Coming soon in PinkHell lucky number 7 (?)
2009. április 4.
Alfabéta-jelöltek 2009: Miserere homine
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Miserere homine alkotója, Lakatos István.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
István: – Noha korábban is rajzolgattam, de történt valami két és fél évvel ezelőtt: akkor kerültem be a pszichiátriára. Valami akkor nagyon megváltozhatott bennem, mert a rajzaim is hirtelen másmilyenekké váltak. Valahogy helyük és mélységük lett. Akkoriban rajzoltam meg A kis gyufaárus lányt. Ezt és az utána következő meséket – nevezetesen a Lencsilányt – az Előszezon blogra raktam ki, amelynek tagja vagyok, a sok költő közt egyedüli képregényrajzolóként. Néhány korábbi kísérletet leszámítva, az első, nyomtatásban is megjelent munkám éppen a Miserere homine – Ember, irgalmazz volt, tavaly augusztusban, a Műútban. Amikor kézbe vettem a lapot, állítólag egészen földöntúli vigyor kerekedett a fejemre – hogyne, hiszen végre beteljesült egy álom. Képregénynek papíron a helye.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
István: – Az egész a Kaland-Játék-Kockázat könyvekkel kezdődött. Azokban találtam rá John Blanche-ra. Azután jött Simon Bisley, Kevin O'Neil, Eric Powell, Sam Keith és Mignola. Meg a régi magyar mesekönyvek rajzolói, főként Sajdik Ferenc és Heizelmann Emma. És hát persze Tim Burton. Meg Schiele. Nemrég fedeztem fel egy spanyol képregényrajzolót, Tony Sandovalt. Azért is örültem annak, hogy rátaláltam a munkáira, mert mostanában már nem tudok annyira lelkesedni, mint teszem azt egy éve.
Az utóbbi időben felfedeztem magamnak a steampunkot és a retro future-t, az Ember, irgalmazzba már bele is szőttem ezeket. Viszont steampunk-elemek az egyik Lencsilányban is lesznek, persze mértékkel. Azután pedig ott van Batman. Hellboy mellett ő is nagyon fontos nekem.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
István: – Örültem, hogy a viharba ne örültem volna neki. Különösen, hogy már az első igazi megjelenésemre megkaptam a jelölést. A győzelem már nem érdekel, ha megkapom a díjat, megkapom, ha nem, nem. Valami akkor is történt és egyelőre nagyon jó ez így.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
István: – Ha egyszer befejezek valamit, nem nagyon foglalkozom vele. Nyilván máshogy oldanék meg dolgokat, mert azóta remélem fejlődtem. Talán beleestem az „elsőre mindent akarok" csapdájába is, de legalább ezt is letudhattam. Nagyon sokat melóztam vele és sokat ki is vett belőlem. Viszont a történeten semmit sem változtatnék, különösen mert ért néhány olyan felfedezés, ami miatt komolyan megrémültem. Mintha valamire rátapintottam volna. Tisztára, mint egy Philip K. Dick regényben... És a befejezést illetően is hallottam különböző értelmezéseket. Ez pedig mindenképpen jó, mert bebizonyosodott, hogy önálló élete van.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
István: – Hehe. Ha a terv azonos az álmodozással, akkor sok tervem van. Addig nem tartom magam igazi képregényrajzolónak, amíg össze nem hozok egy Lencsilány-kötetet. Ez a legfontosabb. Van egy másik mesevilágom is, ami halott kisgyerekekről szól. Időnként előveszem a táltoslányról szóló ötletemet is, ez már évek óta formálódik. A magyar mitológiát ötvözném egy egészen kevéssé alternatív 20-as évekkel, de van benne okkultizmus, némi Lovecraft, zeppelinek és középkori lovagsereg. Ezek persze mind nagyobb terjedelmű képregények lennének. Aztán néha álmodozom egy Szíriusz kapitány képregényről is, mert a hangjátéksorozatot agyonhallgattam és a regények is meghatározták a gyerekkoromat. A rövidebbek már reálisabbak: nyárra talán megjelenik a Csáth Géza novellájából készült Fekete csönd, illetve egy sajátos, meseszerű képregény, amihez Toroczkay András barátom fog verset írni. Addigra remélem találok munkát is és akkor már majdnem minden szép és jó és önfeledt lesz. Addig viszont csak fogaknak csikorgatása.
2009. április 3.
Sző, fon, de nem takács
A bloggeren találtam és egyből megszerettem. Remélem nektek is legalább annyi örömet okoz majd, mint a cicáknak.
2009. április 2.
2009. április 1.
Alfabéta-jelöltek 2009: Az apák bűnei
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk Az apák bűnei két alkotója, Fehér Zoltán (Zorro de Bianco) és Zabos Csaba (Graphit).
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Graphit: – 2006 óta jelennek meg képregényeim a Pinkhellben. Az első, A torony című munkámat is Zorro jegyezte, a The Gang-et Pap Károly, a Másnapot pedig Péteri Gábor írta.
Zorro: – Alapvetően rajzolónak és nem írónak tartom magam, a mostani jelölés mégis mint írót érint. Képregényeket persze mindkét „munkakörben” elkövetek. Az első, nyomtatásban is olvasható munkám 2003 márciusában a Mások magazinban jelent meg. Ha anno a szerkesztők nem rágják a fülemet, hogy az addigi karikatúráim folyományaként mégiscsak kijárna már egy jó kis képes sztori az olvasóiknak, valószínűleg soha nem vágok bele és nem térek vissza a gyerekkorom nagy szerelméhez, a képregényhez. Nem támasztottak elvárásokat, a cél pusztán egy olyan képregény elindítása volt, ami melegekről szól és a mai Budapesten játszódik. Az első nyolc oldalt az egyik színházkritikus/író barátommal szültük meg, a szereplők kitalálása és jellemrajza legalábbis az ő fantáziáját dicséri. Később a Szivárvány köz több stripet is megélt és egy három oldalas kis lektűrre is elégnek mutatkozott. Az utóbbiakat már mint író is jegyeztem – tapasztalhatóan nem sok sikerrel. (A témában egyébként sem lehet lekörözni a Max und Moritz-díjas képregényklasszist, Ralf Königet.)
Ez a „kis” kitérő meghatározta a jövőmet: a festészettől elkanyarodva, gyakorlatilag teljes mellbedobással a képregény mellett köteleztem el magam.
Ha a kérdés az idei jelölésre vonatkozik, akkor leginkább csak azokat a képregényeket sorolnám fel, ahol íróként is jegyzem magam. Ilyen a Vogel, a csíkos pizsamában maradt kis zöld és csúf fiúcska sztorija, aki a Kemenes Tamás által írt első (és félbemaradt) kalandja után is hű maradt a Pinkhell magazinhoz. Saját interpretációmban és strip-formátumban a lapunk 3. számában lehetett vele találkozni. Szintén a Pinkhellben jelent meg az első novella-adaptációm, amit Jorge Luis Borges A halál és az iránytű c. műve alapján követtem el. A feldolgozás bizarr ziccerét, miszerint a szereplőket állatfigurákkal helyettesítettem, Fritz Zoli remek, kifejező, karakterjegyekre kihegyezett rajzai (szerintem) ragyogóan feloldották. Az apák bűnei, amit Graphitnak írtam, szintén adaptáció és Christianna Brand novellája alapján készült.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Graphit: – Gyerekoromban, amikor talán még olvasni sem tudtam, a Disney-féle képregényeket nézegettem, később pedig az Asterix lett a nagy kedvencem. De nagy hatással volt rám Möebius, Hermann Huppen, Max Bunker és Dubravko Matakovic is.
Zorro: – A jelöléshez köthető válasz ismét csak „prózai”. Próbálok tehát az írói oldalára fókuszálni.
