2007. szeptember 20.

Futaki International

Ritka alkalom, hogy az Index „címoldalon" adjon hírt a magyar képregény helyzetéről, ám ha némi botrányszag terjeng a levegőben, kivételt tesznek – mint azt a példa mutatja. (Pedig bőven lenne miről írni a hazai pezsgésben!)
Az ex-MKA tag Futaki Attila képével szintén résztvevője volt a helsinkis különítménynek és bár munkája cenzúra áldozatául esett a finnországi bemutatón, mondván, „a kiállításra gyerekeket is visznek", mi pontosan tudjuk – hisz az előző posztból ez ki is derül –, hogy az apróbb korosztály valami egészen mással volt elfoglalva. :)

17 megjegyzés:

raveon írta...

Na ja. Azt már akartam is kérdezni, mikor lesz a Pinkhellnek felnőtt változata. :)))

Egyébként Futaki miért vált ki, ha szabad rákérdeznem?

fritz írta...

Muhhahahahaahaha, azt hiszem ez az a pillanat, amikor megszólítva érezhetem magam....

Azt hiszem én vagyok az az ember aki igazán tudja az okát, ugyanis fennhangon véleményezte félre nem érthető szavakkal az MKA jövöjét, az alkotók lelkesedését, és a csoportszellemet. A kinyilatkoztatott szavak mélyen, és az alkotóhoz hűen tükrözték, ő bizony nem akar résztveni alkotóközösségünk kultúraépítő tevékenységeiben.
Akkor még az alapító okiratot fogalmazgattuk, és 1-2 nemhivatalos közgyűlésfée volt a hátunk mögött.
A dolog pikantériája, hogy fél éve jelentkezett tagnak az egyesületünkhöz, azonban a felvételi kérelmet egyhangú többséggel az egyesület elutasította. khmmm.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Ne szólj szám, nem fáj fejem. :I

Igazából a poszttal semmilyen értékítéletet nem fogalmaztam meg, mivel az nem az én reszortom.
Azt azért mégis hozzátenném, hogy egyszer - amikor még éhező festőzseniként tengtem-lengtem galériáról galériára :) - velem is előfordult valami hasonló: egy francia galériás úgy adta vissza a képemet, hogy a ráapplikált fiókokat szépen letörögette, majd mikor kérdőre vontam, csak annyit mondott: Csak az érdekedben, félő volt, hogy nekimennek és letörik. :O
(Ez megintcsak nem Biankának szólt, hiszen ha a kép óvszertelenítése volt az ára annak, hogy a Spirál - valóban kvalitásos és szépen kivitelezett oldalai kikerülhessenek a falra, ám legyen... Bár egy mailt vagy telefont azért Attila megérdemelt volna. Véleményem szerint, mivel nem voltam a helyszínen, így megítélni sem tudom, mi történt.)

fritz írta...

Nem szeretnék közönséges lenni, valyon mivel volt odarögzítve eme kaucsuk-származék ?
Akaratlanul is felmerülhet a nézőben, hogy nem ez volt az első utja a képre kerülve, és ebben az esetben én ízléstelennek, és gusztustalannak tartom eme megnyilvánulást.
Én a munkák összegyüjtésekor beszéltem volna Attilával, hogy gondolja át mégegyszer, mert ez lehet nem az a hely, idő, körülmény... Egyébként a két "ojjektum" szervesen kapcsolódik a képhez ?mert így elsőre arra emlékeztet, amikor a fiúvécében vizes zsebkendőket hajigáltunk a plafonra ...

Névtelen írta...

Ezek aztán, a komoly megalapozott érvek.
Egyértelmű üzenet: Aki kritizálja az Akadémiát, ne is merjen jelentkezni :-S

LOL

fritz írta...

Névtelen betelefonáló ?

