
Fritz kolléga kifejezett kérésére teszem közzé ezeket a rajzokat, meg a többit, amit a promóhoz csináltam. Komoly nagyfiúknak meg itt vannak cowboyok.

A hivatalos eredménylistát és a zsűri rövid értékelését az MKSZ honlapján lehet elolvasni. Ami a mi szempontunkból a lényeg, és amire roppant büszkék lehetünk, hogy az MKA 100%-osan teljesített, azaz mindkét tagunk, aki elindult, meg is nyerte a kategóriáját.
A galériámból elorozott kép (fent a jobb szélen látható) mellesleg kisméretű, a lap borítóján valószínűleg "gyönyörűen" mutat. Egy, még a megboldogult Stormregion számára készített régi konceptről van szó, melyet csak a deviantArton tettem nyilvánossá. Szendrei kartárs egy Cherubion kiadó számára festett borítóképpel és egy másik festményéről kiollózott kerettel képviselteti magát (középen), melybe másvalaki - gondolom, szintén lopott - képét applikálták. A hab a tortán, hogy Targete mellett BoSziéktól is a World of Warcraft kártyajátékhoz készített illusztrációt sikerült a törvényenkívülieknek zsákmányolniuk, melyről immár az Upper Deck ügyvédei is tudomást szereztek.
Hogy a mai poszt-cunamit tovább fokozzam, figyelmetekbe ajánlom A kis hercegről szóló elemzésemet, amit a Buborékhámozó következő számába írtam. Elolvasható a FIAT! blogomon, itt.

Az ezeréves fennállását ünneplő ország fővárosában mindenkit magával ragad a mesés fejlődés ígérete. Világraszóló csoda lesz az új földalatti is, mely elsőként fog utasokat szállítani az öreg kontinensen. Budapest mélyén azonban sötét titkok lappanganak, melyek vérré változtatják az építők verejtékét.
Kemenes Iván és Varga Péter, az Alfabéta-díjas szerzőpáros 2009 karácsonyára elkészítette második "egész estés" képregényét, mely a Navigátor és a Pestblog után a Roham kiadó harmadik, hagyományos amerikai comic book formátumot követő kiadványa.
Hagyományteremtő szándékkal, idén először kerül megrendezésre a Szegedi Képregényfesztivál. A rendezvény célja, hogy összehozza a képregénykiadókat célközönségükkel, lefedve Szegedet és környékét. A rendezvény bemutatókkal, előadásokkal, vetélkedőkkel, rajzpályázatokkal, vetítésekkel várja az érdeklődőket.
A Galaktika magazin oldalán olvasható infó szerint aki lecsúszott a határidőről, a héten még elküldheti munkáját a Steampunk pályázatra!
A Vad Virágok Könyvműhely szeretettel vár minden érdeklődőt november 12-én, csütörtökön 18.00 órakor a Francia Intézetben Joann Sfar: A kis herceg című képregényének könyvbemutatóján.A kötetről véleményt mond:
Dunajcsik Mátyás, műfordító
Bayer Antal, képregényspecialista és
Fehér Zoltán, képregényrajzoló
A résztvevőket faggatja:
Nagy Krisztián, kritikus
A kötet a helyszínen 25%-os kedvezménnyel megvásárolható!
Beszámoló a Népszabadság hasábjain a székesfehérvári COMICS kiállításról – katt a képre!