Úgy vettem észre, hogy leginkább azok a munkák vannak rám nagy hatással, ahol maga a mesélhető, anekdotaként is továbbadható, csupasz sztori általában nem sokat mond el magáról a műről. Ebben az esetben, ha pusztán a történés elemeit ragadjuk csak ki, nem fogjuk tudni közvetíteni az adott film, regény vagy képregény „üzenetét”, mert az jóval rejtettebb, illetve élményszerűbb. (Sokan erre használják a „hangulata van” jelzőt, pedig nem erről van szó – ez ugyanis úgy hangozhat, mint amikor egy nőre azt mondjuk, hogy „érdekes”.) Egyébként nem érzek minőségbeli differenciát a „sztorizható” és a történetről leváló, áttételesebb, „metafizikusabb”, kódoltabb alkotások között – egyik sem értékesebb, mint a másik. A saját típusán belül a zsánerekben gondolkodó és inkább szórakoztató képregények ugyanúgy lehetnek remekművek vagy fércmunkák, mint a vaskosabb, többrétegű darabok. Persze mindezt eldönteni csak akkor tudjuk, ha valóban „látjuk” az adott művet.
Azok közé tartozom, akik szembe fogalmazzák magukat Wittgenstein elhíresült kijelentésével, miszerint: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” A művészet – szerintem – mindig is arról próbált „hírt adni”, azt próbálta megidézni, ami megfogalmazhatatlan, alaktalan és nem lehet ez alól kivétel a képregény sem. Emiatt is beszélhetünk mágiáról.
Hogy a konkrét példákat ki ne kerüljem: jelentős hatással volt rám a Maus, ahol először találkoztam a rajz egészségesen alárendelt, azaz inkább kiegészítő szerepével – azzal, hogy ebben a felkavaró, szövevényes és megrendítő történetben biztos, hogy nem szabad a grafikai világot cizellálni, túlrajzolni, mert öncélúvá válik. Minden történetnek meg kell találnia a saját vízióját, vizuális együtthatóját, ki kell egészíteniük egymást. Ez a sztori jellegéből fakad és ha lehetséges, akár a legaprólékosabb kidolgozás is indokolt. Speciel ez a módszer a Mausnál vagy a másik nagy kedvencemnél, a Tükörvárosnál éppen az egyszerűsített, stilizált formák irányba terelte Spiegelmant és Mazzuchellit, nagyon helyesen.
Persze ott van ellenpéldának a Metabárók vagy a December 32, ahol a részletgazdag, festői ábrázolásmód majdnem hogy követelmény, de legalábbis jól megfér a szöveggel. Jodorowskyt rendezőként is nagyra tartom, sok a közös szempont a gondolkodásunkban, abban, ahogy és ahonnan az univerzumot értelmezzük. Igaz, hogy egy olyan néző/olvasó számára, aki kevésbé ismerős a különböző mágikus rendszerek és a „szürreál-pszichedelika” világában, nehezebben fejthetők fel a „képei”, számomra viszont éppen ezek a rejtett aspektusok jelentenek kapcsolódási pontokat, így a Metabárókat sem csak egy izgalmas fantasyként éltem meg. Beleszerettem a többrétegűségébe, a „hagymahéj-szerűségébe”, mint ahogy az anime-rendező, Hayao Myazaki is fontos, inspiráló alkotó az életemben – szintén amiatt jelentős előkép, mert nála sem csak a „csupasz” történetről szólnak a mesék, de ha valaki „pusztán” szórakozni, kikapcsolódni szeretne, akkor sem fog csalódni – nem kell feltétlenül elmélyednie mondjuk a sintoizmus szellemtörténetében.
Bilal is mesterien bánik a zsánerek alkalmazásával és egyszersmind kiforgatásával. A December 32 egyértelműen mutatja, hogy milyen finoman lehet egy átlagosnak induló sci-fibe végül komplett művészetfilozófiai eszmerendszereket integrálni.
De ugyanilyen réteges író Alan Moore is, igaz, eddig csak a Watchment olvastam tőle – lévén a botrányos angoltudásom többre nem predesztinált –, de a kezdeti előítéleteim – amiket általában az amerikai képregénnyel szemben táplálok – csakhamar leomlottak. A hajamat téptem, mikor az első két részt kivégeztem és hiába is nyúltam volna a befejező harmadaik kötetért. Borzasztóan élvezem, hogy ahányszor csak újraolvasom, mindig felfedezek egy rejtett szálat, részletet, ami viszont szervesen ízesül az egészbe.
Hogy a humor se maradjon ki: egyértelmű, hogy Goscinny a nagy kedvenc, hiszen mind a Lucky Luke, mind pedig az Asterix hozzájárult ahhoz, hogy most paneleket és buborékokat firkálgatok a szabadidőmben. De Ptiluc vagy Johan Sfar is lenyűgözött – legalább olyan jó írók, mint amilyen rajzolók –, így nagyon sajnálom, hogy a Disznóól vagy a Rabbi macskájának további részei azóta sem jelentek meg magyarul.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Graphit: – Mindenképp meglepett, bár a díjakat általában nem tudom hová tenni. Aki kapja, büszke rá, aki nem, próbálja csökkenteni a jelentőségét. Persze a hatvan induló közül az első négy jelöltbe bekerülni szerintem szép teljesítmény, ráadásul az idei zsűrizés menetét is nagyon korrektnek találom. Örülnék a díjnak, nyilván mindenki örül, ha elismerik a munkáját.
Zorro: – Meglepődtem, bár a jelölő bizottságban benne voltam. Viszont elég sok induló volt az első fordulóban ahhoz, hogy nem igazán reménykedtem abban, hogy Az apák bűnei túléli a rostát.
Tudom, hogy többen elmondták előttem, de én is valahogy úgy érzem, hogy számomra már a jelölés is elegendő annak a megerősítésére, hogy talán sikerült valami érdekeset átmenteni az eredeti novellából és „képregényre fordítani”. Igaz, ezt a munkát még inkább csak ujjgyakorlatnak szántam, szeretnék elszakadni a jövőben az adaptációktól.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Graphit: – Végül is ez csapatmunka volt. Így, egy év távlatából még mindig tetszik, bár elég kevés idő állt a rendelkezésünkre. Ha nem kellett volna annyira sietni, egy-két kockát biztosan újra rajzoltam volna.
Zorro: – Azon alkotók táborához tartozom, akik soha nem érzik befejezettnek a művüket és ha lehetséges volna, folyamatosan ugyanazon a munkán dolgoznának, azt csiszolgatnák mind tökéletesebbre. Szerencsére erre még csak esélyem sincs, úgyhogy megpróbálom lenyelni a gombócot a torkomban, amikor később fel-fel lapozom a régebbi képregényeimet. A saját anyagoknál legalább csak magamra lehetek dühös, ha utólag úgy érzem, hogy valamit másként kellett volna csinálni, Az apák bűneinél viszont megpróbálom helyenként Graphitra fogni a tévedéseket. Ez persze nem sikerül, mivel a képes forgatóban minden egyes beállítást és fényelést is precízen kidolgoztam neki – ami pedig az ő munkafázisait illeti, azokra „sajnos” nem lehet panasz. :)
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Graphit: – Éppen Zorro forgatókönyvét rajzolom ismét, amit a Pinkhell következő, hatodik számában szeretnénk publikálni.
Zorro: – Tervekből nincs hiány. Jelenleg Graphittal ismét egy közös munkán dolgozunk, de ezúttal nem adaptációról van szó, hanem saját sztoriról. Ha minden jól megy, április 18-án, a Képregényfesztiválon már mindenki olvashatja a Pinkhell hatodik számában. A képregény címe Orlando és nem árulok el titkot, hogy közvetett módon köze van a Virginia Woolf jegyezte regényhez. Úgy tűnik, Graphittal gördülékenyen tudunk együtt dolgozni, remélem, ez a jövőben is így marad.
A készülő Pinkhellbe rajzolóként is beszállok, az Orlando mellett ugyanis elvállaltam a Felvidéki Miki által írt Fekete Holló következő epizódját. Aki olvasta az előző számunkban megjelent, Fritz Zoli által prezentált Holló-sztorit, talán emlékszik rá, hogy egy amolyan magyar szuperhős-paródiáról van szó, nem kevés utalással igazságos királyunkra és a közkedvelt denevéremberre.
A következő Pinkhellre szintén van már saját sztorim, Katalán torony címmel. A forgatókönyv és a figuratervek készen vannak, valamikor a tavasszal neki is kezdek, mivel ez a tervem már évek óta a fiókban lapul, itt az idő előrukkolni vele.