:))))
1. Az MKA egy alkotó közösség, aki rendszeresen kiállít, és évente legalább 1 külföldi kiállítást is prezentál ( idén több is lesz ), van saját ujságunk, és foglalkozunk a felcseperedő generációval, előadások, rajziskolák satöbbi satöbbi. Persze kritizálni lehet, meg ha nem jó, akkor jobbat csinálni is lehet. Meg dícsérni is lehet . :-P
2. Ha kritizálod ( negatív kritika ), tehát esetleg nemtetszésed fejezed ki, akkor hogyan merül fel az, hogy jelentkezel? most ezt általánosságban is értem.
Kicsit olyan, mintha ott dolgoznál a börgerkingnél, rájössz, micsoda alapanyagokból gyártanak szendvicset, szembeköpöd az igazgatót, kimennél tüntetni a mekdonáldsz, meg a multik ellen, majd másnap jelentkeznél, hogy szeretnél mégis ott dolgozni. Ez kicsit skizoid helyzet nemde?
vagy valami ilyesmi LOL :-DDDD

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Már amennyiben Fritz Zoli azonos az Akadémiával.
Mindattól függetlenül, hogy neki, mint Fritz Zolinak tiszteletben tartható a véleménye és vitatkozni is lehet vele. De amire reagáltál - kedves névtelen -, az nem az MKA hivatalos álláspontja. (Az egyes alkotók személyes reakcióit és a hivatalos egyesületi álláspont és reagálás mibenlétét már a Pinkhell kritika kapcsán is „sikeresen" összekeverték páran - holott az utóbbit soha nem fogalmaztuk meg, nem is lett volna értelme.)
Én egyébként éppen azt írtam, hogy - és ez megint csak személyes vélemény - úgy hozzányúlni, átalakítani, megcsonkítani vagy hozzátenni egy alkotáshoz nem szabad (sem a kurátor, sem a galériás részéről), hogy arról előzetesen nem egyeztetett volna a művésszel.
Fritz Zolit pedig sem kritizálni, sem védeni nem szándékozom a fenti „agymenése" miatt, de szerintem éppen maga minősítette azt az első mondatában. Ne hajoljunk bulvárba, kérem szépen! ;)

Csacso írta...

névtelen: szerintem egyértelmű, hogy szalonképesen próbálják tálalni a ránk kevéssé tartozó belügyeiket. És hát nem minden művészt lehet szeretni magáért az „emberért”. Persze ettől még alkothat elismerést érdemlőt. Írott, íratlan szabályok pedig mindenhol vannak…

Dr. Gáspár írta...

Egyetlen aprócska megjegyzés: a bulvárgagyiba hajló hangvételű Indexes cikk egy ponton tárgyi tévedésbe is bocsátkozik, tudniillik a két óvszer nem a kép szerves része volt, csupán utólag került a kerethez tartozó plexi előlapra - nem mellékesen épp az azokat később önkényesen eltávolító kurátor hölgy unszolására. Mielőtt valaki félreértené, Zsigó Bianka természetesen nem azt szorgalmazta, hogy Attila konkrétan ilyesmivel turbózza fel művét, de az ő agyszüleménye volt az a koncepció, miszerint minden egyes felkért kiállító megkapott egy egyen-IKEA keretet, melyet azután nem csak "tartalommal" kellett megtöltenie, de azzal összhangban ki is kellett dekorálnia. Az ötletért tudtommal az alkotók többsége finoman szólva nem lelkesedett, de a szóban forgó hölgynek végül sikerült mindenkiből kipasszíroznia valamit. Történetesen Futaki kolléga esetében vissza is dobta az első verziót, így talán nem meglepő, hogy a második kissé provokatívra sikeredett...

Tikos Péter írta...

Vicces, hogy a blogunk nézettsége több mint duplájára nőtt a zóvszerek posztolása után. Attila, ha itt vagy köztünk, elárulnád, mikor jelenik meg ez a Spirál?

Névtelen írta...

