2009. március 4.

Alfabéta 2009: Kép-regény kategória

Bayer Antal (az MKSZ elnöke) helyzetjelentése:
Már negyedik alkalommal adjuk át az Alfabéta-díjakat az előző év legjobb képregényeit alkotó szerzőknek a képregényfesztiválon. Idén annyi változás történik, hogy a díjazottak is a helyszínen értesülnek az eredményről.
Két lépcsőben történik a zsűrizés: egy 19 főből álló szakmai előzsűri egyszerű, pontozás nélküli szavazással egy előzetes szelekciót végez, míg magát a döntést egy független, kritikusokból álló testület hozza meg. Ebben hat szakíró kap helyet (Varró Attila, a Kult-Comics szerzője, Greff András, a Magyar Narancs rovatvezetője, Galgóczi Tamás, az ekultura.hu szerkesztője, Santito a Geekz blog képviseletében, Birkás Péter a PC Gurutól és Szabó Zoltán (vagy az általa delegált személy a Paneltől)). A zsűri a fesztivál előestéjén ül össze, és ekkor csatlakozik hozzá a fesztivál két külföldi vendége is, akik közül az egyik Dodo Nita, a Román Képregényszövetség elnöke - a másik neve pedig nemsokára szintén publikus lesz.



A “kép-regény” (avagy önálló kötetben közölt képregény) kategóriában a 2008-ban megjelent 24 mű közül négyet emelt ki az előzsűri. Az alábbiak közül fog választani a zsűri április 17-én este:

Brazil: Johnny Fellow 0 (Roham)
Felvidéki Miklós: A fiú, akit Zsuzsinak hívtak (Képes Kiadó)
Futaki Attila-Nikolényi Gergely: Spirál (Magvető)
Kemenes Iván-Varga Péter: Stroboscopa (szerzői kiadás az MKSZ támogatásával)
A “kép-novella” és “kép-sor” kategóriák előzsűrizése folyamatban van, a jelölteket kb. 10 napon belül hozzuk nyilvánosságra.

Forrás: Képregény.net
, Képregény.Info

24 megjegyzés:

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Le a kalappal – szuper, hogy így összegereblyézted a kritikákat és az egyes jelöltekről szóló írásokat is! Köszi! :)

Cserkuti írta...

Nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni: a kapcsolódó anyagokat Tóni gereblyézte össze (ahogy azt a Képregény Infóban is olvashattad, vagy neked nem jár? :P), én csak itt-ott kiegészítettem, és összefésültem a K.netes cikkel.

Ahogy remélhetőleg évről-évre növekszik a presztízse az Alfabétának - ami, bízom benne, idén már az oklevelek nívójában is tetten érhető lesz -, úgy érzem szükségét, hogy a körítésben is megjelenjen valamilyen komolyabb szervezettség, törődés (látszata). Az, hogy a "kampányidőszakban", vagyis a jelöltek nyilvánosságra hozatala és a díj átadása közti időben sokat beszéljünk, és minél több információt megtudjunk a művekről és azok hátteréről, kicsit megidézi a filmfesztiválok körüli felhajtást, olyan "oscarossá" teszi az egészet. :)))))

Haránt Artúr írta...

én ebből a négyből csak kettőt olvastam el. de mindet végiglapoztam már egyszer. (a Spirál a Johnny Fellow maradt még ki)

ezért lehet így nem igazságos, de: én Boy named Sue-nak drukkolok. "Levágtad a fülem te állat", nekem már csak emiatt első helyezett :))

fura, hogy a Johnny Fellow-ról kevés a netvisszhang

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Tollakat fosztottam, illetve át-tulajdonítottam – ettől függetlenül is köszi! :)

Nekem a szerzői képregények közt a Stroboscopa abszolút vitte a prímet. Örülök, hogy végül a jelöltek közé is bekerült. (Mondjuk nehéz ügy, ha lenne elegendő hasonszőrű füzet (a jövőben, mert most szerintem volt), a szerzői kategóriában is állíthatnánk jelölteket, mert még két kedvencem is volt.)

A Zsuzsinak több szempontból is drukkolok. :) Pl. édesapámmal azóta énekelünk (ő gityózik) hétvégenként Johnny Cash számokat, amióta elvittem neki Miki képregényét. Ő mindig is jegyezte, de most feléledt benne valami... :)

A Dzsonifellót viszont nem olvastam, csak alaposan átlapoztam. Döbbentem, hogy egy ilyen munka sok évet pihent a fiókban. Remélem, ha elolvasom, hasonló bizsergést érzek majd, mint a lapozgatásakor...