Ami még igencsak a jövő zenéje és leginkább szabadidő függvénye, az két képregényalbum megvalósítása. Még tavaly januárban megírtam mindkettő szinopszisát, de a forgatókönyv kidolgozása egyelőre várat magára – illetve sokban függ a lustaságomtól is. :)
Az egyik, a Bétaville címet viseli és az 1940-es évek Budapestjén játszódik, amolyan steampunkos miliőben, droidokkal és kallódó dzsentrikkel megfűszerezve, a másik pedig a már ismerős Vogel gyerkőc egy hosszabb kalandját indítaná útjára. Az utóbbi történet egy trilógia első állomása, a hármas felosztás pedig leginkább a Tarot hármas körét követi, így az egyes kötetek is a Sal, Sulphur és Higany alcímeket viselik. Tehát van munka bőven...
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Graphit: – 2006 óta jelennek meg képregényeim a Pinkhellben. Az első, A torony című munkámat is Zorro jegyezte, a The Gang-et Pap Károly, a Másnapot pedig Péteri Gábor írta.
Zorro: – Alapvetően rajzolónak és nem írónak tartom magam, a mostani jelölés mégis mint írót érint. Képregényeket persze mindkét „munkakörben” elkövetek. Az első, nyomtatásban is olvasható munkám 2003 márciusában a Mások magazinban jelent meg. Ha anno a szerkesztők nem rágják a fülemet, hogy az addigi karikatúráim folyományaként mégiscsak kijárna már egy jó kis képes sztori az olvasóiknak, valószínűleg soha nem vágok bele és nem térek vissza a gyerekkorom nagy szerelméhez, a képregényhez. Nem támasztottak elvárásokat, a cél pusztán egy olyan képregény elindítása volt, ami melegekről szól és a mai Budapesten játszódik. Az első nyolc oldalt az egyik színházkritikus/író barátommal szültük meg, a szereplők kitalálása és jellemrajza legalábbis az ő fantáziáját dicséri. Később a Szivárvány köz több stripet is megélt és egy három oldalas kis lektűrre is elégnek mutatkozott. Az utóbbiakat már mint író is jegyeztem – tapasztalhatóan nem sok sikerrel. (A témában egyébként sem lehet lekörözni a Max und Moritz-díjas képregényklasszist, Ralf Königet.)
Ez a „kis” kitérő meghatározta a jövőmet: a festészettől elkanyarodva, gyakorlatilag teljes mellbedobással a képregény mellett köteleztem el magam.
Ha a kérdés az idei jelölésre vonatkozik, akkor leginkább csak azokat a képregényeket sorolnám fel, ahol íróként is jegyzem magam. Ilyen a Vogel, a csíkos pizsamában maradt kis zöld és csúf fiúcska sztorija, aki a Kemenes Tamás által írt első (és félbemaradt) kalandja után is hű maradt a Pinkhell magazinhoz. Saját interpretációmban és strip-formátumban a lapunk 3. számában lehetett vele találkozni. Szintén a Pinkhellben jelent meg az első novella-adaptációm, amit Jorge Luis Borges A halál és az iránytű c. műve alapján követtem el. A feldolgozás bizarr ziccerét, miszerint a szereplőket állatfigurákkal helyettesítettem, Fritz Zoli remek, kifejező, karakterjegyekre kihegyezett rajzai (szerintem) ragyogóan feloldották. Az apák bűnei, amit Graphitnak írtam, szintén adaptáció és Christianna Brand novellája alapján készült.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Graphit: – Gyerekoromban, amikor talán még olvasni sem tudtam, a Disney-féle képregényeket nézegettem, később pedig az Asterix lett a nagy kedvencem. De nagy hatással volt rám Möebius, Hermann Huppen, Max Bunker és Dubravko Matakovic is.
Zorro: – A jelöléshez köthető válasz ismét csak „prózai”. Próbálok tehát az írói oldalára fókuszálni.
Úgy vettem észre, hogy leginkább azok a munkák vannak rám nagy hatással, ahol maga a mesélhető, anekdotaként is továbbadható, csupasz sztori általában nem sokat mond el magáról a műről. Ebben az esetben, ha pusztán a történés elemeit ragadjuk csak ki, nem fogjuk tudni közvetíteni az adott film, regény vagy képregény „üzenetét”, mert az jóval rejtettebb, illetve élményszerűbb. (Sokan erre használják a „hangulata van” jelzőt, pedig nem erről van szó – ez ugyanis úgy hangozhat, mint amikor egy nőre azt mondjuk, hogy „érdekes”.) Egyébként nem érzek minőségbeli differenciát a „sztorizható” és a történetről leváló, áttételesebb, „metafizikusabb”, kódoltabb alkotások között – egyik sem értékesebb, mint a másik. A saját típusán belül a zsánerekben gondolkodó és inkább szórakoztató képregények ugyanúgy lehetnek remekművek vagy fércmunkák, mint a vaskosabb, többrétegű darabok. Persze mindezt eldönteni csak akkor tudjuk, ha valóban „látjuk” az adott művet.
Azok közé tartozom, akik szembe fogalmazzák magukat Wittgenstein elhíresült kijelentésével, miszerint: „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” A művészet – szerintem – mindig is arról próbált „hírt adni”, azt próbálta megidézni, ami megfogalmazhatatlan, alaktalan és nem lehet ez alól kivétel a képregény sem. Emiatt is beszélhetünk mágiáról.
Hogy a konkrét példákat ki ne kerüljem: jelentős hatással volt rám a Maus, ahol először találkoztam a rajz egészségesen alárendelt, azaz inkább kiegészítő szerepével – azzal, hogy ebben a felkavaró, szövevényes és megrendítő történetben biztos, hogy nem szabad a grafikai világot cizellálni, túlrajzolni, mert öncélúvá válik. Minden történetnek meg kell találnia a saját vízióját, vizuális együtthatóját, ki kell egészíteniük egymást. Ez a sztori jellegéből fakad és ha lehetséges, akár a legaprólékosabb kidolgozás is indokolt. Speciel ez a módszer a Mausnál vagy a másik nagy kedvencemnél, a Tükörvárosnál éppen az egyszerűsített, stilizált formák irányba terelte Spiegelmant és Mazzuchellit, nagyon helyesen.
Persze ott van ellenpéldának a Metabárók vagy a December 32, ahol a részletgazdag, festői ábrázolásmód majdnem hogy követelmény, de legalábbis jól megfér a szöveggel. Jodorowskyt rendezőként is nagyra tartom, sok a közös szempont a gondolkodásunkban, abban, ahogy és ahonnan az univerzumot értelmezzük. Igaz, hogy egy olyan néző/olvasó számára, aki kevésbé ismerős a különböző mágikus rendszerek és a „szürreál-pszichedelika” világában, nehezebben fejthetők fel a „képei”, számomra viszont éppen ezek a rejtett aspektusok jelentenek kapcsolódási pontokat, így a Metabárókat sem csak egy izgalmas fantasyként éltem meg. Beleszerettem a többrétegűségébe, a „hagymahéj-szerűségébe”, mint ahogy az anime-rendező, Hayao Myazaki is fontos, inspiráló alkotó az életemben – szintén amiatt jelentős előkép, mert nála sem csak a „csupasz” történetről szólnak a mesék, de ha valaki „pusztán” szórakozni, kikapcsolódni szeretne, akkor sem fog csalódni – nem kell feltétlenül elmélyednie mondjuk a sintoizmus szellemtörténetében.
Bilal is mesterien bánik a zsánerek alkalmazásával és egyszersmind kiforgatásával. A December 32 egyértelműen mutatja, hogy milyen finoman lehet egy átlagosnak induló sci-fibe végül komplett művészetfilozófiai eszmerendszereket integrálni.
De ugyanilyen réteges író Alan Moore is, igaz, eddig csak a Watchment olvastam tőle – lévén a botrányos angoltudásom többre nem predesztinált –, de a kezdeti előítéleteim – amiket általában az amerikai képregénnyel szemben táplálok – csakhamar leomlottak. A hajamat téptem, mikor az első két részt kivégeztem és hiába is nyúltam volna a befejező harmadaik kötetért. Borzasztóan élvezem, hogy ahányszor csak újraolvasom, mindig felfedezek egy rejtett szálat, részletet, ami viszont szervesen ízesül az egészbe.