Nem.
LOL

eLeM írta...

ez valóban vicces, úgy tűnik, 2 dolog tudja igazán felkavarni a kedélyeket itt az MKA-csapatban: az egyik a dohányzás, a másik mr. Futaki... bezzeg amikor képregénysulizni vagy kiállítást rendezni kéne, ej-ej!
az is vicces, hogy tényleg kell valami botrányszerűség, hogy a média felfigyeljen... ez esetben külön köszönet Zs. Biankának, hiszen most senki rá se szarna az egészre, ha ő nem teszi, amit - amúgy tényleg előzetesen egyeztethetett volna, de Gáspárnak is igaza van, hogy szegről-végről talán joga is volt "belenyúlkálni"... ha jól tudom, Fazekas Attila - eredeti, tehát nem print - képe sem egészen ugyanúgy lett kiállítva, ahogy ő azt elképzelte (igaz, az kotontalan kép volt eleve, úgyhogy talán érdektelen is index-szempontból, meg aztán, láttam, hogy nézett ki a "dizájn", épeszű ember azt ki nem állítja, úgy, abban a minőségben)

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Muhaha - valóban felfutott a látogatottság! :P
Ha ezt tudom, tuti, hogy naponta felnyomok egy Szivárvány köz stripet, lifegő pink kotonnal... :)

Más: azért majd remélem, Dávid beszámol magáról az eseményről is, illetve arról, hogyan fogadták a magyar küldöttséget és anyagot - hogy valami valóban lényegesről is informálódjunk. :I
(Én már kaptam tőle egy rakás remek fotót és videót is!)

raveon írta...

Jaj, mit indítottam el. Legközelebb ilyet privátba kérdezek. De köszönöm a válaszokat, a Spirált pedig én is várom. :)

Cserkuti írta...

Fazekas Attila "designját" nem változtatta meg senki, csupán az eredeti képe helyett másolat lett kiállítva, hogy ha netán megsérülne, elveszne az eredeti, ne legyen BOTRÁNY! :)))
Beszámoló hamarosan.
Csütörtökön pedig részletesen is részint a KKK-n, részint a Kultúrházban.

Bayer Antal írta...

Csatlakozva az előttem szólóhoz: a KKK-n mutatunk sok-sok képet és videót, tovább vásárolt, kapott, szerzett és cserélt finn, holland, svéd és egyéb képregényt, elmondjuk, milyen az az automata szálloda, hány példányban kelnek el a legnépszerűbb finn képregények, mennyit keres egy finn képregényrajzoló, hány száraz halat kellett megenni a VIP-vacsorán, mennyibe kerül és hol tart ott a XIII, mi köze lehet egy szlovén kaptárnak a képregénynek, miért nem adnak ki mangát Hollandiában és hogy fér el kis helyen 5500 jó ember.
És jómagam is igencsak sajnálom, hogy a kiállítás kapcsán éppen ez ihlette meg az indexet. Sebaj, ami történt, megtörtént, de jó lenne, ha mindenki levonná a rá vonatkozó következtetéseket - egy kicsit több kommunikációval mindent meg lehet(ne) oldani. Hozzáteszem, hogy a csonkításról én már csak Budapesten értesültem, nekem bizony teljes volt az élmény kotonok nélkül is... sőt, én még a zsilettpengéket sem éreztem a kompozíció szerves részének. Ellenben több más kiállító igazán szellemesen oldotta meg a "framing" kérdését, érdemes megkukkantani a Karton honlapján, ahol már láthatók.
Előre szólok, hogy a Hungarocomix tervezett helyszínén is járnak 4 éves gyerekek is, ott is lesz tehát "cenzúra", de természetesen mindenkivel előre megbeszéljük, szépen, türelmesen, kompromisszumkészen.

Rorimack írta...

"mi köze lehet egy szlovén kaptárnak a képregénynek,"

A következő panelban lesz egy ismertető a Honey Talksról.

(x) ;)