Spirál. Azóta is szégyellem magam. (Amióta elkezdtem a Kalligramnak írni a recenziót.) A Kneten már evidenciaként van elkönyvelve, hogy a leglátványosabb és simán a legrosszabb kritikákat besöprő magyar képregény. Jelentem: minden eddigi híresztelés ellenére, eddig még egyik kritikus sem OLVASTA. :)

Cserkuti írta...

Zorro, azért ezt nem ártan bizonyítani. :))

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Igyekszem! Fogom, fogom... :P

Miklós Felvidéki írta...

may the best man win.

Cserkuti írta...

Kampányolunk, kampányolunk, kis vörös?! :)))
(sem nemi, faji, vallási, politikai, kizárólag Vuk-Noname, gyk: róka-róka)

Peter Tikos írta...

Szóval nem amerikai vagy ausztrál őslakos, nem is kommunista... szimplán csak egy állat :)))

LM írta...

ahogy olvasgattam a Szpájröl-kritikákat, főleg a sztorival van bajuk, nem a "képregénnyel" (ha érthető vagyok).
nekem úgy tűnt, elolvasták, nem csak átlapozták, vagy nem tudom, mire gondoltál, Zé (netán arra, hogy a sok kritikus nem volt képes a "panelek mögé" látni?)

a jelöltek közül csak a Zsuzsát olvastam, de én akkor is a Metabunkóknak szurkolok!:D

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Hmmm... Lehet, hogy előbb a listát kellett volna ellenőriznem, mert ahogy most átnéztem, bizony a két, számomra legtöbbet mondó kritika kimaradt annak idején. Nem tudom, bennem a műutas, az indexes és az exites iromány maradt meg, pl. Bán Zsófi írását nem is olvastam – illetve az ÉS-ben megjelentet sem.
Ez utóbbi kettő már sokkal inkább árnyalja a képet, sőt...
Most gondolkodóba is estem, vajon érdemes-e nekiállnom vagy hajítsam a kukába a jegyzeteimet...? :I

Névtelen írta...

"A Kneten már evidenciaként van elkönyvelve"

Ez egészen biztos. Több ezer látogatója van, így a felületen biztos van olyan hely, ahol evidenciaként elkönyvelte valaki.

Ja, és a Műút szerzője OLVASTA.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy tényleg azt értettem alatta, hogy bármelyik kritikus is megspórolta magának, hogy elolvassa a művet. Próbáltam az idézőjelet verzállal helyettesíteni, elnézést, ha félreérthető volt! Bár látom, a verzált te is megtartottad – ha ÚGY érted, akkor nem szóltam, akkor csak más a véleményem.
(Másrészt igaz, hogy az átmelózott éccaka után kissé szélsőségesen fogalmaztam, mea culpa!)

A Műút kritikájára nagyon kíváncsi voltam, mert az egyik legszínvonalasabb lapnak tartom, és Dunai Tamás írásait is kedvelem. Sajnos a „hangulat" jelzőnél lényegében messzebbre nem jutott ős sem. Ugye megengeded nekem, hogy ha én egy mélyebb, rejtettebb szálat, mondandót, utalásokat – nevezzük, ahogy akarjuk – véltem felfedezni a Spirálban (amit mellesleg később Attila is visszaigazolt), és ezt más elintézi a „sztori híján hangulat" jelzővel (szó szerint ez persze nem hangzott el sehol!), akkor lehessen annyi jogom, hogy a véleményemben ironikusan megpendítem, hogy talán „nem is olvasták". Mondjuk úgy, nem olvasták ki belőle, ami ezek szerint benne van. (Hozzáteszem, hogy a jegyzeteimben főleg az írót „szapulom" én is, az ÉS-ben leírtakkal abszolút egyetértek, ami a szöveget érinti, de...)

Pontosítok.
A Kneten te voltál az, aki azt írta: „Amúgy mitől meglepő az, hogy a szélsőségesen fogadott Nocturne, vagy aszinte kivétel nélkül rosszul fogadott Spirál nincs egy listán?"
Én ebből valamiféle evidenciát vélek kihallani, de talán tévedek. Természetesen sehol nem olvasható a Knet több ezer látogatójának egységes, közmegegyezésen alapuló elutasítása, mint evidencia. Megint nem voltam pontos, elnézést!

Mellesleg a hiányérzet is munkálhatott bennem, az, hogy szinte alig érkezett „értékelhető" reakció a kötetre – ez Attilát is elszomorította –, pedig a negatív kritikára is szükség van ugye...
Összességében érzem méltatlannak ehhez a munkához az olvasók részéről történő „elhallgatását".

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Na, ennek az utolsó mondatnak megint se füle se farka. :)
De azért érthető, gondolom – ismét hulla vagyok... :I

Névtelen írta...