Hogy a humor se maradjon ki: egyértelmű, hogy Goscinny a nagy kedvenc, hiszen mind a Lucky Luke, mind pedig az Asterix hozzájárult ahhoz, hogy most paneleket és buborékokat firkálgatok a szabadidőmben. De Ptiluc vagy Johan Sfar is lenyűgözött – legalább olyan jó írók, mint amilyen rajzolók –, így nagyon sajnálom, hogy a Disznóól vagy a Rabbi macskájának további részei azóta sem jelentek meg magyarul.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Graphit: – Mindenképp meglepett, bár a díjakat általában nem tudom hová tenni. Aki kapja, büszke rá, aki nem, próbálja csökkenteni a jelentőségét. Persze a hatvan induló közül az első négy jelöltbe bekerülni szerintem szép teljesítmény, ráadásul az idei zsűrizés menetét is nagyon korrektnek találom. Örülnék a díjnak, nyilván mindenki örül, ha elismerik a munkáját.
Zorro: – Meglepődtem, bár a jelölő bizottságban benne voltam. Viszont elég sok induló volt az első fordulóban ahhoz, hogy nem igazán reménykedtem abban, hogy Az apák bűnei túléli a rostát.
Tudom, hogy többen elmondták előttem, de én is valahogy úgy érzem, hogy számomra már a jelölés is elegendő annak a megerősítésére, hogy talán sikerült valami érdekeset átmenteni az eredeti novellából és „képregényre fordítani”. Igaz, ezt a munkát még inkább csak ujjgyakorlatnak szántam, szeretnék elszakadni a jövőben az adaptációktól.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Graphit: – Végül is ez csapatmunka volt. Így, egy év távlatából még mindig tetszik, bár elég kevés idő állt a rendelkezésünkre. Ha nem kellett volna annyira sietni, egy-két kockát biztosan újra rajzoltam volna.
Zorro: – Azon alkotók táborához tartozom, akik soha nem érzik befejezettnek a művüket és ha lehetséges volna, folyamatosan ugyanazon a munkán dolgoznának, azt csiszolgatnák mind tökéletesebbre. Szerencsére erre még csak esélyem sincs, úgyhogy megpróbálom lenyelni a gombócot a torkomban, amikor később fel-fel lapozom a régebbi képregényeimet. A saját anyagoknál legalább csak magamra lehetek dühös, ha utólag úgy érzem, hogy valamit másként kellett volna csinálni, Az apák bűneinél viszont megpróbálom helyenként Graphitra fogni a tévedéseket. Ez persze nem sikerül, mivel a képes forgatóban minden egyes beállítást és fényelést is precízen kidolgoztam neki – ami pedig az ő munkafázisait illeti, azokra „sajnos” nem lehet panasz. :)
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Graphit: – Éppen Zorro forgatókönyvét rajzolom ismét, amit a Pinkhell következő, hatodik számában szeretnénk publikálni.
Zorro: – Tervekből nincs hiány. Jelenleg Graphittal ismét egy közös munkán dolgozunk, de ezúttal nem adaptációról van szó, hanem saját sztoriról. Ha minden jól megy, április 18-án, a Képregényfesztiválon már mindenki olvashatja a Pinkhell hatodik számában. A képregény címe Orlando és nem árulok el titkot, hogy közvetett módon köze van a Virginia Woolf jegyezte regényhez. Úgy tűnik, Graphittal gördülékenyen tudunk együtt dolgozni, remélem, ez a jövőben is így marad.
A készülő Pinkhellbe rajzolóként is beszállok, az Orlando mellett ugyanis elvállaltam a Felvidéki Miki által írt Fekete Holló következő epizódját. Aki olvasta az előző számunkban megjelent, Fritz Zoli által prezentált Holló-sztorit, talán emlékszik rá, hogy egy amolyan magyar szuperhős-paródiáról van szó, nem kevés utalással igazságos királyunkra és a közkedvelt denevéremberre.
A következő Pinkhellre szintén van már saját sztorim, Katalán torony címmel. A forgatókönyv és a figuratervek készen vannak, valamikor a tavasszal neki is kezdek, mivel ez a tervem már évek óta a fiókban lapul, itt az idő előrukkolni vele.
Ami még igencsak a jövő zenéje és leginkább szabadidő függvénye, az két képregényalbum megvalósítása. Még tavaly januárban megírtam mindkettő szinopszisát, de a forgatókönyv kidolgozása egyelőre várat magára – illetve sokban függ a lustaságomtól is. :)
Az egyik, a Bétaville címet viseli és az 1940-es évek Budapestjén játszódik, amolyan steampunkos miliőben, droidokkal és kallódó dzsentrikkel megfűszerezve, a másik pedig a már ismerős Vogel gyerkőc egy hosszabb kalandját indítaná útjára. Az utóbbi történet egy trilógia első állomása, a hármas felosztás pedig leginkább a Tarot hármas körét követi, így az egyes kötetek is a Sal, Sulphur és Higany alcímeket viselik. Tehát van munka bőven...
"Máshol talán meg tudnék élni ebből..."
A delmagyar.hu szegedi hírei közt interjút olvashatunk Pilcz Roland képregényalkotóval. Kalyber Joe megálmodója nincs ugyan az idei év Alfabéta-jelöltjei közt, de egy Arany KN díjjal már büszkélkedhet.2009. március 30.
Alfabéta-jelöltek 2009: Kántor
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Kántor alkotója, Kovács Péter.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Péter: - Ha nem számítjuk a múlt évezredben, a Dall-ass fanzine-ben megjelent stripjeimet, első publikációm a Galaktika magazin pályázatára készült féloldalas képregényem. Azóta a Panelben, illetve a Zap antológiában jelentek meg munkáim.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Péter: - Soha nem voltam nagy képregényfogyasztó, alapvetően tájékozatlan vagyok az alkotókkal kapcsolatban. Iskolás koromban természetesen a Kockást, valamint könyvtárban fellelhető Pif újságokat faltam. Moebiust kedvelem, a mostanában megjelent kiadványok közül a Hódítók végzete, valamint a Metabárók gyakorolták rám a legnagyobb hatást (szigorúan grafikai értelemben).
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Péter: - Örülök neki, ha valakinek tetszik, amit csinálok, ez ösztönzőleg hat a további munkámra nézve.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?Péter: - Ha nem számítjuk a múlt évezredben, a Dall-ass fanzine-ben megjelent stripjeimet, első publikációm a Galaktika magazin pályázatára készült féloldalas képregényem. Azóta a Panelben, illetve a Zap antológiában jelentek meg munkáim.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Péter: - Soha nem voltam nagy képregényfogyasztó, alapvetően tájékozatlan vagyok az alkotókkal kapcsolatban. Iskolás koromban természetesen a Kockást, valamint könyvtárban fellelhető Pif újságokat faltam. Moebiust kedvelem, a mostanában megjelent kiadványok közül a Hódítók végzete, valamint a Metabárók gyakorolták rám a legnagyobb hatást (szigorúan grafikai értelemben).
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Péter: - Örülök neki, ha valakinek tetszik, amit csinálok, ez ösztönzőleg hat a további munkámra nézve.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Péter: - Általában elégedett vagyok a munkáimmal mikor elkészülnek, később visszanézve őket azonban sok mindenhez másként fognék hozzá. Így van ez a Kántorral is. Tapasztalataimat mindenesetre felhasználom a további munkáknál.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Péter: - Ami biztos, az a Kántor harmadik része.
Péter: - Általában elégedett vagyok a munkáimmal mikor elkészülnek, később visszanézve őket azonban sok mindenhez másként fognék hozzá. Így van ez a Kántorral is. Tapasztalataimat mindenesetre felhasználom a további munkáknál.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Péter: - Ami biztos, az a Kántor harmadik része.
2009. március 29.
A britek betiltanák a Watchment is
„Rajzolók, újságírók és parlamenti képviselők együtt tiltakoznak a brit kormány törvénytervezete ellen, ami a képregényben megjelenő pedofíliát tiltaná. Csakhogy a jelenlegi tervezet túlságosan tágan értelmezi a pedofília fogalmát, így több száz elismert képregényt, köztük a Watchment is betilthatnák, írja a The Independent."2009. március 28.
