookline internetes könyváruházából.