Egy hónapot töltött az Egyesült Államokban a Spirál alkotója, Futaki Attila. A legnagyobb képregényes fesztivál, a San Diegó-i Comic-Con megtekintése után felkereste a New York-i kiadókat is. Miután itthon nem sikerült megnyernie a legjobb képregényért járó Alfabéta-díjat, a tengerentúlon – úgy tűnik – több szerencsével járt.
McFarlane & Futaki. "Nagyon zavarban voltam."A legenda szerint arra a négy napra San Diego a világ képregény-fővárosává alakul, mindenki, aki ebben a szakmában igazán számít, megtalálható az eseményen. Tényleg ekkora durranás a Comic-Con?Futaki Attila: – Az egyszerűen félelmetes! Óriási az egész. Napok alatt is képtelenség mindent megnézni. Mire kiértem, már sehol nem lehetett jegyet kapni. Szerencsére még itthonról regisztráltam, és mint művész, ingyen bejutottam. Az épület alsó részén voltak a képregénykiadók és a filmstúdiók standjai. A többségük a fesztiválhoz időzítette az idei legnagyobb dobását, ezért iszonyatosan látványos külsőségek között prezentálták a friss dolgokat. A felső szinten pedig a szerkesztőknél álltak sorban az emberek a portfóliójukkal.
Pár éve Angouléme-ben te is álltál egy ilyen sorban. Annak egy öt országban kiadott album lett a vége.F. A.: – Igen, de az más volt. Amerikában inkább lent, a kiadók standjánál dőlnek el a dolgok… meg az esti partikon.
A Convention Center bejárata. "Mire kiértem, már sehol nem lehetett jegyet kapni."
De oda be is kell jutni…F. A.: – Még a
Carabasnál (a Spirál francia kiadója – a szerk.) kerültem jó viszonyba
José Villarrubiával, ő vitt körbe, és mutatott be mindenkinek. A neve és a személye óriási segítség volt, hiszen évek óta színezőként dolgozik a legnagyobb kiadóknak, jóban van az összes szerkesztővel. Egy elég komoly stúdiót visz, több asszisztenssel, van aki csak a könyvtárát kezeli. Érdekes, hogy miközben olyan nevekkel dolgozott együtt, mint
Alan Moore, vagy
Bill Sienkiewicz, és kétszer is jelölték
Eisner díjra, sokan mégis fotósként ismerik. Az ő tanácsára az album mellett vittem ki néhány nyomtatott portfóliót is, amiből látszik, hogy más stílusban, és tecnikával is tudok rajzolni. Ezekből aztán adtam a
Dark Horse, vagy a
DC embereinek. Egyedül a
Marvellel nem jött össze a találkozó.
"Óriási az egész." Alex Ross mennybemenetele.
Tudom, ez a legkínosabb kérdés, de fel kell tennem: sok „híresembert” láttál?F. A.: – Ott volt például Danny DeVito egy képregényes projektjével, vagy James Cameron az
új filmjével, de a tömeg miatt nem mentem közelebb, meg hát nem is ez érdekelt. Jobban örültem, amikor bemutattak olyan kedvenceimnek, mint
Kent Williams,
Todd McFarlane vagy
Scott Hampton. Találkoztam
Ashley Wooddal is, akiről kiderült, hogy ismer engem.
Nem mondod komolyan, hogy Ashley Wood tudja, ki az a Futaki Attila!F. A.: – Pedig igaz. (Nevet.) Van egy párizsi galéria, a
Daniel Maghen, itt árulnak tőlem
eredeti oldalakat is a Spirálból. Wood ismeri a tulajt, aki megmutatta neki a munkáimat, amikor ott járt, és ezek szerint emlékezett a nevemre.
On the top of the World. "Ashley Wood tudja, ki az a Futaki Attila."
És hogy kerültél a Disneyhez?F. A.: – Még San Diegóban mutattak be
Robert Vendittinek, aki épp egy projekten dolgozott a
Disney Hyperion Booksnak, amihez rajzolót kerestek. Venditti sem egy akárki: mostanában jön be hozzánk a képregényéből készült
Hasonmás (
Surrogates) című film, Bruce Willisszel a főszerepben. Miután megnézte a portfóliómat, mondta, hogy szívesen beajánl a kiadónál. Persze örültem, de még nem tudtam, mennyire komoly ez a dolog. A Comic-Con után Baltimore-ba utaztam, ott egy hónapra kibéreltem egy szobát, ahonnan aztán leszerveztem a New York-i találkozóimat. Aki már járt kint, tudja, mennyire macerás ennyi időre megoldani a szállást. A hotelek – egy magyar képregényesnek legalábbis – megfizethetetlenek, egy egész lakást meg nem egykönnyen adnak ki, pláne egy vadidegen Kelet-európainak.
"Ezektől az apróságoktól az egész valahogy sokkal emberibbé válik."
A Disneynél aztán hihetetlen kedvesen fogadtak, úgy viselkedtek velem, mintha tuti lenne, hogy én rajzolom majd a képregényt. Odakint egyébként mindenki nagyon jó fej, hihetetlen lazák, barátságosak. Ami itthon nem annyira jellemző, hogy a szerkesztővel egy-egy tárgyalás után beülünk egy étterembe, vagy már eleve ott zajlik a megbeszélés. Ezektől az apróságoktól az egész valahogy sokkal emberibbé válik. Végig azt éreztem, hogy értelme van annak, amit csinálok, hogy tisztelik az alkotót, partnernek tekintik. Időközben megtudtam, hogy a képregény a
Villámtolvaj című sikerkönyv adaptációja lesz, ennek a forgatókönyvén dolgozott Venditti. Azt pedig, hogy ki legyen a rajzoló, leginkább a regény írója,
Rick Riordan dönti majd el. Szóval csinálnom kellett két próbaoldalt. Nekiláttam bevásárolni: asztalt, lámpát, eszközöket vettem, – szóval tovább apasztottam az útra spórolt pénzemet – és pár nap múlva küldtem a kész oldalakat. Aztán vártam. Az elutazásom előtt szóltak, hogy engem választottak. A szerződést már a hazaérkezésem után írtuk alá, ekkor kaptam a hírt, hogy
a Disney megvásárolta a Marvelt, azt a nagykiadót, amihez San Diegóban nem jutottam közel.
"Az elutazásom előtt szóltak, hogy engem választottak."
Mennyi munkát jelent ez a képregény?F. A.: – Százhuszonnyolc oldalt kell megcsinálnom fekete-fehérben. Színezőnek Josét ajánlottam, fontos, hogy profi legyen a minőség. A
filmváltozat februárban kerül a mozikba, a képregényt, – egyelőre hadititok, miért – jövő novemberben akarják kihozni, szóval nincs sok időm: márciusra be kell fejeznem az egészet. Aztán, ha sikeres a film, meg a képregény is, akkor jöhet a további négy kötet.