Pernye Takeover
Már az előjelek is kedvezőek voltak. A rózsaszín köd felszállt a városról, csak hogy a Menta terasz körül sűrűsödjön. Mivel csak olyan parkolóhelyet találtam, ahol 7-ig tilos várakozni, hirtelen 7 óra lett. A dohányosok odabenn gyülekeztek. Boldogan eregették a füstjeleiket, bár szerintem már sejtették, hogy hamarosan új szenvedély után kell nézniük.
Futaki san is felbukkant a közgyűlésen, és bár az álmoskönyv semmit nem ír a jelenés értelmezéséről, hajlamos vagyok kedvező előjelnek tekinteni. Bayer Tónit is körünkben köszönthettük, aki eladott ezt-azt a portfóliójából Zsoldosnak. Remélem, ez azt is jelenti, hogy bizonyíthatóan lesz valaki az országban, aki olvasta a Nero Blanco-t.
Nem kellett sokáig várnom, Tikos megérkezése volt a jel, az akció beindult. Már napokkal korábban lezsíroztuk, hogy jó kis zaj legyen a teremben, Péter pedig direkt halkan beszélt, úgyhogy a szélén ülők annélkül szavaztak meg mindent, hogy bármit hallanának. Az eredmény: President Tikos az új elnök, én pedig átveszem a zsírosbödönt a közben "leköszönő" Gáspártól.
A titkos tervünk a következő: Lesz 6-os Pinkhell a fesztiválra, aminek már természetesen Pernyés borítója lesz. Az Őszi Pinkhell már Pernye különszám. 2010-ben az első Pernye magazin még egy Pinkhell különszám lesz, ahogy egyszer majd talán a századik Pernye is, hacsak az akkori elnök, aka Felvidéki Miklós, másképp nem dönt majd.
A cselszövés további részletei a fesztiválos Pinkhellből nyerhetők ki a szokásos összeesküvés elméletes szemüveg segítségével.
2009. március 27.
Alfabéta 2009: Kép-novella kategória
Bayer Antal (az MKSZ elnöke) helyzetjelentése:
Immár negyedik alkalommal, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerül sor az év legjobb képregényeinek a díjazására.
A második kategóriában ("kép-novella", avagy két oldalnál hosszabb, de nem önállóan megjelent képregény) a kiadókból, alkotókból és gyűjtőkből álló előzsüri 60-nál is több munkát tekintett át, és az alábbiakat jelölte az április 18-án sorra kerülő fesztivál előestéjén összeülő, ismert kritikusokból és a fesztivál külföldi vendégeiből alkotott zsűri számára:
Zorro de Bianco - Graphit (Christina Brand novellájából): Az apák bűnei (Pinkhell 5.)
Kovács Péter: Kántor (Zap antológia 1.)
- Zap magazin: képregény hősök nélkül (Kultplay)
- ZAP ismertető a képregény.neten
- A Könyvesblogon a Zapról
Forrás: Képregény.net, Képregény.Info
Alfabéta-jelöltek 2009: Whole car
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Whole car két alkotója, Horváth Henrik és Árva-Szabó Péter.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?Péter: – Az első képregény, aminek a forgatókönyvét írtam a Panel 4. számában jelent meg és Tomsterrel közösen hoztuk össze azt a kemény egy oldalt. Sőt, ha igazán pontos akarok lenni, akkor már egy évvel korábban jelent meg tőlem két rövid képregényszerűség az Irodalmi Páholy című folyóirat első két számában. Az első komoly munkám viszont kétségkívül a Whole car. Eddig viszonylag kevés forgatókönyvet írtam, főleg pályázatokra segítettem be Henriknek, vagy nagyreményű szerzői kiadásokhoz készítettem kisebb forgatókat. Azért az elmond valamit, hogy Henrik soha nem nyert a pályázatokon és a szerzői cuccok is a fiókban maradtak. :)
Henrik: – Néhány éve kezdtem publikálni. Külföldön néhány kis kiadónál jelent meg munkám, (Image, Alterna, Good Cat/Bad Cat, Radio TAK, Local Act Comics, King of Houston), itthon pedig a Panel, ZAP, Galaktika, Nero Blanco, Pinkhell magazinokban működtem közre.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Péter: – Nagy hatással volt rám a régi magyar Pókember sorozat 62. száma, amiben Peter elveszi Mary Jane-t. Hogy miért pont ez, azt nem tudom megmondani, de ettől a számtól kezdve tartom magamat igazán rajongónak. Igazán nagy hatást azonban a Mark Waid - Alex Ross által készített Kingdom come tett rám először, aztán sorra jöttek az olyan képregények, amelyek profizmusa és komplexitása lenyűgöz mind a mai napig. A teljesség igénye nélkül: Top Ten, Midnight nation, Hellboy, Tükörváros, Maus, XIII vagy éppen a legújabb kedvenc a Safe area Gorazde. A kedvenc íróim közül pedig Alan Moore és J.M. Straczynski mellett mindenképpen kiemelném Paul Austert, Slawomir Mrozeket és Esterházy Pétert is. Bár ez az eddigi forgatókönyveimben nem érződik, de a kelet-közép európai abszurd irodalom nagy hatással volt rám mindig is.
Henrik: – Alkotók közül csak kettőt emelnék ki, Vass Ricsi és Ábrai Barnabás komámat. Sokat köszönhetek nekik és innen üzenem, hogy kinyalhatják! :-D
Képregények közül pedig talán a Judge Dredd: Night before Xmas-t emelném ki.
Részlet a Whole car-bólHogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Péter: – Nagyon meglepett a jelölés. Bár a Whole car (Henrikkel magunk között csak WC-nek hívjuk) többnyire pozitív visszajelzéseket kapott a megjelenés óta, nem hittem volna, hogy a legjobb négybe kerül majd. Roppantul örülök a dolognak, több kedves barátom is gratulált már a jelöléshez, és ez mindenképpen jó érzés, még ha nem is mi kapjuk majd a díjat. Az esetleges győzelem pedig azt jelentené, hogy talán jó úton indultunk el, és sikerült olyan témát találnunk, amivel azonosulni tudnak valamilyen szinten az olvasóink. Vagy ha ezt nem is, de azt biztosan, hogy sikerült olyan képregényt csinálnunk, ami legalább a zsűri többségének tetszik. :)
Henrik: – Nagyon meglepődtem először, de természetesen nagyon jóleső érzés. Az esetleges győzelmet pedig barokkos túlzásnak tartanám.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Péter: – Ez egy nagyon jó kis képregény lehetett volna, ha nincs a Henrik. :) Komolyra fordítva a szót, a legjobban a csapatmunkát szeretem benne, azt a folyamatot, ahogy sorozatos párbeszédek végén elkészült a cucc. Én eredetileg egy nagyon pesszimista végkifejletet szerettem volna, de hála Henrik kétbalkezességének (nem tudta/akarta megrajzolni az eredeti koncepciót), egy szomorú feloldást kapott végül a történet. Lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de elégedett vagyok ezzel a képregénnyel. És nem azért, mert tökéletesnek érzem, vagy mert nem lehetne sokkal jobbat csinálni, hanem azért, mert úgy érzem, sikerült vele elmondanom, amit és ahogyan szerettem volna.
Henrik: – Gyakran nem vagyok elégedett a munkáimmal és amivel igen, később azzal sem.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Péter: – Szeretnék előásni néhány régebbi tervet a fiókból: van közöttük rövidebb horror, közepes hosszúságú díszmagyar disztópia, és hosszabb lélegzetvételű, a magyar babonavilágból építkező misztikus krimi is. Mindezekhez persze egyedül kevés vagyok, állandó tettestársam szabad gyökei pedig 2047-ig előre le vannak már kötve. :) Ami mégis a legvalószínűbb jelenleg, hogy egy - a képregény, az irodalom és a trash-art határmezsgyéjén egyensúlyozó - napló fog elkészülni elsőnek. Aztán persze ez is lehet, hogy a többi nagy terv sorsára jut.
Henrik: – Befejezni az elkezdett munkákat, behozni a lemaradást.
