2008. október 11.
Pinkhell a Börzén
Lipka + Geek Képregény Empóriuma is képviselteti magát, és a Pinkhell korábbi számait ezúttal náluk lehet megvásárolni. Jelen lesz továbbá Felvidéki Miklós, aki minden bizonnyal szívesen dedikálja a Pinkhelleken kívül A fiú, akit Zsuzsinak hívtak című képregényét, illetve amennyiben igény mutatkozik rá, halk gitárkísérettel előadja a Nox együttes Százszor ölelj még című slágerét.
2008. október 10.
Kéregény & videoclip a múlt évezredből
NIALL O LOUGHLIN blogján futottam szembe ezzel a történelmi darabbal.
A zene sajnos nem a kedvencem de ha leveszem a hangot élvezhető, még ha kissé giccses is a téma (na ezt aztán jól bereklámoztam) :P
2008. október 7.
In memoriam Jimy
Elhunyt Jimy.
Nem tudom pontosan, hogy és mikor halt meg, mert a "képző" óta nem találkoztunk, de mégis a barátom volt, egy olyan, akivel ha bárhol, bármikor találkozunk, úgy tudunk beszélgetni tovább, mintha öt perce váltunk volna csak el.
Jó utat, Jimy, és viszlát egy következő leszületésben.
Ezt a tanulmányt akkoriban készítettem róla. Egy beszélgetésünk kapcsán azt találtam ki, hogy annyira ellenzéki, hogy negatívban festettem meg, így a fotó negatívon lett pozitív. Valamikor a nyáron véletlen találtam rá a képre, és megnéztem visszaforgatva.
A teljes megemlékezésemet róla a blogomon találjátok.
2008. október 6.
2008. október 3.
Hell Insect
Ezt rajzot baráti ösztönzésre csináltam. Design21-en pár napja egy haverom egy lekésett artistpub-os munkáját rakta ki, ami nagyon megtetszett, és jól megdicsértem, hogy milyen ügyes. Nem sokkal később egy másik d21-es alkotó, Renoir is felrakta az ő hell insectjét, amire hasonlóakat írtam. Erre azt mondta: várják az én pokol bogaram is. Nem terveztem, hogy csinálok, de eccercsak megjött a kedvem hozzá, és két óra alatt rittyentettem egyet. Nekem nem olyan szép festői, mint az övék, próbáltam inkább az ötletességgel remekelni, mer' a digifestésnél nekem eltörik a cezruzám, sajna.Képzeljetek hozzá egy történetet, például mondjuk akár képregény formában :)
2008. október 1.
2008. szeptember 29.
Batman cerka animáció
Ahogy mondják ízlések és pofonok . . . de én sokszor jobban kedvelem az animációk ceruzás "muster" változatait mint a gyakran steril és lendületét vesztett végeredményét. Ahol találtam akad még bőven hasonló élvezetes és tanulságos dolog. kellemes bogarászást.
Nox thanks-érteddd!

Bár nem láttam Csordás Dániel féle Nox képregényt de anno énis meg lettem kérve hogy ingyen szopjak a karakter skiccekkel (tanulópénz) a rajzok és bővebb háttér itt a blogomon.
2008. szeptember 26.
2008. szeptember 24.
Dodó apukája blogalizálódott
Hátha valaki még nem tud róla: MARABU, hosszas váci elzártságának falait áttörve, hirtelen blogalizálttá vált. Vigyázat, addikciót okozhat!
2008. szeptember 23.
Így kell ezt...
Juan Gimenez sem teszi alacsonyra a lécet – irigykedjünk :)
hangutánzószó strip
Lehet fordítva is: meglévő hangoknak kell kitalálni melyik híresség a hangja. A kedvencem egy suhogó tollasütő volt: Lucy Lui. Egy másik haverom meg elfingta Pink nevét például.
Gerié:Arté:
2008. szeptember 22.
Fassbinder-filmhét
Aztán jobban elmerülve a felületben, felfedeztem, hogy október 11 és 18 közt Fassbinder filmhét lesz az Urániában, El Kazovszkij emlékére. Lesz ismét Berlin, Alexanderplatz, Petra von Kant keserű könnyei újra hullanak a vászonra... Mindenkinek ajánlani tudom.Csak részint képregényes – amennyire Kazo képregényt festett és Fassbinder végletes stilizációkban gondolkodott –, de talán nem zavar titeket, ha az angol verzióból beidézek pár jelenetet (az egyik kedvenc filmem):
Végül az Andy Warhol-féle plakát:
Elnézést az indifferens posztért, nem véletlenül indítok majd erre egy saját blogot! :)Ha már olyan témába tapintottam, ami itt senkit nem érdekel, talán teljesen mindegy, hogy hozzáteszek-e még egy videót. Elkezdtem feldolgozni ugyanis az életmű-albumhoz mellékelt lemez anyagát. Lehet, hogy valaki mégis megnézi...
És elköszönök – elnézést (kis Jarmanos gyerekkori „szupernyolccal", meg szentimentális Annie Lennox pillogással):
2008. szeptember 18.
El Kazovszkij emlékkiállítás
Meghívót kaptam a postaládámba... A „képregény-festő" emlékkiállítása 2008. szeptember 20-án, 19 órai kezdettel nyílik a Nemzeti Színház előcsarnokában. Megnyitja: Rényi András esztéta és Alföldi Róbert. A képanyagot Kolozsváry Marianna válogatta.







