2009. december 16.

Gödör mélyén a Hungarocomix (sajtószemle)

Az unalomig ismételt jópofaság, amit előszeretettel sütöttek el szinte mindegyik Gödör Klubban tartott képregényes rendezvény beszámolójában, végül önbeteljesítő jóslattá vált. Nem csupán a november végi rendezvény látogatottsága, hanem az eseményt követő beszámolók, cikkek száma is jóval elmaradt a várakozásoktól és főleg az eddig megszokottól. Az olyan hazai pályának nevezhető oldalakon kívül, mint a Képregény.net, a Kockafej, vagy az Oposszum, csupán az Index, illetve a Geekblog foglalkozott bővebben a HC-vel, és ha őszinték vagyunk, sem a korábban Pinkhell árusításon kapott Hamlet, sem a Buborékhámozóba cikkező Santito nem nevezhető ma már outsider érdeklődőnek.

7 megjegyzés:

Peter Tikos írta...

Ez van, ha nem jelenik meg Pinkhell ;)

A knet fórumán már elmondtam a véleményem, szerintem többek között miért alakult így ez a dolog:

Először is egyet kell értenem zoli79-cel: évente egy nagy rendezvény, egy fesztivál elegendő lenne.
Aztán nem igazán látom, jelenleg mi vonzaná be az embereket egy-egy ilyen fesztiválra. Amit látok (és nyilván némiképp MKA-s szemmel is nézem most a dolgokat): korábban voltak nagyméretű képregényfigurák, divatbemutató, kiállítások, kiállításmegnyitók, lufik, zene... Ezek között a díszletek között szívesen pózoltak a képregényes élet szereplői, vagyis kiadók, alkotók - de a tévéstábok is örömmel bujkáltak közöttük, mutogatták őket. Egy-egy ilyen megmozdulás a "külsősök" számára is érdekes lehet, pl. számos olyan emberre emlékszem, aki eljött egy-egy kiállításra vagy annak megnyitójára, holott egyébként egy börzére vagy szűkebb értelemben vett képregényes megmozdulásra soha. És ha már ott voltak, vásároltak is ezt-azt. Ezeket az embereket teljességgel hidegen hagyják számukra megjegyezhetetlen nevű japán rajzfilmesek vagy a Kukizine nulladik száma - és ezek az emberek így otthon is maradnak.
Számtalanszor elhangzott már az is, hogy a Sugárban, üzletközpont lévén, eleve meg lehet szólítani olyan embereket, akik esetleg nem is hallottak fesztiválról, HC-ról. Talán, többek között, ezért is volt ott sikeresebb a HC. Jól emlékszem, hány gyerek rángatta oda a szüleit a standunkhoz, pedig csak a Spárba indultak bevásárolni, mit sem tudva képregényes rendezvényről. A Gödörben ilyenek szóba sem jöhetnek.
Nyilván megvan az oka annak, hogy az MKA sem vállalt mostanában a fentebb említettekhez hasonló megmozdulást, és ennek csak az egyik tényezője az, hogy a Gödörben most már nem szabad kiállítani. De valamiképpen érdekessé kell tenni ezeket a rendezvényeket a nagyközönség számára, mert ha a szervezők csak a képregény-fanoknak szóló, börze-szintű "élményeket" tudnak kínálni, akkor sajnos nincs mit csodálkozni a börze-szintű részvételen sem. Ha most megnézem a korábban és az idén készült fotókat, hatalmas kontrasztot látok: több sorban befüggesztett képregényoldalak között képregényes ruhákban masírozó lányokat látok, akiket Réz András, Pierrot, meg tévések figyelnek - aztán meg ürességtől kongó teremben pár tucat példányban sokszorosított fanzinjukat árulgató egyetemista srácokat látok, börze hangulatban. És félreértés ne essék, én örülök az ilyen kiadványoknak, de én egy képregényrajongó vagyok.

Lénárd írta...

És azt mire vélitek, hogy az egyes kiadványokról szóló visszajelzések száma is teljesen megcsappant, még a k.neten is? (Én nem tudom mire...)

Peter Tikos írta...

Bizonyos értelemben túlkínálat van: sokkal több kiadvány jelent, jelenik meg, mint pár éve, a képregényrajongó tábor viszont nem nőtt tovább, nem nagyon sikerül új embereket "megfertőzni". Akik meg már régóta olvasnak képregényt, egyszerűen beleszoktak a jóba. Amíg csak XIII meg Korcsmárosok voltak, mindenki ki volt éhezve. Akkoriban hihetetlen fogyásokat produkáltak az olyan kiadványok is, mint a Sushi Strip, és elképzelhetetlen volt, hogy magyarul olvasod a Sandmant. Ma már megveheted magyarul is, ahogy a Watchment, Sin Cityt, Arkham Asylumot, a sok Marvelről és millió mangáról már nem is beszélve: a képregényrajongóknak egyszerűen túl jó dolguk van :)
Valahol ez van szerintem a rendezvényekkel is: eleinte nagyon szuper dolog volt, hogy a Gödör (vagy Sugár, vagy Almási téri szabadidőközpont) a miénk, és mindenki ott tolongott, mert olyan egyszeri hangulata volt az egésznek. Ma már, ha valakinek nehézséget okoz eljutni egy-egy fesztiválra, tudja, hogy úgyis lesz másik. És a képregények is már minden könyvesboltban beszerezhetők.

fonalfej írta...

tudtommal a hungarocomix csak képregényes vonatkozású oldalakon volt meghirdetve, nem is kell csodálkozni ha csak képregényrajongók jönnek. a másik ami miatt lecsökkent a látogatók száma, hogy mostanra valamennyire különváltak a képegényes és az anime/manga rajongótábornak szóló események. én nem tudom, hogy ez a sakuraconnak mennyire működik, de a hungarocomixnak láthatólag semenniyre.

Frici írta...

A régi gyerekkorom jutott eszembe. Mikor a iskolába szünetben képregényeket, vicces újságokat nézegettünk.

Nagyon jó a blog!!

BÚÉK Mindenkinek!

SM írta...

"tudtommal a hungarocomix csak képregényes vonatkozású oldalakon volt meghirdetve"

rosszul tudod.

Cserkuti írta...

Frici:
Köszönjük, nézz be minél gyakrabban! És neked is BÚÉK!