Péter: – Nagyon meglepett a jelölés. Bár a Whole car (Henrikkel magunk között csak WC-nek hívjuk) többnyire pozitív visszajelzéseket kapott a megjelenés óta, nem hittem volna, hogy a legjobb négybe kerül majd. Roppantul örülök a dolognak, több kedves barátom is gratulált már a jelöléshez, és ez mindenképpen jó érzés, még ha nem is mi kapjuk majd a díjat. Az esetleges győzelem pedig azt jelentené, hogy talán jó úton indultunk el, és sikerült olyan témát találnunk, amivel azonosulni tudnak valamilyen szinten az olvasóink. Vagy ha ezt nem is, de azt biztosan, hogy sikerült olyan képregényt csinálnunk, ami legalább a zsűri többségének tetszik. :)
Henrik: – Nagyon meglepődtem először, de természetesen nagyon jóleső érzés. Az esetleges győzelmet pedig barokkos túlzásnak tartanám.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Péter: – Ez egy nagyon jó kis képregény lehetett volna, ha nincs a Henrik. :) Komolyra fordítva a szót, a legjobban a csapatmunkát szeretem benne, azt a folyamatot, ahogy sorozatos párbeszédek végén elkészült a cucc. Én eredetileg egy nagyon pesszimista végkifejletet szerettem volna, de hála Henrik kétbalkezességének (nem tudta/akarta megrajzolni az eredeti koncepciót), egy szomorú feloldást kapott végül a történet. Lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de elégedett vagyok ezzel a képregénnyel. És nem azért, mert tökéletesnek érzem, vagy mert nem lehetne sokkal jobbat csinálni, hanem azért, mert úgy érzem, sikerült vele elmondanom, amit és ahogyan szerettem volna.
Henrik: – Gyakran nem vagyok elégedett a munkáimmal és amivel igen, később azzal sem.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Péter: – Szeretnék előásni néhány régebbi tervet a fiókból: van közöttük rövidebb horror, közepes hosszúságú díszmagyar disztópia, és hosszabb lélegzetvételű, a magyar babonavilágból építkező misztikus krimi is. Mindezekhez persze egyedül kevés vagyok, állandó tettestársam szabad gyökei pedig 2047-ig előre le vannak már kötve. :) Ami mégis a legvalószínűbb jelenleg, hogy egy - a képregény, az irodalom és a trash-art határmezsgyéjén egyensúlyozó - napló fog elkészülni elsőnek. Aztán persze ez is lehet, hogy a többi nagy terv sorsára jut.
Henrik: – Befejezni az elkezdett munkákat, behozni a lemaradást.
2009. március 26.
Alfabéta-jelöltek 2009: Stroboscopa
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk a Stroboscopa két alkotója, Varga Péter és Kemenes Iván.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Varga: - Igazából a Stroboscopa volt az első, korábban csak fordítóként jelent meg a nevem képregények stáblistáján. A magam és gyanútlan barátaim szórakoztatására persze már sok évvel ezelőtt is firkáltam rövidebb stripeket, képregényeket, de azokat inkább nem tenném közszemlére. Gyakorlásnak azért jók voltak, mint ahogy az a korszak is, amikor novellákat írtam (de az már elmúlt).
Kemenes: - A Stroboscopa az első és eddig egyetlen értékelhető publikációm. Ugyan 2008-ban a Moha nevű ingyenes, egyetemistáknak szóló lapban megjelent pár művem, ám ezeket képregénynek nevezni sértés a műfajra nézve - kár tagadni, a szerkesztő füttyentett, én meg letoltam a gatyámat. A Strobi előtt csak a fióknak gyártottam a képregényeket, még csak teljesen elkészült munkám sem volt, és bár a szűkebb ismeretségi körömnek többnyire tetszett, amit csinálok, soha nem bíztam igazán abban, hogy valaha meg is jelenhetek.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Varga: - Például Alan Moore képregényeiről nem érdemes vitába keveredni velem, mert érzelmi alapon érvelek a zsenialitása mellett (a Stroboscopán speciel talán elég jól látszik, hogy szeretjük a From Hellt, persze az összehasonlítás már csak azért is fölösleges, mert annak a közelébe sem ér, nem vagyunk rá méltók.) Rajta kívül a Preacher c. sorozatot tartom máig az egyik etalonnak, és nem utolsósorban a Hellblazer jobb epizódjainak hangulatát is szívesen utánoznám. És azt hiszem, nem szabad megfeledkeznem a Kázmér és Hubáról sem.
Kemenes: - Esetemben inkább arról lehet beszélni, hogy kinek a műveit szeretem, vagy ismerem egyáltalán, semmint ténylegesen tetten érhető hatásról. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének meg azok a kedvenceim, akiket csodálok, urambocsá utánzok, de egyszerűen messze nem vagyok - se befogadóként, se alkotóként - olyan tudatos vagy technikailag felkészült, hogy azt mondhassam: igen, ebben vagy abban ez és ez a mester, és arra törekszem, hogy elsajátítsam a látásmódját. Maga a képregényrajongás is egy viszonylag újkeletű fejlemény nálam, a műfajon belüli tájékozottságom testvérek között is csak felszínesnek nevezhető. Mikor olyan öt-hat éve leesett, hogy a képregény a hozzám legjobban illő önkifejezési forma, Lee, Miller vagy Moore nevét még csak nem is hallottam soha.
De ha már itt tartunk, Alan Moore-t azért nem tudom nem megemlíteni, ő számomra toronymagasan a legeredetibb, leglenyűgözőbb író és egyben követendő példa. Ez talán arra is rávilágít, hogy én inkább a történetvezetés felől közelítem meg a képregényalkotást, a képi világtól mindig csak kifejező erőt várok el, sosem virtuozitást.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Varga: - A 4 közé kerülés önmagában elég nagy érdem, aminek közvetlen hatása, hogy sokkal inkább kedvem lett folytatni, amit elkezdtünk Ivánnal, meglehetősen inspiráló egy ilyen elismerés. Egy esetleges győzelem inkább csak ezt erősítené meg, de ezen inkább nem is gondolkozom, túl jók ahhoz a többiek, de tényleg. Jó ez a cucc, efelől nincs kétségem, de annyira azért talán nem, hogy lenyomjon ilyen vetélytársakat.
Kemenes: - Nagyjából hasonlóan, mint mikor egy éve a Strobit beválogatták a szerzői pályázat három győztese közé: nagyon meglepett. Nehezen akaródzik elhinni, hogy az, amivel én a kuckómban bindzsizek a saját örömömre, tényleg tetszik másnak is - ugyanakkor természetesen örülök, és igyekszem önbizalmat meríteni ebből a továbbiakhoz.
Innentől fogva egy esetleges győzelem már csak koktélcseresznye a tejszínhabon, vagyis hát nem teljesen. A személyes sikerélményen kívül azért tudnék neki nagyon örülni, mert talán rámutatna, hogy igen, ez is lehetséges: hogy egy ismeretlenségből érkezett, ízig-vérig amatőr kiadvány is kaphat ekkora elismerést, szóval hajrá népek, nincs több kifogás, mindenki ragadjon ceruzát, és gyártsunk sok itthoni képregényt.
- Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Varga: - Valójában a végeredmény nagyobb részt Iván barátom érdeme, talán ezért is volt végig kettőnk közül nekem nagyobb bizalmam abban, hogy amit csinálunk, az jó, és még mindig így gondolom. Azzal együtt, hogy talán a 24 oldal kicsit szűk keret volt. Gyakran kapom magam azon, hogy szívesen magyaráznám, hogy mit hogyan értettünk, de ez igazából már rég rossz, oda bele kellett volna írni több rávilágító részletet, ha homályos a mondanivaló. Bár azzal végig tisztában voltunk, hogy lesznek, akik nem fognak tudni mit kezdeni vele, igyekeztünk is minél közérthetőbbek lenni, minél kevesebb lila köddel, de azért egy ponton túl nem akartunk kompromisszumokat hozni. Szerencsére találkoztunk olyanokkal is, akik mindenféle magyarázkodás nélkül teljesen levágták, hogy mit akartunk mi ebből tulajdonképpen kihozni, alighanem a jelölést is ilyen embereknek köszönhetjük. Persze van, amit megváltoztatnék utólag, de ez már csak így szokott lenni. Olyan hiba, ami miatt azóta is fogom a fejem, hogy nem vettük észre hamarabb, talán csak egy van, nevezetesen amikor Stromfeld lecsukja a halott lány szemét, ami eddig is csukva volt (persze biztos meg lehet magyarázni, de igazából nem így képzeltük). A legbüszkébb arra vagyok, ami egyúttal legnagyobb hozzájárulásom a végleges szöveghez, amikor meggyőztem arról Ivánt, hogy a 22. oldal jobban működik, ha kidobjuk róla az összes szöveget, amit keservesen megírt hozzá.