"Azt ugye nem gondolod komolyan, hogy tényleg azt értettem alatta, hogy bármelyik kritikus is megspórolta magának, hogy elolvassa a művet."
Pedig komolyan gondoltam. Többen írtak már ilyet, amikor kritikust kritizáltak. És ők szó szerint értették az "olvasást".

Amazt pedig valóban én írtam. Esetünkben teljesen mindegy, mennyire igaz, vagy sem. Úgy hittem, hogy saját akkori meglátásaimat írom meg, amikor azt bepötyögtem. Éppen ezért zavart, hogy összemosod a KN-nel. Elhiszem, hogy szándékod ellenére pontatlanul fogalmaztál, de ha ez lenne az első olyan eset, ahol az MKA valamelyik prominens személye KN-en elhangzó véleményeket, véleménytípusokat azonosít a KN egészével, vagy legalábbis meghatározónak tekinti az oldalra vonatkozóan akkor valószínűleg erre nem is reagáltam volna...

Haránt Artúr írta...

love is in the air :)

Névtelen írta...

ezek a verbál harcok annyira spirálisak má'

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Ja-aha. Inspirálisak. :X

Lezárva a dolgot:
„Úgy hittem, hogy saját akkori meglátásaimat írom meg, amikor azt bepötyögtem."
Én is ezt hittem a fentebbi kommentemben és minden esetben, amikor nem teszem hozzá, hogy ezt és ezt a kijelentésemet NE Zorro magánvéleményeként kezeljétek, hanem az MKA egyik „prominens" :) személyének, tehát magának az MKA-nak a hivatalos állásfoglalásaként üdvözöljétek.

Mellesleg az MKA szinte sose fogalmaz meg ilyen hivatalos, az egyesület egységes állásfoglalására vonatkozó kijelentéseket, nyilatkozatokat. Nem is feladata. (Persze el tudok képzelni egy olyan rendkívüli szituációt, ahol esetleg el kell határolódni vagy éppen támogatni kell valamit. :) De akkor arról előzőleg szavazni fogunk.)

„...ha ez lenne az első olyan eset, ahol az MKA valamelyik prominens személye KN-en elhangzó véleményeket, véleménytípusokat azonosít a KN egészével...”
Szvsz ez éppen ezért hasonló általánosítás.

Az pedig, hogy ki prominens és ki kevésbé prominens tagja az egyesületnek, pusztán a praktikum vezérli – a te általad sem kedvelt, erőltetett és haszontalan tekintélyelvűséget mi sem támogatjuk. Ezt csak arra értem, hogy ha teszem azt Vass Ricsi fejti ki a magánvéleményét – mondjuk Fekivel kapcsolatban :) –, az ugyanolyan súlyú MAGÁNvélemény, mintha én általánosítok helytelenül a Knetre vonatkozólag. De minden esetben szigorúan az adott ember véleménye és nem az MKA-é.

Remélem, tisztáztuk a gubancot! Písz! ;)

Névtelen írta...

értelmes beszéd, de van benne rendszer
(facsart idézet a Lándzsástó')

(idézőjel nélkül, of course)

Névtelen írta...

Zorro, sejtettem, hogy ebbe fogsz belekapaszkodni. Amikor azt mondom, hogy "az MKA prominens személye", akkor én nem teszek egyenlőségjelet a személy és szervezet(e?) közé. Legroszabb esetben is személyek egy jól körülhatárolható csoportjára - kb. 2-3 személyt érintően - tettem általánosító megjegyzést. Amit vállalok is.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

Zoli, annak, hogy nem teszel egyenlőségjelet, nagyon örülök. Előfordult már, hogy mások tettek és éppen a Kneten, de ugye most nem velük beszélgetek.

Idézek: „A Kneten már evidenciaként van elkönyvelve..."
Tehát, ha nagyon kukacoskodni akarok, akkor az én megállapításomat sem lehet úgy értelmezni, hogy maga a Knet könyvelte el evidenciaként, hogy a Spirál, miután csupa rossz kritikát kapott, szinte természetes, hogy nem jelöltetett az Arany Buborék díjra. Ahogy írom is: a Kneten! könyvelték el evidenciaként. (Vagy a Knet egy „prominens" személyisége :) könyvelte el evidenciaként.)

Szerintem értjük egymást, ne borzoljuk tovább a témát. ;)

Névtelen írta...

Igazából csak arra vártam, hogy kimondd azt, hogy prominens személy vagyok.

Fehér Zoltán / Zorro de Bianco írta...

:)))

Névtelen írta...

a spirál ilyetén megszakadás örvendetes!
sak íty tofápp, szifiliszált embehtáhsak