Kemenes: - Őszintén szólva ma már nem szívesen veszem a kezembe, és ha igen, akkor is többnyire az ugrik be, hogy mit kellett volna máshogy csinálni, de azt hiszem, ez normális. A sztori szerintem jól sikerült, a rajzokról sajnos ugyanezt már nem tudom elmondani: képzetlen, számtalan hiányossággal rendelkező rajzoló vagyok, de akkor a leadási határidő miatt ráadásul még rohamtempóban dolgoztam, és nem volt elég időm, hogy az egyébként rám jellemző pepecseléssel és aprólékossággal pótoljam a rajztudás és a rutin hiányát. Mindazonáltal elégedett vagyok vele, hiszen a saját lehetőségeimhez képest akkor ez volt a maximum. Összességében: amatőr, első műként a Strobi megállja a helyét, de azért remélem, hogy ennél még jócskán többet tudunk majd kihozni magunkból Petyával.
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Varga: - Vannak terveink a Stroboscopához hasonló további képregényeket illetően, ezen kívül igazából mást nem. Ígértem minfendéle segítséget közeli és távoli ismerősöknek, de sajnos valahogy elsodort az élet annak a közeléből, hogy ezekből bármi realizálódjon, és jelenleg nem is látok sok esélyt arra, hogy ez megváltozzon, amit egyébként nem kevéssé sajnálok, ezúton is szeretnék elnézést kérni a cserben hagyottaktól.
Kemenes: - Nem szeretném, hogy a Stroboscopa oneshot maradjon, tehát mindenképpen lesz, ha nem is közvetlen folytatása, de mondjuk úgy, testvére. Bármennyire is vonzanak a nagyívű, összetett, átfogó koncepciójú történetek, egy ilyen megvalósítására nulla esélyt látok, ugyanakkor képtelen lennék minden újabb történetnél stílust, hangnemet, vagy akár csak helyszínt váltani. Szeretem a folytatólagosságot, a következetességet, ezért a terv egyelőre az, hogy a századfordulós, illetve -eleji Budapest kulisszája előtt játszódó, önmagukban kerek, ám itt-ott lazán kapcsolódó történeteket próbálunk írni. Ez szerintem egész jól megvalósítható egy negyed- vagy félévente megjelenő szerzői kiadásban. Valójában már az idei Képregényfesztre jó lett volna új füzettel jelentkezni, de semmirekellő, trehány disznók vagyunk, így a Strobi megjelenése óta eltelt egy évben mindössze egy féloldalnyi szinopszist sikerült arcunk verítékével összegüriznünk. Ennyiből is nagyon áldásos egyébként az Alfabéta-jelölés: talán majd most észhez térünk, és komolyan vesszük magunkat.
Varga: - Igazából a Stroboscopa volt az első, korábban csak fordítóként jelent meg a nevem képregények stáblistáján. A magam és gyanútlan barátaim szórakoztatására persze már sok évvel ezelőtt is firkáltam rövidebb stripeket, képregényeket, de azokat inkább nem tenném közszemlére. Gyakorlásnak azért jók voltak, mint ahogy az a korszak is, amikor novellákat írtam (de az már elmúlt).
Kemenes: - A Stroboscopa az első és eddig egyetlen értékelhető publikációm. Ugyan 2008-ban a Moha nevű ingyenes, egyetemistáknak szóló lapban megjelent pár művem, ám ezeket képregénynek nevezni sértés a műfajra nézve - kár tagadni, a szerkesztő füttyentett, én meg letoltam a gatyámat. A Strobi előtt csak a fióknak gyártottam a képregényeket, még csak teljesen elkészült munkám sem volt, és bár a szűkebb ismeretségi körömnek többnyire tetszett, amit csinálok, soha nem bíztam igazán abban, hogy valaha meg is jelenhetek.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Varga: - Például Alan Moore képregényeiről nem érdemes vitába keveredni velem, mert érzelmi alapon érvelek a zsenialitása mellett (a Stroboscopán speciel talán elég jól látszik, hogy szeretjük a From Hellt, persze az összehasonlítás már csak azért is fölösleges, mert annak a közelébe sem ér, nem vagyunk rá méltók.) Rajta kívül a Preacher c. sorozatot tartom máig az egyik etalonnak, és nem utolsósorban a Hellblazer jobb epizódjainak hangulatát is szívesen utánoznám. És azt hiszem, nem szabad megfeledkeznem a Kázmér és Hubáról sem.
Kemenes: - Esetemben inkább arról lehet beszélni, hogy kinek a műveit szeretem, vagy ismerem egyáltalán, semmint ténylegesen tetten érhető hatásról. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének meg azok a kedvenceim, akiket csodálok, urambocsá utánzok, de egyszerűen messze nem vagyok - se befogadóként, se alkotóként - olyan tudatos vagy technikailag felkészült, hogy azt mondhassam: igen, ebben vagy abban ez és ez a mester, és arra törekszem, hogy elsajátítsam a látásmódját. Maga a képregényrajongás is egy viszonylag újkeletű fejlemény nálam, a műfajon belüli tájékozottságom testvérek között is csak felszínesnek nevezhető. Mikor olyan öt-hat éve leesett, hogy a képregény a hozzám legjobban illő önkifejezési forma, Lee, Miller vagy Moore nevét még csak nem is hallottam soha.
De ha már itt tartunk, Alan Moore-t azért nem tudom nem megemlíteni, ő számomra toronymagasan a legeredetibb, leglenyűgözőbb író és egyben követendő példa. Ez talán arra is rávilágít, hogy én inkább a történetvezetés felől közelítem meg a képregényalkotást, a képi világtól mindig csak kifejező erőt várok el, sosem virtuozitást.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Varga: - A 4 közé kerülés önmagában elég nagy érdem, aminek közvetlen hatása, hogy sokkal inkább kedvem lett folytatni, amit elkezdtünk Ivánnal, meglehetősen inspiráló egy ilyen elismerés. Egy esetleges győzelem inkább csak ezt erősítené meg, de ezen inkább nem is gondolkozom, túl jók ahhoz a többiek, de tényleg. Jó ez a cucc, efelől nincs kétségem, de annyira azért talán nem, hogy lenyomjon ilyen vetélytársakat.
Kemenes: - Nagyjából hasonlóan, mint mikor egy éve a Strobit beválogatták a szerzői pályázat három győztese közé: nagyon meglepett. Nehezen akaródzik elhinni, hogy az, amivel én a kuckómban bindzsizek a saját örömömre, tényleg tetszik másnak is - ugyanakkor természetesen örülök, és igyekszem önbizalmat meríteni ebből a továbbiakhoz.
Innentől fogva egy esetleges győzelem már csak koktélcseresznye a tejszínhabon, vagyis hát nem teljesen. A személyes sikerélményen kívül azért tudnék neki nagyon örülni, mert talán rámutatna, hogy igen, ez is lehetséges: hogy egy ismeretlenségből érkezett, ízig-vérig amatőr kiadvány is kaphat ekkora elismerést, szóval hajrá népek, nincs több kifogás, mindenki ragadjon ceruzát, és gyártsunk sok itthoni képregényt.
- Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Varga: - Valójában a végeredmény nagyobb részt Iván barátom érdeme, talán ezért is volt végig kettőnk közül nekem nagyobb bizalmam abban, hogy amit csinálunk, az jó, és még mindig így gondolom. Azzal együtt, hogy talán a 24 oldal kicsit szűk keret volt. Gyakran kapom magam azon, hogy szívesen magyaráznám, hogy mit hogyan értettünk, de ez igazából már rég rossz, oda bele kellett volna írni több rávilágító részletet, ha homályos a mondanivaló. Bár azzal végig tisztában voltunk, hogy lesznek, akik nem fognak tudni mit kezdeni vele, igyekeztünk is minél közérthetőbbek lenni, minél kevesebb lila köddel, de azért egy ponton túl nem akartunk kompromisszumokat hozni. Szerencsére találkoztunk olyanokkal is, akik mindenféle magyarázkodás nélkül teljesen levágták, hogy mit akartunk mi ebből tulajdonképpen kihozni, alighanem a jelölést is ilyen embereknek köszönhetjük. Persze van, amit megváltoztatnék utólag, de ez már csak így szokott lenni. Olyan hiba, ami miatt azóta is fogom a fejem, hogy nem vettük észre hamarabb, talán csak egy van, nevezetesen amikor Stromfeld lecsukja a halott lány szemét, ami eddig is csukva volt (persze biztos meg lehet magyarázni, de igazából nem így képzeltük). A legbüszkébb arra vagyok, ami egyúttal legnagyobb hozzájárulásom a végleges szöveghez, amikor meggyőztem arról Ivánt, hogy a 22. oldal jobban működik, ha kidobjuk róla az összes szöveget, amit keservesen megírt hozzá.
Kemenes: - Őszintén szólva ma már nem szívesen veszem a kezembe, és ha igen, akkor is többnyire az ugrik be, hogy mit kellett volna máshogy csinálni, de azt hiszem, ez normális. A sztori szerintem jól sikerült, a rajzokról sajnos ugyanezt már nem tudom elmondani: képzetlen, számtalan hiányossággal rendelkező rajzoló vagyok, de akkor a leadási határidő miatt ráadásul még rohamtempóban dolgoztam, és nem volt elég időm, hogy az egyébként rám jellemző pepecseléssel és aprólékossággal pótoljam a rajztudás és a rutin hiányát. Mindazonáltal elégedett vagyok vele, hiszen a saját lehetőségeimhez képest akkor ez volt a maximum. Összességében: amatőr, első műként a Strobi megállja a helyét, de azért remélem, hogy ennél még jócskán többet tudunk majd kihozni magunkból Petyával.
Varga: - Vannak terveink a Stroboscopához hasonló további képregényeket illetően, ezen kívül igazából mást nem. Ígértem minfendéle segítséget közeli és távoli ismerősöknek, de sajnos valahogy elsodort az élet annak a közeléből, hogy ezekből bármi realizálódjon, és jelenleg nem is látok sok esélyt arra, hogy ez megváltozzon, amit egyébként nem kevéssé sajnálok, ezúton is szeretnék elnézést kérni a cserben hagyottaktól.
Kemenes: - Nem szeretném, hogy a Stroboscopa oneshot maradjon, tehát mindenképpen lesz, ha nem is közvetlen folytatása, de mondjuk úgy, testvére. Bármennyire is vonzanak a nagyívű, összetett, átfogó koncepciójú történetek, egy ilyen megvalósítására nulla esélyt látok, ugyanakkor képtelen lennék minden újabb történetnél stílust, hangnemet, vagy akár csak helyszínt váltani. Szeretem a folytatólagosságot, a következetességet, ezért a terv egyelőre az, hogy a századfordulós, illetve -eleji Budapest kulisszája előtt játszódó, önmagukban kerek, ám itt-ott lazán kapcsolódó történeteket próbálunk írni. Ez szerintem egész jól megvalósítható egy negyed- vagy félévente megjelenő szerzői kiadásban. Valójában már az idei Képregényfesztre jó lett volna új füzettel jelentkezni, de semmirekellő, trehány disznók vagyunk, így a Strobi megjelenése óta eltelt egy évben mindössze egy féloldalnyi szinopszist sikerült arcunk verítékével összegüriznünk. Ennyiből is nagyon áldásos egyébként az Alfabéta-jelölés: talán majd most észhez térünk, és komolyan vesszük magunkat.
2009. március 25.
ALFABÉTA-JELÖLTEK 2009: A FIÚ, AKIT ZSUZSINAK HÍVTAK
A 2009. évi Alfabéta-díjak április 18-án, az 5. Magyar Képregényfesztiválon kerülnek kiosztásra. Az addig hátralévő időben szeretnénk kicsit jobban bemutatni az idei jelölteket, ezért készítettünk egy miniinterjú-sorozatot. A mai válaszadónk az A fiú, akit Zsuzsinak hívtak alkotója, Felvidéki Miklós.
Mióta publikálsz képregényeket, hol találkozhattunk eddig a munkáiddal?
Miklós: - 2006-ban jelent meg először munkám a Pesti Estben. Aztán - miután bekerültem az MKA testvériségébe - egyre többen hitték el, hogy tudok rajzolni, így először a Pinkhell, majd az Eduárd, a Panel, és két férfimagazin is közölte a képregényeimet. Aztán 2007-ben indult a Papírmozi című antológia, és abban jelent meg először A fiú, akit Zsuzsinak hívtak.
Milyen alkotók, milyen képregények gyakoroltak rád nagy hatást?
Miklós: - Jó sok van. Kissrácként a Sal Buscema-féle, itthon is megjelent Zöld Manós Pókember-történeteket szerettem nagyon. Aztán, mikor elkezdtem régebbi Pókember-újranyomásokat és más képregényeket venni, nagy kedvencem lett Steve Ditko, John Romita és Jack Kirby. Elszakadva a Marvel-féle szuperhősösditől: az itthon megjelent (a rajzfilm stílusán alapuló) Maszk sorozatot máig az egyik leglendületesebb képregénynek tartom, Neil Vokes rajzai miatt. És persze Bruce Timm még nagyon erős hatás nálam. Utánuk pedig Mike Mignola (Hellboy), Guy Davis (B.P.R.D., Sandman: Mystery Theatre, Fantastic Four: Unstable Molecules) Eric Powell (Goon), Jim Mahfood (One Page Filler Man), Ashley Wood (Lore, Tank Girl, Metal Gear Solid) és Simon Bisley (Lobo: The Last Czarnian, Bodycount) jön. Ezek azok a szerzők, kötetek, füzetek amik leggyakrabban lekerülnek a polcról. És bár apám nem képregényes, de ő is erős hatás volt.
Hogy érintett, hogy jelöltek az Alfabéta-díjra, mit jelentene számodra a győzelem?
Miklós: - Nem tudom, ki, hogy van ezzel, de ÉN TUDOM, HOGY ERRE SZÜLETTEM, AZ A DÍJ CSAKIS MIATTAM KÉSZÜLT, ÍGY HÁT NEKEM KELL MEGKAPNOM!!! Na de komolyabban: nem tudom, mit válaszoljak erre a kérdésre. Minden jelölés és díj jól jön sebzett önérzetemnek, hisz az az igazság, hogy nagyon kevesen olvasták a Zsuzsit.
Hogyan értékeled a saját alkotásodat, mennyire vagy elégedett vele?
Miklós: - Az első variáció (ami a Papírmoziban ment le) elég rossz fogadtatást kapott, ezért mindent megtettem hogy lenyűgözzem azokat, akik eddig fikáztak, de mégis megveszik a füzetet. És szerintem jól is sikerült. Ha pedig igény lenne rá (nincs), még folytatnám is a sztorit. Még ha a dalnak már vége is van…
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Miklós: - Az egyetem eléggé leköt, de terveim már vannak (kinek nincs). Olvassátok a blogomat, ott általában megírom, hogy mire készülök - vagy hogy mire készülnek velem.
Miklós: - Az első variáció (ami a Papírmoziban ment le) elég rossz fogadtatást kapott, ezért mindent megtettem hogy lenyűgözzem azokat, akik eddig fikáztak, de mégis megveszik a füzetet. És szerintem jól is sikerült. Ha pedig igény lenne rá (nincs), még folytatnám is a sztorit. Még ha a dalnak már vége is van…
Milyen képregényes munkákat tervezel a közeljövőben?
Miklós: - Az egyetem eléggé leköt, de terveim már vannak (kinek nincs). Olvassátok a blogomat, ott általában megírom, hogy mire készülök - vagy hogy mire készülnek velem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
